Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kevésbé tűnik sikeresnek, aki túl sok szelfit posztol

Kevésbé tűnik sikeresnek, aki túl sok szelfit posztol Életmód

A Washingtoni Állami Egyetem kutatói több mint száz Instagram-felhasználó profilját elemezték, és azt az eredményt kapták, hogy a szelfik és az egyén kedvelhetősége között fordított arányosság áll fenn: minél kevesebb önfotót osztott meg magáról valaki, annál pozitívabb megítélésben részesült.

Hirdetés
Hirdetés

Két hasonló tartalommal rendelkező profil esetében azok, akik rendszeresen tettek közzé szelfiket, negatívabb érzelmeket váltottak ki az olvasókból, mint akik hagyományos képeket posztoltak – mondta Chris Barry, a Washingtoni Állami Egyetem pszichológia professzora, aki a tanulmányt készítette.

A szelfikészítőket sokkal bizonytalanabbnak látták, és kevésbé nyitottnak az új tapasztalatokra, mint akiket mások fényképeztek – olvasható a Daily Mail hírei közt.

„A kísérlet azt mutatja, hogy vannak bizonyos vizuális jelek, amelyek függetlenek a kép tartalmától, és negatív vagy pozitív reakciókat idéznek elő a közösségi médiában” – mondta a professzor.

A kísérletben, melyben a Dél-mississippi Egyetem diákjaival is együttműködtek, két különböző kontrollcsoport adatait vetették össze.

Az első csoport 30 hallgatóból állt, akiknek egy személyiséget elemző kérdőívet kellett kitölteniük a 30 legutolsó Instagram posztjuk alapján.

A posztokat az alapján kódolták, hogy szelfik vagy hagyományos képek, illetve figyelembe vették, hogy mit ábrázoltak, a fizikai megjelenést, egyedül vagy másokkal voltak a személyek a képen, az eseményt, a tevékenységet stb.

A másik csoportban 119 hallgató volt, akiknek értékelniük kellett az első csoport által összegyűjtött profilokat 13 tulajdonság alapján, mint például mennyire tűnik önimádónak az illető, mennyire lehet alacsony az önértékelése, mennyire nyitott és sikeres.

Barry csapata ezután azt vizsgálta meg, hogy melyek lehettek azok a vizuális jelek az első csoport képeinél, amelyek a második csoport személyiségértékelését előmozdították.

Az eredmény szerint akik hagyományosan pózoltak a képeken, azokat magabiztosabbnak, vakmerőbbnek, kevésbé magányosnak, nyitottabbnak, függetlenebbnek és sikeresebbnek vélték a hallgatók. Sőt, úgy látták, ezekkel az egyénekkel könnyebb barátkozni, mint a szelfikészítőkkel.

Érdekesség, hogy a szelfik között főleg a tükör előtt pózolós képek kaptak negatív megítélést.

Szintén meglepő, hogy azok az egyének az első csoportból, akik önimádóbbnak tűntek, sokkal több követővel rendelkeztek, és ők is több személyt követtek az átlagnál.

A kísérletből az is kiviláglott, hogy minél idősebbek voltak a második csoport értékelői, annál alacsonyabb pontszámot adtak a siker, a nyitottság és a kedvelhetőség szempontjából.

A tanulmányt a Journal of Research in Personality tudományos lapban közölték.

(hirado.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás