Kreások a nagyvilágban

Az egyetem kezdése, az otthontól való elszakadás minden esetben nehéz, bonyodalmakkal teli, ezen pedig valószínűleg nem segít, ha valaki egyből külföldre utazik tanulni. Pinti Anasztáziával és Hodor Barbarával, kézdiszentléleki fiatalokkal beszélgettünk a külföldön való tanulás szépségeiről, árnyoldalairól. A KreaKids stúdió egykori növendékei nem adták fel álmukat, miszerint a divattal szeretnének foglalkozni, s lehetőségeiket méregetve, Dániába költöztek. Családjaik mellett a lányok hálával telten beszéltek Babos-Máthé Rékáról és Erőss Sándorról, Kreás tanítókról, akik mindvégig támogatták és segítették őket.

– Pontosan mit tanultok Dániában?

– Pinti Anasztázia (PA): A VIA technology, business and design tanulói vagyunk. Én divattervezést tanulok, ami egy nagyon összetett szakma, nem csak annyiból áll, hogy ruhákat varrok. Az egész folyamat, amíg egy ruha elkészül, nagyon sok gondolkodással, tervezéssel, kivitelezéssel jár. Nem olyan rövid, egyszerű folyamat, mint ahogyan sokan elképzelik, rengeteg munkával, idővel jár, de ez mindig megtérül. A dániai egyetemeken az elmélet mellett nagy hangsúly van a gyakorlaton. Rengeteg projektünk volt már az első félévben is, amelyek során az elméleti részt gyakorlatba ültetve elkészítettünk valamiféle terméket. Emellett a csoportmunkák is lényegesek, majdnem mindegyik projekten többen dolgoztunk, ami megterhelő és megpróbáltató feladat tud lenni, viszont szórakoztató és hasznos is. Szinte lehetetlen, hogy ebben a szakmában ne kelljen majd emberekkel dolgoznunk, így már az elején megtanulunk alkalmazkodni, és kompromisszumokat kötni. Ezek által már nagyon sokat tanultam, fejlődtem, egyre tisztább képet kapok arról a világról, amiben a jövőben dolgozni szeretnék.

– Hodor Barbara (HB): Én brandinget és marketinget tanulok. Azt a folyamatot tanulom tehát, amelynek célja egy céget vagy terméket olyan márkává alakítani, amelyhez az emberek egy sajátos pozitív élményt, elvárást képesek kapcsolni. Az első szemeszterben viszont össze voltunk keverve a többi szakiránnyal, szóval volt olyan projektünk, ami inkább a divattervezésre összpontosított, de olyan is, ami inkább a márkaépítésre vagy a kereskedelemre, így kicsit mindenki beleláthatott mindenbe. Lehetőséget adott arra is, hogy különböző látásmódú emberek dolgozzanak együtt. Az egyetem mellett persze sok dolog történik, volt összerázó táborunk, ami divatbemutatóval záródott, de volt benne sok wellness, lézerharc, csónakázás, falmászás. Voltam már modell vizsgafotózáson, kaptunk meghívást egy környezettudatos divatbemutatóra, és természetesen próbáljuk felfedezni az országot is, hiszen a rossz idő ellenére csodás helyeket lehet bejárni.

– Vannak már kitűzött céljaitok, álmaitok, amit szeretnétek elérni?

– PA: Túlságosan hosszú távra még nem terveztem, kisebb célokat tűzök ki magam elé, és lassacskán próbálom mindegyiket elérni, megvalósítani. Úgy gondolom, még sokat kell tanulnom, tapasztalnom, látnom ahhoz, hogy pontosan tudjam, mit szeretnék konkrétan a jövőben. Tudom, hogy hivatásos divattervező szeretnék lenni, de ez nem elég, marad még jó néhány kérdés. Saját márkát akarok, vagy egy cégen belül dolgozni? Még nem tudok dönteni, és talán nem is baj, hiszen csak most kezdtem el igazán tenni az álmomért, van még időm gondolkodni.

– HB: Az egyetem elvégzése után egy nagyobb cégnél szeretnék tapasztalatot gyűjteni, branding szakemberként. Hosszú távon pedig szintén a divathoz közeli mezőkön tudom elképzelni magam. Kifejezetten érdekel, hogyan születik meg egy ruhadarab és a vásárló között a kapcsolat, így könnyen meglehet, hogy divatbemutatók szervezésével, kampányok szervezésével, reklámok létrehozásával fogok foglalkozni az elkövetkező 10 évben.

– Van honvágyatok? Terveztek hazajönni majd?

– PA: Ha az ember ilyen távol él az otthonától, gyakran érez honvágyat. Hiányzik a család, a barátok, az ismerős helyek. Szerencsére soha nem voltam túlságosan honvágyas, de azért nekem is vannak nehezebb napjaim emiatt. Ennek ellenére nem adnám fel a tanulmányaimat, mivel tudom, miért vagyok itt és melyek a céljaim vele. Amit Dániában kapok, kárpótolja azt, hogy messze vagyok az otthonomtól. Szívesen megyek haza, hiszen ott nőttem fel, ott van a családom, a barátaim. Sok dolog köt haza, szeretek otthon lenni. De azt nem tudom elképzelni, hogy a jövőben otthon dolgoznék, vagy élnék egyáltalán. Szerintem az én szakmámban külföldön több lehetőségem van fejlődni, tanulni és érvényesülni.

– HB: Honvágy bizony akad bőven, viszont a sok lehetőség, a mosolygós tanáraink, a világ minden részéről érkező szaktársaink, barátaink és az érdekes projektek segítenek picit háttérbe szorítani. Mindketten abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy az első négy hónapban már meglátogatott a családunk és a barátaink is, ami olyan volt, mintha egy kis Erdély költözött volna néhány napra Dániába. Egyelőre azonban nehéz lenne mondani egy évet, amikor haza akarok költözni, annak ellenére, hogy egyszer majd mindenképp szeretnék. Jelenleg a külföldi lehetőségekre kell koncentrálnom, mivel minél több dolgot szeretnék felfedezni és megélni. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy legalább egy kevés időre költözzön el egy idegen országba. Én csak néhány hónapja költöztem el, előre félelmetesnek tűnt több mint kétezer kilométerre lenni az otthonomtól, de már most rengeteget tanultam.

Bartok Barbara