Krumplistészta

A krumplistészták családja épp oly sok tagot számlál, miként a sajátom, melynek egy fotóra való felzsúfolódását mindig komoly szervezés előzi meg. A nagy találkozások általában nyáron vannak, amit gasztronómiailag bográcsozós évszaknak is nevezhetünk.

Ilyenkor kerül kapcsolatba a krumplistészta a rokonaimmal, általában Gyergyószárhegyen, egy nagy, közös pihenőben (slambuc a bográcsban, családtagok az almafák árnyékában).

Krumplistészta szempontjából a slambuc (betyáros, tésztakása, handabakáré, topogó, nyögvenyelő, tanyai levetlen) a legegyszerűbb tag, tartozékai a szalonna, lebbencstészta, krumpli és só. Elkészítése minden esetben úgy kezdődik, hogy a család nőnemű tagjai krumplit, a hímneműek fát hasogatnak. A fából tüzet raknak, a krumpliból kockákat vágnak. A bográcsban szalonnakockák, majd összetördelt lebbencstészta pirul, hosszúnyelű fakanál folytonos forgatása mellett (lebbencs és alsókar leégése ellen). Ezután már csak a krumpli, némi víz társulása és főzése marad hátra.

Az öreglebbencsbe ehhez képest hagyma, paprika, paradicsom, pirospaprika (netán kolbászkarika) is kerül, az öhönben fel nem töltött kolbászhús pirul a szalonna és hagymakockák társaságában. A galaburgyit kicsit több vízzel öntjük fel, így levesesebb lesz, és személyenként egy-egy felvert tojással is gazdagítjuk.

Mindezeket pedig egy jó vas lábos esetén a konyhánkban is előállíthatjuk.

SzakÁ(rus) Cs(illa)