Lencse

Születése után az ember képességei fejlődnek, majd idő teltével fakulnak, gyengülnek, de, hála innovációs képességének, mindenféle eszközökkel támogathatóak – valamely szinten. Hogy segédeszközökre szorulunk, természetesen nem örülünk, annak ellenben, hogy feltalálták őket, végtelenül!

Számomra évek óta nélkülözhetetlen a lencse, melyből elég sokat fogyasztok, tányérból is, mert igen finom, de a keretben levőből is, ugyanis esés- és karcolódásgátló üzemmódot még nem találtak ki hozzá. A szemüveg egyik hátránya, hogy gyakran szem elől veszíthető, főleg, ha sem közelre, sem távolra nem látunk rendesen, és ezért több is van belőlük (nagy kaland közellátó szemüveggel keresni a távollátót!), ugyanakkor a legjobb védelem biciklin, az októberi naplementében szembeúszó ökörnyálak és agresszíven támadó bogárseregek ellen.

Aztán, milyen ételről írjon az ember, ha előzőleg szemlencsékről elmélkedett? Lehetne szemgolyó, mert ugye, van, ahol ez ínyencségnek számít, sőt, egy tájainkon honos eledelben is fellelhető, de mivel mindig lúdbőrözve néztem farkasszemet a tárkonyos bárányfejjel, gyorsan seperjük is vissza szoftverünk gasztronómiát tároló pókhálósabb részeibe. Lévén szó érzékszervekről, lehetne fül is, de azt tán hagyjuk meg a zimankós téli napokra, ma inkább főzzünk vadast nyelvből. Nincs is ennél finomabb!

Elkészítése: babérleveles vízben főzzünk meg egy (két, három, mert a gyermek kedvence) nyelvet, hámozzuk le róla a bőrt, szeleteljük fel. Készítsünk egy hagymából, öt termetes murokból, kis szelet zellerből, mustárral, tejföllel cukorral mártást (botturmix használata ajánlott), kavarjunk krumplipürét, rakjuk rá a nyelvszeleteket, locsoljuk meg a mártással, majd fogyasszuk élvezettel. Köztudott ugyanis, hogy nem csak az okoz mérhetetlen elégtételt, ha az ember nyelveket beszél, hanem az is, ha elfogyasztja azt!

Berszán-Árus Csilla