Ma Péter és Pál napja van

„Péter és Pál, tudjuk, nyárban / Összeférnek a naptárban” – kezdi közismert versének második szakaszát Arany János, amiből egyesek arra következtetnek, hogy édesapjuk szegény ember lehetett, ha kettőjüknek csak egy névnapot tudott kieszközölni. Pedig szegénységről itt szó sem lehet, hiszen „Péter-Pálra búza érik, eljutottunk új kenyérig”, azaz ez a nap jelentette az aratási időszak kezdetét. Az apostolok mostanra felszaggatták a búza tövét, az tovább már nem nő, csak érik.

A két szent apostol névünnepe azért esik egy napra, mert a keresztény egyház szerint egyszerre végezték ki őket 64-ben vagy talán 67-ben, miután semmiféle üldöztetés, sanyargatás nem tántorította el őket hitüktől, de az aratás kezdetének megünneplése sokkal régebbi. Ekkor – főleg az Alföldön – illett beleállni a búzába, és ha az időjárás nem kedvezett hozzá, akkor azt mondták, „Péter-Pál lova mérgesen nyerít végig a mezőkön.” Ezért aztán a jó időnek is külön rigmust szenteltek: „Szent Pál ha derűs, meleg, adj hálát az Istennek.” A magasabban fekvő vagy ridegebb vidékeken, például Vadasdon azonban túl korainak tartották ekkor elkezdeni az aratást, míg más helyeken, így Háromszéken is Sarlós Boldogasszony napjára időzítették.

A székelyek nagyon közel érezték magukhoz az apostolfejedelmet és a népek apostolát, amit a nekik felajánlott megannyi templom (köztük a csíksomlyói) jelez. Régen munkatilalmi ünnepként élték meg ezt a napot misével, ebédkor húsétellel, süteménnyel. Néhol kirakóvásárt is tartottak, tartanak, mint például Csíkmadarason, ahol a tiszteletük 1742-ig nyúlik vissza: a helyi egyházközösség ekkor vált külön a karcfalvitól.

A székelyvarságiak Pál-Pétörnek nevezték, és már akkor megülték, amikor se önálló egyházuk, se papjuk, se templomuk nem volt. A sütés-főzés mellett az asszonyok is igyekeztek eljutni a templomba, az oroszhegyi vendégekkel egyetemben, akik többnyire már előző este megérkeztek vagy aznap hajnalban indultak útnak. Ilyenkor a család távolra elszakad tagjai is hazatértek, búcsúfiában kalácsot kaptak.

„A XX. század végén a jobbára autókkal utazó városi rokonok legtöbbször a templom közelébe érkeztek. Ott leállították az autót, és elmentek a nagymisére. Mise után a templom előtt találkoztak varsági rokonaikkal, ismerőseikkel, akik ebédre invitálták őket. Ha járható utakról távol lakott a varsági rokon, és dagadó sár borította a szekérutakat, akkor az autó egész nap a központban maradt. A vendégek gyalog közlekedtek varsági rokonaikkal együtt a templom és a fölkeresett tanyaház között” – írja a falu népének vallási hagyományait feldolgozó Bárth János.

Mivel nem maradt idő az összes tanyai rokont felkeresni, a varsági búcsú június 30-án is folytatódott – ezt kicsi Pál-Pétörnek nevezték. Akinek a meglátogatása erre a napra sem fért bele, az általában a következő évre maradt, „mert délután már hazafelé kellett venni az irányt, hogy Küküllőbe leereszkedve úttalan utakon estig hazaszekerezhessen Oroszhegyre.”

A búza mellett az eperre is érdemes figyelni ilyenkor, mert a hagyomány szerint ezen a napon legízletesebb. Néhol azt tartották, a fokhagymát legjobb ezen a napon felszedni, míg a Sóvidéken ekkor kezdődik a szénacsinálás. És amit még ajánlani tudunk, azok a Szent Péterrel kapcsolatos történetek, a belőlük levonható tanulságok ugyanis megannyi kényszerű, szorult helyzetből segíthetnek kibúvót nyerni.

Címlapfotó: a református Ikafalván kápolnát szenteltek Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére