Marchal-máj

Hangzatos nevét Marchal József (1832–1914) szakácsmesterről kapta, aki III. Napóleon udvari konyháján tanult, a német császár, az orosz cár, és főhercegek konyhamestere volt.

A máj, a pirított szalonnaszeletek zsírjában sül, miután megáztatta magát (persze az én segítségemmel) fokhagymás tejben. Sültek még hagymakarikák, azon meggondolásból, hogy ártalmára semmiképp sem válnak a kompozíciónak, és gyomrunknak. A körítés rizs, és mivel mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van, jelen esetben rizsünk céklakalap-levevéssel fogadja a gratulációkat. Aki pedig a céklát nem szereti, fogyaszthat egy kis kovászos uborkát.

Ha netán akad olyan személy, aki a rizst nem szereti, eheti a májat párolt zöldségekkel. Ehhez először is veszünk zöldségeket (hagyma, paprika, murok, gomba – fajilag persze nem zöldség, de a barna illik a zöldhöz –, zöldborsó és kukorica), felszeleteljük julienre (a borsót, kukoricát nem), ami ugye magyarul Gyula, de konyhai berkekben csakis a francia változat használatos. Szóval, murkot szeletelgetsz gyufa méretűre, közben meg, hogy ne unatkozz, végiggondolhatod, hogy azért vagyunk-e a világon, hogy valahol otthon legyünk benne? Mivel mindezen otthon gondolkodunk, máris bebizonyosodott az állítás igazsága.

SzakÁ(rus) Cs(illa)