Egy hónapnyi utazás, avagy megtapasztalni, hogy milyen is Görögország biciklivel
Bocskai Csaba informatikus már középiskolás korában célul tűzte ki, hogy legyalogol ...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Zajlik az őszi gombaszezon, kosarakkal, szatyrokkal járják az erdőt a gombaszedők, a közösségi oldalak tele vannak a napi „bevétel” fotóival. A gombát sokan fogyasztják, de kevesen nézetik át szakértővel a leszedett növényeket. A veszély a mérgezésre óriási – figyelmeztetnek a szakemberek.
Mindközül a legveszélyesebb gombafajta a gyilkos galóca, amit leginkább csiperkével tévesztenek össze. Gombaszakértők szerint még a rutinos gombászók is bevisznek egy-két, számukra beazonosíthatatlan példányt, hogy megmutassák a szakembereknek. A legfontosabb szabály, hogy minden egyes darabot vizsgáltassunk meg, ne csak egyet-kettőt és mindig tároljuk külön a különböző fajtákat, gyűjtés közben is – javasolják az ellenőrök.
Puskás Attila gombaszakértő elmondta: a gombaszezon értéke felerősödött a gyakori esőzéseket követően. Ismert ugyanis, hogy a gomba nem napfényt kíván megjelenéséhez, hanem elegendő nedvességet és utána meleget. A gomba tartalmaz vitaminokat, fehérjéket, szénhidrátokat és zsírokat. Mivel rostanyaguk és magas víz-értékük miatt a kis kalóriaértékű élelmeinkhez tartoznak, úgy keltik a gyomor teltségének érzetét, hogy nem hizlalnak. Ezért is közkedvelt étel, ám ahhoz, hogy gond és félelem nélkül fogyaszthassuk, ismernünk kell az ehető fajokat vagy megvizsgáltatnunk minősített gombaszakértővel – magyarázta Puskás Attila.
A gombafajtákat három étkezési érték szerint csoportosítják: ehető, nem ehető, és mérgező, de ezek közül csak az első, az ehető fogadható el. A nem ehetők vagy keserűek, vagy csípősek, nyálkásak vagy emészthetetlenül rostosak, sőt mérgezőek. Vannak olyan ehető gombák, amelyek csak legalább 20 percnyi főzés után fogyaszthatók (pl. a jól ismert gebegomba is), másképpen görcsös gyomor-bél tüneteket okozhatnak.
Puskás Attila kihangsúlyozta: az ehető gombák esetében sem fogyasztható minden része a növénynek. A piruló galóca például ehető gomba, de kalapbőrét le kell húzni, mert abban van ártó vegyület. A ráncos tintagomba csak zsenge gombaként fogyasztható, amíg lemezei fehérek, és alkoholos italt mellőzni kell ilyenkor, mert együtt kellemetlen bőrpírt és rosszullétet okoz. Emellett számos áltudományos intelem van a fogyasztható és nem fogyasztható gombák felismerésének elősegítésében (csigák vagy rovarok által megrágott gombák ehetők, ha az ezüstkanál a gomba levében megfeketedik, a gomba mérgező), de ne alapozzuk ezekre a tudásunkat, mert nincs tudományos alapjuk – hívta fel a figyelmet a szakember.
A gombamérgezés veszélyeire figyelmeztet dr. Gáll Anna sepsiszentgyörgyi orvos is, aki szerint felelőtlen dolog, ha a szülő gombát ad a kisgyermekének. Mint mondta, gyermekek esetében a tünetek hamarabb és súlyosabb formában jelentkeznek, ezért vezet gyakran halálhoz a mérges gomba elfogyasztása. A gombamérgezés tünetei általában 8–16 órás lappangási idő után jelentkeznek: hányás, hasmenés, ami kiszáradáshoz vezethet. Ezt követi a májkárosodás, és végül a halál. A légyölő galóca és a párduc-galóca mérgezés tünetei az atropin mérgezés tüneteivel jelentkeznek: forró, száraz bőr, tág pupillák, szájszárazság, szapora szívműködés, tollforgást utánzó sztereotip kézmozgás, hallucináció. De gombamérgezés esetében felléphet látászavar, izomrángás, bénulás is. Ilyenkor a legfontosabb a gyomormosás, keserűsó, atropin adása, és az infúzió. A gyilkos galóca esetében egy példány vagy akár egy kis darabka a többi gomba mellé kerülve már elég ahhoz, hogy a kosár tartalmából készített étel végzetes legyen. Abban az esetben, ha a gomba elfogyasztása után a legkisebb rosszullét tünetei jelentkeznek, azonnal orvoshoz kell fordulni – magyarázta az orvos.
Kolumbán Zoltán évek óta gombászik családjával, könyvekből ismerte meg már gyerekkorában a különböző fajtákat, mégis gombamérgezést szenvedett. Bár otthon, több ismerőssel – akik szintén ismerték a gombákat – átnézték a kosár tartalmát és kidobták az ismeretlen növényeket, mégis bekerült a gyilkos galóca, ami megfertőzte a többi gombát is. A tünetek gyorsan jelentkeztek: szájsebesedés, hányás és szédülés, így azonnal kórházba szállították az 57 éves férfit. Egy hétig feküdt kórházban mérgezéssel, naponta többször is átesett gyomormosáson, az orvosok szerint az volt a szerencséje, hogy kis mennyiségű méreganyag került a szervezetébe, és gyorsan orvosokhoz fordult. Mint mondta, az élete teljesen átértékelődött, májkárosodást szenvedett, így le kellett mondania bizonyos ételekről, és a gombákról is. A történtek után ő is azt javasolja, hogy minősített gombaszakértővel nézessük át a leszedett kosár tartalmát, hogy elkerüljük a mérgezést.