Meghallgatni a szülők sorsát

Az 500 férőhelyes szentgyörgyi unitárius templom sem volt elég nagy ahhoz, hogy az Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus Örökölt sors című előadására minden érdeklődő beférjen. A korán elfogyó jegyek, valamint az tény, hogy a hasonló című könyv (pontosabban: Örökölt sors – Családi sebek és a gyógyulás útjai) három hónapja vezeti a magyarországi könyvsikerek toplistáját, arra enged következtetni, igen sokan kíváncsiak arra, hogy mi az, amit nem kívánt örökségként kaptunk felmenőinktől, esetleg úgy, hogy nem is tudunk csomagjainkról.

A transzgenerációs pszichológiát (generációkon átívelő lélektani hatások vizsgálata – szerk.) gyakorló szakember könyvajánlója szerint jó néhányan „életük közepe táján fásultan néznek körül: megszürkült kapcsolatok, érdektelen munka, megterhelő robot, betegségek vagy pótszerekkel oldott hiányérzet. Számtalan esetben ez a feldolgozatlan nehézségek, az el nem gyászolt veszteségek, a fájdalmas traumák előző nemzedékekből átörökített kifejeződése. Amíg a múlt feltáratlanul marad, nekünk sincs más lehetőségünk, mint tehetetlenül szenvedni…” Az előadáson az ellenszerekből is kóstolót kaptunk.

A szerző a célhoz – az eszméléshez, felismerésekhez – vezető útra állított olyanformán, hogy – mintha rendelőjében először találkoztunk volna – feltett néhány fontos kérdést. Ezekre kell mindenkinek megkeresni a választ, ha elakadásokkal, ismétlődő, nyomasztó problémákkal, élethelyzetekkel szembesül.

Várták-e világrajövetelünket?

Legelső kérdés tehát, várták-e szüleink világrajövetelünket? A szülők tudattalan vagy tudatos hárítását, az el nem fogadást biokémiai vegyületek formájában már a születés előtt is érzi a magzat, amelyről a kutatások bebizonyították, hogy képes tanulni, reagálni az ingerekre. A nem kívántság kisebb születési súlyt, nyugtalanságot eredményez, az ilyen gyerekeket sokszor kiközösítik társaik, alacsonyabb iskolai végzettséggel maradnak. És ne legyenek illúzióink, a mai modern családtervezési módszerek mellett is a terhességek egyharmada csak úgy megtörténik.

Második kérdés, hogy ha várták születésünket, örültek-e nemünknek vagy csalódottsággal vették a szülők tudomásul? S a következő: helyünkön vagyunk-e? Azaz pont minket vártak, pont a mi sorsunkról álmodtak a szülők, vagy netalán egy előzőleg elveszített gyermek sorsát kell élnünk, abba helyeznek bele? A helyettesítő gyermek élete többnyire három forgatókönyv szerint zajlik: Salvador Dalí esete az első változat, ő egy ugyanolyan nevű elveszített testvére után született, az előadó az ő művészetével példázta, milyen az, ha valaki nem a saját életét éli, nem tud önmagával azonos lenni. Ez a gyökere Dalí szürrealizmusának – fejtegette Orvos-Tóth Noémi. Előfordulhat, hogy a szülők a veszteség miatt túlféltik, a kelleténél sokkal jobban korlátozzák a gyermeket, vagy éppenséggel üldözik, mert mindig az elveszítettre emlékezteti a szülőt.

Tabuképzők magyar családok

„A magyar családok tabuképzők, sok bennük az elhallgatás, a titok. Nagyok a családtagok közötti távolságok, mert félünk felvállalni magunkat, meg akarunk felelni az elvárásoknak.”, emlékeztetett a szerző, majd saját lánya esetével példázta, hogyan rombol(hatná)nak az elvárások, ha nem tudatosítjuk magunkban jelenlétüket. Mikor saját kamaszlánya kékre festett haja miatt állt el a lélegzete, rájött, hogy tulajdonképpen attól fél, hogy megszólják az ismerősök, kollégák, mert a lánya bolondságokat csinál. De arra is ráeszmélt, hogy a kamasz csupán mert a vágyai után menni, és azokért szembeszállni a világgal, így ő nem akarja kibontakozásában korlátozni.

A kicsik éretlen idegrendszere az érzelmi biztonságtól érik. A sokat síró babák, akiket nem sietnek megvigasztalni, egy idő után elhallgatnak, de nem nyugszanak meg. Szívük gyorsan dobog, vérnyomásuk magas. Nem alakulnak ki az agy frontális lebenyeiben bizonyos idegpályák. Kell egy felnőtt, akitől megtanulhatják, hogyan nyugtathatják meg magukat. Ha valakinek ebben nincs része, felnőttkorában ki van szolgáltatva feszültségeinek, vagy befelé nyeli érzelmeit és ez károsítja a szervezetét. A kicsi korban hiányolt lelki táplálék és biztonságérzet egész életünkre rányomja bélyegét. A magyar lakosság 70%-nak van olyan negatív gyermekkori élménye (alkoholista szülő, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, válás a családban), mely áttételes biokémiai folyamatok révén olyan mértékben károsíthatja az immunrendszert, hogy – a legsúlyosabb esetekben – akár 20 évvel rövidebb élettartamhoz is vezet.

De a család nemcsak az idegrendszerünket alakítja, hanem a kapcsolati mintákat, szereposztásokat is átörökíti. Egy fiatal apa gyermeke megszületéséig igen boldog házasságban élt a feleségével, ám a szülővé válás után mindennapossá váltak a konfliktusok. Mint utóbb kiderült, ennek gyökerénél az állt, hogy az ő apja erős dohányzása miatt kiszorult a családból (fizikailag is egy melléképületbe költözött), a felnőtt fiú tudattalanul ezt a mellőztetést akarta elkerülni azzal, hogy „beleállt” az apaszerepbe, minden helyzetben érvényesülni akart, jó apaságát bizonyítani.

Érdemes tehát a felmenőinket meghallgatni, kikérdezni a szülőket, amíg lehet, a családi történetekről. Ahogy Orvos-Tóth Noémi örömmel említette egy interjújában, a visszajelzések szerint könyve hatására sokan fordultak ebbe az irányba.