Mert tobbet f inganak?3
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A tanulmány azt is kimutatta, hogy az élelmezéssel kapcsolatos kibocsátás negyede olyan élvezeti ételekből származik, mint a kávé, az alkohol és az édességek.
Egy másik kutatás a nyugati országokban azt találta, hogy a vegetáriánus étrend nagyjából harmadával olcsóbb, mint az átlagos étrend, ami cáfolja azt a vélekedést, amely szerint a növényi étrend a „kiváltságos középosztály privilégiuma” – írta a The Guardian.
Az élelemtermelés az üvegházhatású gázok kibocsátásának 30 százalékát okozza, és korábbi kutatások kimutatták, hogy a gazdag országokban látványosan csökkenteni kell a húsfogyasztást a klímaváltozás mérsékléséért. A globális felmelegedésben nagy szerepet játszik az állattartással kapcsolatos metánkibocsátás és az erdőirtás. Ezek a tanulmányok azonban az élelmiszerek átfogó kategóriáinak átlagkibocsátását vizsgálták.
A Plos One tudományos lapban megjelent új tanulmány több mint 3200 ételféleséghez kapcsolódó emissziót vizsgált meg, valamint tanulmányozta 212 brit ember étrendjét, akik három teljes napon át feljegyezték mindazt, amit ettek-ittak.
A kutatók megállapították, hogy az átlagos étrendhez köthető kibocsátás majdnem felét állati eredetű élelmiszerek okozzák: 31 százalék származik húsból és 14 százalék tejtermékekből. Az ital a kibocsátás 15, a torták, kekszek, cukorkák a 8 százalékát okozták.
Kiderült az eredményekből, hogy a nem vegetáriánus étrendek 59 százalékkal több kibocsátásért felelnek, mint a növényi alapúak. A férfiak étrendje 41 százalékkal vezet több kibocsátáshoz, ami jórészt a nagyobb húsfogyasztás és a több alkohol számlájára írható.
A The Lancet Planetary Health című tudományos lapban megjelent kutatás a különböző étrendek árát elemezte. Hét fenntartható étrend árát hasonlította a tipikus étrendéhez 150 országban, a Világbank élelmiszerárait használva.
Azt találták, hogy a magas jövedelmű országokban a vegán étrendek a leginkább megfizethetők, az átlagos étrendhez képest 21-34 százalékkal csökkentik a táplálkozás költségeit attól függően, hogy milyen ételeket választ az ember. A második legolcsóbb a vegetáriánus étrend lett, amely 27-31 százalékkal olcsóbb az átlagosnál.
Az úgynevezett flexitáriánus, vagyis kevés húst és tejterméket tartalmazó étrend 14, a halalapú étrend két százalékkal csökkentette az élelmezés költségeit. A kutatás a teljes értékű élelmiszerekre koncentrált, nem számította bele az erősen feldolgozott húsjellegű árut, de az éttermi vagy a házhoz szállítós étkezés pluszköltségeit sem.
(MTI)
Mert tobbet f inganak?3
Egy atlagos ferfi tobbet nyom a merlegen kb. 15-30%-al mint egy atlagos no, tehat tobbet is zabal alltalaban.
Mifelenk a vegan, vegetarianus etrend sokkal dragabb, mint a husevo etrend es nem mindegy, hogy
milyen eletvitelt folytattunk. Nyugaton sem mindenki vegan, a nehez ketkezu munkat inkabb a vendeg munkas vegzi. Egy dolog a szamitogep billentyuzetet nyomogatni es mas dolog a vakolokalant forgatni. Lassan mar paszulylevest, hagymaval sem lehet enni, mert az is uveghazhatasu gazakot eredmenyz. De a sok ruhak amiket parszor hordanak a holgyek egy szezonban es mas jovo evben nem divatosak, a mu kormok,, a sok hajfestek, szemfestek, barnito, a konditerembe valo jaras autoval, a hetvegi 200-400km-es kiruccanasok, a sok szines ajandek zacsik, rovid elettartamu elektronikai cikkek, stb. talan ezek mind oxigent termelnek?