Orbán bora

Egy történet szerint, amikor a szenteket szortírozták a naptárba, Orbán épp a kocsmában kóstolgatta az általa védett növény egyik végtermékét, ezért mire észbe kapott, már csak május végére kaphatott ott helyet.

Azóta aztán, hiába próbálja visszafogni magát, biza időnként lefagyaszt ezt-azt. Nálam például sokszor a paszuly esett áldozatául, mostanában nem is ültetem el hamar, hogy Orbán szembe se tudjon nézni vele. Úgy tartják, hogy „ha Orbán nevet, a szőlő sír”, vagy „savanyú lesz a bor, ha Orbán napja esős, édes, ha tiszta az idő”.

A források nem tudósítanak arról, hogy hogyan lett Orbán (aki I. Urbanus néven uralkodott 220–230 között), a civilizált, finom modorú pápa a szőlősgazdák szentje. Élete az ókor végének sötétségébe burkolózik, de a hagyomány szerint ő rendelte el, hogy a misekelyhet nemesfémből készítsék, ezért az utódok kezében kehellyel, később szőlőfürttel ábrázolták.

Tán hívei ebből szűrhették le (tévesen), hogy szorosabb kapcsolatot ápolhatott a szőlőlével, holott egyéb oka is lehetett a poháron megjelenő szőlőfürtnek („Én vagyok az igazi szőlőtő” – mondta Jézus önmagáról), de hát abban az időben a nyáj nemigen olvasgatott szabadidejében.

A bort egyébként én sem öntöm a csizma szárába, inkább a levesekbe, rizottóba, húsokra (nagy ritkán a torkomra) locsolom.

Berszán-Árus Csilla