„Örülök, hogy meg mertem lépni ezt az egy év távollétet”

Bagyinka Ágota három hete tevékenykedik Kézdivásárhelyen, a helyi Zöld Nap Egyesület EVS-önkénteseként. A Paksról érkezett lánnyal egyebek mellett zenéről és a székely nyelvjárásról is beszélgettünk.

Ágota hosszú idő óta készül Erdélybe, derült ki beszélgetésünk elején. „Több ismerősöm járt már itt, ők mondták, hogy a táj gyönyörű, az emberek elképesztően barátságosak, nyitottak, emiatt ez teljesen más világ, mint otthon, Magyarországon.” Egy, a világhálón látható bemutatkozó rövidfilmben megjegyezte, erdélyi gyökereit jött felkutatni. „Bár, mint utólag kiderült, Nagyszalonta, ahol nagyapám született, nem a történelmi Erdélyhez tartozik, számomra a népművészet és a népzene nagyon kedves, ilyen szempontból beszélhetek az itteni gyökereimről. Itt mindezt nem hagyományként ápolják, hanem élik”.

Innen már csak egy lépés volt az ideutazásig. „Önkéntes lehetőségeket kerestem. Székelykeresztúrra is jelentkeztem, ahonnan azonban nem kaptam időben választ, ezzel szemben a Zöld Nap Egyesület azonnal visszajelzett, és mivel környezetmérnök végzettségem van, emellett gyerekekkel is dolgoztam korábban, úgy véltem, megegyezik az érdeklődési körünk.” A környezet iránti szeretete nem új keletű. „Gyerekkoromban családommal sokat jártunk túrázni Visegrádra, Óbányára. Az egyetemi tanulmányaimat építőmérnöki szakon kezdtem, aztán két év után úgy gondoltam, épületek szerkezetét tervezni nem az én világom, így környezetmérnökire váltottam.” Megjegyezte, otthon, Pakson egyedül is gyakran eljárt az erdőbe, „az volt a megnyugvás és a lelki béke”.

Ágota önkéntesként többfelé tevékenykedett. „A Zöld Fiatalok Egyesületnél többnyire városi tevékenységeket szerveztünk az egyetemi évek alatt, majd rövidebb önkéntes akciókban vettem részt: tavaly ősszel másfél hónapot Szlovéniában dolgoztam, illetve idén március–áprilisban Németországban voltam.” Bár rövid ideje tartózkodik Kézdivásárhelyen, úgy véli, jó döntés volt idejönnie. „Nagyon jól érzem magam, a városka, az emberek nagyon barátságosak. Örülök, hogy meg mertem lépni ezt az egy év távollétet”. Említette, bár ugyanazt a nyelvet beszéljük, olykor elkelne egy székely–magyar szótár. „Volt már egy »bevezetőm«: néhány sepsiszentgyörgyi barátomtól, akikkel Budapesten laktam, hallottam néhány szót, amelyre rácsodálkoztam, hogy ez micsoda, és az itt eltelt három hét alatt is volt alkalmam nevetni az elképesztő nyelvi különbségeken. De nagyon tetszik a székely beszéd, jól esik a szívemnek.”

Az itt eltöltendő egy évről úgy véli, izgalmas lesz. „Elszoktam a csoportmunkától, a sok gyerektől, de nagyon édesek, simogatnak, csüngnek rajtam.” A továbbiakban kiderült, a zene is a mindennapjai fontos része. „Énekelni szeretek leginkább. Játszom még egy-két hangszeren, furulyán, gitáron is úgy, ahogy. Anyai nagyapám, akit sajnos nem ismertem, citerákat készített és hét hangszeren játszott, így ez valószínűleg onnan jön. Bármikor, bárhol énekelek, népdalokat, vagy bármit, amihez éppen hangulatom van, akár az utcán, vagy bevásárlóközpontban is.”