Parasztcsorba

Néhány szürke, esős nap szükségeltetett ahhoz, hogy rájöjjek, a zöld, sárga, vörös zónák, őszi napjaink színesebbé tételéhez járulnak hozzá, nehogy teljes unalomba fulladjon életünk. Valahogy még mindig nem érzem, hogy a János bácsik egészségének fontossága lebegne a WHO és társai szemei előtt, mindaddig, amíg a koronavíruson kívül egyéb egészségügyi, környezetvédelmi és pénzügyi válságról szót sem ejtenek.

Elértük azt, hogy az egészség védelmének címszava alatt az egész földgolyó élőlényeinek összessége egyszer használatos műanyagszemét alatt fulladozik. Van, aki örül ennek, van, aki mélyen elkeseredett, és van, akinek a bankszámlája emiatt növekszik. Az utóbbiak egy dologról azonban elfeledkeznek: legyen bármekkora összeg a bankszámlán, a végső távozás garantált, hogy cifrább vagy egyszerűbb dobozban, mit sem számít, mert mindenképp egyedül és üres kézzel tesszük.

Eme rövid bevezető pedig egy újabb csorba irányába vezet bennünket, azon meggondolásból, hogy amíg van még mit ennünk, az lehetőség szerint finom is legyen. Hogy miért is nevezik parasztnak e levest, még nem sikerült kinyomoznom, íze ellenben fenséges, miként egy király, avagy császár.

Hozzávalók: 50 dkg sertéshús, 1 hagyma, 2 krumpli, 2 murok, 1 kis zeller, 1 petrezselyemgyökér, egy szelet friss káposzta, két marék zöldborsó, néhány karfiolrózsa, 1 dl paradicsomlé, 1 evőkanál paprikakrém, lestyán, tárkony, korpacibere vagy citromlé. Tejfölt, csípős paprikát kínálhatunk hozzá.