Párizsban szép az ősz

Ady Endre óta tudjuk, milyen, amikor Párizsban jár az ősz, és a sorsnak hála, most már én is tudom: varázslatos. A folyton nyüzsgő, élet élvezetére csábító francia főváros minden évszakban stílusos és lenyűgöző, de ősszel, aranyszínbe öltözve különösen.

Az Ady-féle szép ámulások szent városának képét már évek óta dédelgetem magamban, és bár sokáig váratott magára az első találkozás, nem okozott csalódást. A rövidre szabott, mindössze háromnapos ismerkedés a várossal, hol máshol, mint a 129 éve Párizs jelképének számító Eiffel-toronynál kezdődött számomra, amely halhatatlanná tette a tervezőcég tulajdonosának nevét. Az 1889-es világkiállítás után Gustave Eiffel nem engedte lebontani a két év alatt felépített acélszerkezetet, 20 évre megkapta a hasznosítás jogát, ez alatt négyszeresen megtérült nagymértékű befektetése. Az ikonikus szerkezet színe az egyedi Eiffel-torony-barna, hétévente szokták tetőtől talpig újrafesteni több mint tíztonnányi festékkel. Az idegenvezetőnk szerint nem ez a leglátogatottabb párizsi látványosság, a Disneyland lepipálja.

Párizsi teraszozás
A torony megmászása után jól esett az első utunkba eső kávézóban (nem kell válogatni, mert lépten-nyomon hangulatosabbnál hangulatosabbakba botlunk) tejeskávéval, chausson au pomme-mal és croissanttal megízlelni a világhíres francia bisztró hangulatot, ajánlom mindenkinek. Állítólag, Párizsban amióta világ a világ, ez a módi: a kávéra és valami harapnivalóra vágyók az utcafront felé fordulva fújják a presszót, és figyelik a város történéseit. Ezen a hideg idő sem tud változtatni, hősugárzók gondoskodnak a nézelődők kényelméről. A Louvre 1500-as átépítésekor ugyanilyen megfontolásból széles lépcsősorra cserélték a korábbi csigalépcsőket, elvégre az udvaroncoknak látniuk kellett, ki érkezik a királyhoz, és ami lényegesebb, milyen tekintettel távozik.

Quasimodo nyomdokain
Victor Hugo ismertette meg velem a Notre Dame székesegyházat, majd Józsa Irén tanárnő az azonos című musicalt, így alig vártam, hogy a Belle-t és a Dans mon Esmeraldát dúdolgatva meglássam az őszi pompában ragyogó katedrálist. Minden képzeletemet felülmúlta. A város egyik leghíresebb negyedében, a hangulatos Montmartre-on levő szállásunkon beaujolais-t kortyolgatva pihentük ki esténként a fáradalmakat.
Az Yves Rocher kozmetikai márka elkötelezett híveként óriási élmény volt számomra meglátogatni a vállalat 26 ezer négyzetméteres székhelyét, a hatezer négyzetméteres laboratóriumával együtt, ahol a cég tudományos munkatársai folyamatosan az új növényalapú kozmetikai termékek fejlesztésén dolgoznak. Jó hír, hogy sok márkával ellentétben, ugyanazok a termékek kerülnek forgalomba Európa minden szegletében, a piperecikkek javarésze Bretagne-ban készül.

Milói Vénusz és Mona Lisa
A művészetek városában járva kihagyhatatlan a világ legismertebb múzeuma, a sok ezer műkinccsel büszkélkedő, impozáns Louvre. Állítólag, ha minden műalkotásra fél percet szánunk, 13 teljes nap alatt végigjárhatjuk a páratlan gyűjteményt. Nekünk nem volt ennyi időnk, de a világ legismertebb hölgyeit azért meglátogattuk, az ókori eszményi szépség megtestesítőjét, a milói Vénuszt, a személyes kedvencemet, a győzelem istennőjét, Szamothrakéi Nikét és Leonardo da Vinci Mona Lisáját. A Tülériák kertjében tett séta után, este szajnai hajókirándulás keretében gyönyörködhettünk a fény­özönben úszó városban.

A francia kánkán
Ha Montmartre, akkor a világhírű szórakozóhelyet, a Moulin Rouge-t is illik felkeresni, nekem abban a szerencsében volt részem, hogy pezsgőt kortyolgatva megtekinthettem a Féerie (Tündérvilág) revüműsort, amelyben 80 művész, köztük a híres kánkántársulat német alapítójáról, Dorothea Haug után csak Doriss-lányoknak nevezett 60 táncosnő lépett fel, mintegy ezernyi strasszos, tollboás, csillogó, többnyire keveset takaró kosztümben. Természetesen az előadás csúcspontjaként a francia kánkán sem maradhatott ki, a ritmusra végrehajtott láb- és szoknyaemelésekkel, látványos spárgázásokkal, és én úgy éreztem, mintha Toulouse-Lautrec híres plakátjai a szemem előtt elevenednének meg, még La Gouluet is látni véltem…

Sétáltunk a világ talán legnagyobb forgatagában, a Champs-Élysées sugárúton, teát kortyoltunk a Dia­dal­ív árnyékában, bőrig áztunk, amíg felmásztunk a város legmagasabb pontján található Sacré Coeur bazilikához, de a látvány mindenért kárpótolt.

Légy udvarias!
A párizsi metró, bár zsúfolt (hering-effektus), de jól körbehálózza a várost, és mindenhová el lehet jutni egy-két átszállással. A franciák, a közhiedelemmel ellentétben, tudnak angolul, legalábbis én nem ütköztem nyelvi akadályokba. Négy év francia tanulásnak hála, a passzív szókincsem jó, és tapasztalatom szerint a Bonjour Madame-mal vagy Monsieur-vel és nagy mosollyal minden szívet meg lehet lágyítani. A köszönésnek kultusza van, a Jó napothoz rendszeresen hozzáteszik az asszonyom, uram kifejezéseket!

Ami pedig a párizsi divatot illeti, nos, nem minden francia nő jár Chanelben és Diorban, én azt láttam, hogy a francia sikk egy szép, jó minőségű sállal vagy hosszú, széles kendővel kezdődik, és az ápol és eltakar alapon működő napszemüveggel folytatódik. És igen, a franciák tényleg hónuk alatt bagettel rohangálnak.
Kezdő párizsozóként elmondhatom, hogy ezt a várost látni kell, a kipipálandó látványosságokon kívül csak úgy sodródni kell az árral, nem lehet megunni a jó kenyér–vaj–lekvár-kóstolást, a Tarte Tatint és a Macaron Framboise-t. Ezernyi dolog van, amit még nem láttam, c’est la vie, majd legközelebb. Szép ámulások szent városa, Páris, Isten veled. Á bientôt!