Pavlova

A december kicsiny városunk, Gyergyószentmiklós megannyi ünneppel teli hónapja: van itt névnap, születésnap (kereken 110 éve nyert városi rangot), advent, karácsony. Meglátogattak külföldre szakadt hazánkfiai, a zenészek színpadra is léptek, sőt, olyan koncertek kerekedtek, hogy a lelkem azóta is dalol örömében.

Az ilyen alkalmak annyira feltöltik az embert (természetesen a forralt bor sem árt, észszerű mennyiségben!), hogy az elkövetkező hétköznapokon rakétasebességgel süvít keresztül. A jeles napok persze díszesebb asztali felhozatalt kívánnak, így került terítékre a Pavlovának nevezett édes–savanykás–krémes–roppanós csemege.

Eredetét tekintve, Ausztrália és Új-Zéland egyhangúlag sajátjának tekinti, születése mindenképp arra az időre datálható, mikor Anna Pavlova, az 1920-as években társulatával e földrészekre látogatott. A szentpétervári hómezőkről érkezett csöppnyi, törékeny, fehér habokban röpködő varázslat annyira megihletett egy tűző napon nevelkedett, bennszülött rajongót, hogy megalkotta eme hófehér csodasüteményt, amely még kinézetileg is egy tüllszoknyát idéz (e képen levő csak azért nem, mert egy torta helyett sok kis sütemény készült).

Elkészítése igen egyszerű. Keverünk 4 tojásfehérje, 1 csipet só, 250 g porcukor, 2 púpozott teáskanál kukoricaliszt, 1 teáskanál fehérborecet segítségével egy óriáshabcsókot, amelyet 150 fokon 45 percig sütögetünk (sőt, kihűlni is imitt hagyjuk, a sütőben). Kerül még reá felvert tejszínhab és némi gyümölcs. A málna kiütéssel győzött nálam (sőt, ha allergiás lennék rá, duplán)!

Mondhatni: a csodás habcsók, tejszínhab, friss gyümölcs, no meg a gyergyói zenészek közös együttese felejthetetlen élményekkel gazdagította napjainkat.

SzakÁ(rus) Cs(illa)