Református magyar

„A XVII. századbeli mozgalmakban Váradi Horváth Menyhért két fiával Erdélybe menekült miután protestáns vallásra tértek át s birtokaik elkoboztattak. A család czimere hármas dombon álló daru, mely jobb lábában követ s csőrében halat tart.”

Az 1858-ban született dédnagyanyám, Adorján Lászlóné Horváth Cecília, eme Menyhért kései unokája, ki a vallás fontosságának tudatában a héjjasfalvi református lelkésszel kelt egybe. Családom e jó szokáshoz azóta is ragaszkodik, elmondhatom hát, hogy déd-, nagy- és édesapám is a lelkek pásztoraként élte életét, ezzel nagy valószínűség szerint igencsak túláradó örömöt szerezve a felhőről láblógatva letekintő Menyhértnek. És, hogy eleget tegyünk a nemzetnek, a vallásnak és a címernek, álljék alább Bornemissza Anna (bár nem ő írta, de neki ajánlották) magyar módon főtt pisztrángjának leírása:

Áztass cipót borban, és a pisztrángot főzd meg sóban. A cipót vagdald meg almával együtt, ereszd fel borral és ecettel, rakd bele a pisztrángot, hadd főjjön. Borsold, sáfrányold meg, metélj citromot is belé. Hidegen, vagy melegen adhatod, tárkonyt is metélhetsz belé.

A nagymennyiségű bor, ecet használata abban az időben megszokott volt: “… a jó boritalban néha mértéken túllépni sem ártalmas, sőt sokaknak egyenesen orvosság, nem lévén elégséges a rendes ital az elmét az epesztő gondoktól, a testet pedig az abban szerteszéjjel lappangó tisztátalanságtól megtisztítani” (Mátyus István, orvos). Bár az elvek azóta ugyan változtak, a gyakorlat sajna nem annyira, számomra mégis soknak tűnik a borral és ecettel való feleresztés, de a megadott alapanyagok arányos keverésével mindenképp egy ízletes halételt üdvözölhetünk asztalunkon.

Végezetül egy apró adalék, Rumpolt tollából: „mivel nehéz és bajos tiszt bíztatott őréá, a szakács annál inkább becsületes, tekintetes, igaz, hív, egészséges, tiszta, szorgalmas, Istenfélő légyen. Ha pedig a szakács megöregedvén nem győzhetné jól a dolgot, egy szép, tiszta, ifjú szakács légyen mellette.” Úgy legyen!

Berszán-Árus Csilla