Rongyrázás

Semmi pánik, nem a portörlő helyes kezeléséről értekezek, már csak azért sem, mert nem tartozom a Takarításért Határtalanul Rajongók (mely csoportosulás nem egy újkori EU-s egyesület, tévedés ne essék) táborába. Az ember, pláne, ha nőből van, mindent megtesz (némi harsogó zenei segítséggel) egy magasabb cél elérése érdekében, de ennyi, ódákat semmiképp nem zeng róla.

Ez a rongyrázás, amiről most mesélek, ruhacsereberéről szól, mely szintén inkább a női nemre jellemző tevékenység. Erre akár tényként is tekinthetünk, hiszen nem túl rövid életem során hímnemű egyedet más ruhájában csakis azért láthattam, mert az volt kézügyben, vagy mert már nem volt tiszta, amit magára ölthetett volna (szemelgetés egyetemista fiúk együttélési szabályaiból), esetleg turkálóból öltözött.

Mi, nők ellenben bizonyos szinten rokonságban állunk a kaméleonnal, állandó változásban élünk, kinézetünket tekintve, frizurában, megjelenésben, méretben, minőségben. Ezt ráadásul nem is találom égbekiáltóan borzalmasnak, lévén a változatosság az élet sója. Mi pedig sózunk rendesen!

Ezért is jött létre ez a találkozó, gyönyörű, festői környezetben (Orotván), beszélgetni, csemegézni: változatos ruházati cikkekből, finom ételekből. Voltak, akik már kinőtték, akik még nem nőttek bele, megunták, másra vágytak, de mindannyian, egyöntetűen átélhettük az egymásra találás boldog pillanatait. A ruhadarabokkal is!

Nem utolsósorban, az eseményre vargabéles-tölteléket sütöttem, muffinformában, ami jelenleg egy kedvenc édességfaj nálunkfelé. Születését annak köszönhetjük, hogy túl sok laskát főztem a leveshez, és fel kellett használni. Tehéntúró általában van a hűtőben, ezután meg már csak egy kis gondolkodásra volt szükség, és létre is jöhetett ez a kis kényeztető falat. Ellenben ma képileg nem ezt mutatnám meg széles e világnak, hanem Annát, aki Édes, és szintén ennivaló.

SzakÁ(rus) Cs(illa)