„Siet a Nap, mégis mulatoz a Szűzzel”

Elérkeztünk az év nyolcadik, Augustus római császár által saját magáról elnevezett, illetőleg a nyár utolsó hónapjához, amely a kalendáriumokban Nyárutó, Szűz hava vagy Kisasszony hava néven is ismeretes – bár utóbbi elnevezés némi magyarázatra szorulna, miután Kisasszony napja szeptemberre esik. Az előrejelzések szerint meleg napokra igen, viszont az elmúlt júliust idéző, hosszan tartó kánikulákra nem számíthatunk, de a régi időjárási feljegyzések tükrében azért ebben sem lehetünk teljesen biztosak.

A júliusihoz képest enyhébb időjárásban való reménykedésre azon régi megfigyelés is alapul szolgálhat, miszerint legkésőbb Szent István napján, vagyis augusztus 20-án rendszeresen elered az eső, ami sokáig eltart. Előtte viszont lehet részünk forróságban, aminek negyed évezrede is megvolt a maga kényes hátulütője, amikor azt Gyöngyössi János megfogalmazta a kalendáriumnyomtatók számára:

„Siet a Nap, mégis mulatoz a Szűzzel.
Lám, a tűztenger is melegszik más tűzzel.
Illatozik sok szűz csak a párta-bűzzel.”

Anélkül, hogy a fenti strófa aprólékos magyarázatába kezdenénk – merthogy abból sehogy sem tudnánk jól kijönni –, szokásunkhoz híven inkább régi krónikákból, emlékiratokból, naplókból tallózunk augusztusi hónapra vonatkozó időjárási kuriózumokat. És ilyet már 1406-ból találunk, amikor a hónap elején szüreteltek. Ez ha a székelyeket – a viszonylag kevés szőlőterület folytán –kevésbé is érintette, az 1544-es esztendő annál inkább, mert augusztus 18-án „ismét olyan tömeg sáska jött Erdélybe, amennyit még sosem láttak”.

Torján házakat vitt el a víz

1593 augusztusában, Brassóban „oly nagy áradás volt, hogy a lópiacon egyes udvarokon félember magasságnyi víz állott, egyik városfalat is alámosta; a boroshordókat a pincében felemelte; az óvárosban a kovácsok műhelyébe behatolt.” 1595. augusztus 27-én havazást jegyeztek fel, minek következtében „a juhokat őrző fiú a legelőn megfagyott”. Igaz, ez Nagydisznódon történt, de az nem esik olyan messzire Székelyföldtől, hogy eleink ne érezték volna a hatását.

1608-ban „Szent Lőrinc napján du. 4 és 5 óra tájban néhány helyen lúdtojás nagyságú jég esett”, a következő évben pedig „a sáskák a Barcaságba betörtek, 3000 ember ment ki ellenük nagy lármával és kelepeléssel, s nem tudták azokat elkergetni”.

1611. augusztus 22-én ugyancsak „sáskák nagy tömege tört be Oláhországból a Tömösi-szoroson át… leereszkedtek a höltövényi földekre.” Tíz évvel később „12-én és az ezt követő napokon augusztus végéig állandóan esett. Ilyen esőzésre senki sem emlékezik. Az ár elpusztította a gabonát és a veteményeket.”

1675-ből is nagy esőzésekről kapunk tájékoztatást. „Minden patakok oly nagyok voltak, hogy Dálnokban láncczal kötötték meg (a szénát). Torján házakat is vitt el a víz” – így a krónikás. 1711-ben nemcsak a Rákóczi-féle szabadságharc bukása sújtotta a székelyeket: „Háromszéken szintén úgy sereggel jártak a sáskák… Egy héten néha háromszor is olyan rendkivül való hallatlan égszakadások és árvizek voltanak, hogy csudáúl szemlélték az emberek, számtalan malmokat, épületeket és élőfákat elrontottanak, mind a vetésekben, mind a szénarétekben megbecsülhetetlen károkat tettenek.”

Tíz embert ástak ki az iszapból

1726-ban a szörnyű forróság okozott gabona- és szénahiányt, „ismét nagy éhség támadt, egyes helyeken marhavész tört ki”, és ez két évvel később is megismétlődött, amikor „Erdély nagy részén a folyók és állóvizek kiszáradtak.” És ismét sáskák! 1778-ban augusztus 3-án érkezett a haduk „Havasalföldéből a Duna mellől”, amely aztán „átalment az udvarhelyi határon Farczád felé, mind a három toronyban harangozának erősen, dobbal, puskával, csengéspengéssel, kiáltozásokkal nagy nehezen kergettetett el.”

A rákövetkező évben másfajta katasztrófa sújtotta a vidéket, a „szörnyű felhőszakadások” hegycsuszamlásokat idéztek elő, eliszaposították a földeket, házakat romboltak le. „Ez a csapás érte Brassó közelében Ujfalu-t, ahol a… vizár egy egész hegyet elmosott. Kitörte, kimosta a legvastagabb fákat, s gyökerestül hordta magával (…) a templomban a sár 7 lábnyi volt. Több ember életét vesztette, 10 embert ástak ki az iszapból, de még többen hiányoztak.”

1785-ben Székelyföldön „edgymás után két vagy három tiszta s meleg napot alig láthattunk, hideg esőzésekkel terheltettünk. Példabeszéddé is vált, hogy most a Nyárral megesmerkedni sem tudánk. Ez okból a Széna tsinálás, melyet a mi Embereink Kis-Asszony Haváig úgy elszoktak többnyire végezni… sok helyeken aratás utánnra, sőt Mind-Szent-Havára is haladott.” 1794-ben a nagy forróság az egész mezőt kiégette, „a barmok az éhség miatt rakásra döglöttek, sokan a házak tetején levő elrohadt gazt szedték le, és azzal etették a döglőfélben lévő marháikat.”

A káposztahernyók is megsültek tojásaikban

1808-ban „ez hónapban igen melegek jártak egészen”, a következő évben pedig ismét „nagy felhőszakadások, és szüntelen való esőzés volt egész nyáron”, ahhoz, hogy 1811-ben aztán újfent semmi sem teremjen. Szerencsére a következő augusztus ismét esővel köszöntött be. Igaz, olyan kitartóan, hogy „a búza aratatlanul még a lábán elkezdett csírázni.”

1834-ben a hosszantartó szárazság miatt a kukorica sokfelé összeaszott, kevés széna termett, „a sarjúra semmi remény nem volt, és a marhalegelők is kiégtek.” Ez tovább fokozódott öt év múlva „oly nagy hőséggel, milyenekre öregeink sem emlékeznek vissza.” A rekkenő meleg elviselhetetlen voltát jelzi ama megfigyelés, „miszerint a káposztahernyók még tojásaikban elperzseltetve nem tenyészhetének…” Csakhogy augusztus 21-én „délután 3 óra tájban” olyan jégzápor zárta le ezt a hatvan napos kánikulát, amely „a Feketehegy mellékin, mintegy 22 falu határain rémítő pusztítással vonula át…, hogy a természetnek e borzasztó forrongása alkalmával földrendülést is érzettek.”

És nehogy azt higgyük, addigra eltűntek a sáskák: 1847-ben is Háromszéken, „Málnás, Szentgyörgy és Szemeria felől állandóan vonulnak.” 1863-ban „nem volt semmi zöld távol és közel. Hol rétek, kaszálók voltak valaha, ott egy halottágas abrosz volt kiterítve, melyen az éhínség egy morzsát sem hagyott.”

Havazás a hegyekben, szárazság Székelyföldön

A múlt századból az 1926. és az 1933. évit emelhetjük ki a hideg augusztusok közül, főként az utóbit, amikor is a Kolozsváron megjelenő Magyar Nép tudósítása szerint néhány napig tartó zivataros idő után hideg eső köszöntött be, a Kárpátokban pedig sok helyen havazott. „Szinaja környékén a hegyeket hó borítja – olvashatjuk. – A Bucsecs-hegységben a hóréteg magassága negyedméter. A hőmérséklet olyan hidegre változott, amilyen rendes körülmények között novemberben szokott lenni. A hideg időjárás nagyobb károkat okozott különösen a Székelyföldön, ahol a már amúgy is megkésett kukoricavetések és a gyümölcs beérését kérdésessé tette. Akadályozza a hűvös esős időjárás az aratást is. A Székelyföld magasabban fekvő vidékein ugyanis még javában folyik a búza aratása, sőt a zabvetések még alig sárgulnak, úgy hogy azoknak aratására szeptember közepe előtt nem kerülhet sor.”

Persze a kánikulák sem maradtak el! A Székely Szó 1943. augusztus 25-i számának egyik szalagcíme szerint „ötvenegy fokot mutatott a hőmérő szombaton”, azaz augusztus 21-én, ami szerintünk tévedés esetét feltételezi a mérőműszer vagy a tudósító részéről, de hogy nagy meleg lehetett, afelől nem lehet kétségünk. A lap által megszólaltatott Ánghi Balázs, az EMGE korábbi elnöke emlékezete szerint „csupán 1931-ben észleltünk ilyen rendellenes kánikulai időjárást.”

Az 1946. évi szárazságról pedig sok olvasónknak lehet némi fogalma, ha máshonnan nem, hát szülei, nagyszülei elmesélései alapján, hiszen akkoriban megannyi nagycsaládos gyerek kényszerült Erdély más részein keresni a megélhetést. Jelen sorok írójának édesanyját például a messzi Kalotaszegre vetette a sors a kézdiszéki Csernátonból…

Közel –2 fokot is mértek augusztusban

A forró augusztusok erdélyi és romániai legmagasabb hőmérsékletét a Brăila megyei Ion Sion (Râmnicelu) településen mérték 1951-ben, 10-én, amikor a hőmérő 44,5 °C-ot mutatott. Statisztikailag ezt tekintik minden idők legmelegebb romániai napjának. A legalacsonyabb hőmérsékletet, –7 °C-ot az Omu-csúcsnál rögzítették 1936. aug. 27-én és 1949. aug. 20-án.

Legmelegebb augusztusok 1961-től: 1992-ben 22,7 °C-os átlag, 2023-ban 22,3 °C, 2022-ben 21,9 °C, 2015-ben és 2018-ban 21,7 °C, 2010-ben, 2012-ben, 2017-ben és 2019-ben 21,6 °C. A legalacsonyabb átlagok: 1976-ban 15,4 °C, 1978-ban 17 °C, 1965-ben 17,1 °C. Ehhez még azt kell tudni, hogy Romániában a havi átlagot a naponta – nyári időszámítás szerint – 3, 9, 15 és 21 órakor mért értékek alapján számolják ki.

A 24 óra alatt eső legtöbb csapadékmennyiséget, 219 mm-t 1924. aug. 30-án jegyezték a Duna-deltában, Sulinánál. A csapadék legmagasabb átlagai: 2005-ben 150 egység, 2006-ban 133,9 egység, 1972-ben 125,6 egység. Legszárazabb augusztusok: 2003-ban 20,8 literes átlag négyzetméterenként, 2000-ben 24,1 liter, 1992-ben 25 liter.

Erdélyi városok augusztusi legmagasabb és legalacsonyabb hőmérsékletei:

• • Marosvásárhely 38,8 °C (2012), illetve 4,1 °C (1899)
  • Csíkszereda 35,8 °C (2012), illetve –1,9 °C (1980)
  • Kolozsvár 38,5 °C (2012), illetve 3,5 °C (1933)
  • Szatmárnémeti 39,4 °C (1952), illetve 3,5 °C (1973, 1980)
  • az Omu-csúcsnál: 20,8 °C (1956, 1957), illetve–7 °C.

Lőrinc után már nincs zivatar

És most lássuk, mi halmozódott fel a népi bölcsességben az évszázadok során. Mindent nem vehetünk készpénznek, ugyanis a Lőrinc napi (aug. 10.) eső – így, az idény vége felé – nem biztos, hogy jelentős mértékben befolyásolhatná a dinnyetermést, de a szép idő még jelenthet szép őszt és remek borokat. Ez utóbbinak az is feltétele, hogy ne legyen sok eső augusztusban, Nagyboldogasszony napja (aug. 15.) mindenképp fényeljen, és Bertalankor (aug. 24.) már érjen a szőlő.

Vasas Péter napján (aug. 1.) még egy zápor belefér, mert hizlalja törökbúzát, de az ömlő eső nemcsak elveri, hanem el is viszi. Ha a hónap első harmadában nagyon nagy a meleg, akkor fehér, zimankós tél várható, a meleg időt pedig a kora reggel bő harmatja marasztalja. Dominik (aug. 4.), ha vetkőzik, Márk (ápr. 25.) bundába öltözik – szokták mondogatni, de ez igencsak hosszú távú prognózis.

A régiek tapasztalata szerint Lőrinc, Boldogasszony és Bertalan mutatja, hogy az ősz mit takar, kiváltképpen az utóbbi, hiszen az ősz első napjának tartották. Aminemű idő esik azon napra, olyan lészen ősszel – így a csízió. Bízhatunk abban is, hogy Lőrinc után már nincs zivatar, a Szent István-napi (aug. 20.) rossz idő pedig gyenge termést, illetve karácsonyi enyheséget jövendöl; a jó gazdag termést ígér. Azt is szokták mondani, hogy 40 napig olyan idő lesz, mint István napján – hacsak Bertalan versenyre nem kél vele, s zivatarral előre nem jelzi, hogy ő akarja meghatározni az ősz (rossz) időjárását.

Mi meg szoríthatunk azért, hogy legalább Szent János napján (aug. 29.) ne essen, mert az ártana a diónak, no meg azért is, hogy augusztus 12-én este, de különösen „holdszünte”, azaz nagyjából éjfél után legyen tiszta az égbolt, mert a Perseidák akkor mutatják legnagyobb intenzitásukat. De a közvetlenül előtte és utána lévő éjszakákon is érdemes Szent Lőrinc könnyeire vadászni – sokkal egészségesebb elfoglaltság, mint a telefont vagy a tévé képernyőjét bambulni.

Fontosabb világ- és magyar napok

1.: az anyatejes táplálás világnapja; a forint születésnapja

2.: a cigány holokauszt emléknapja (Porajmos)

6.: a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapja

9.: az állatkertek napja; a világ őslakosainak nemzetközi napja

10.: a biodízel nemzetközi napja

12.: fiatalok világnapja

13.: balkezesek világnapja

15.: a magyar légierő és a repülők napja

16.: a hontalan állatok világnapja

18.: Európa-nap Magyarországon

23.: emléknap a rabszolga-kereskedelemről és annak felszámolásáról; a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja

29.: a magyar fotográfia napja

30.: az eltűntek világnapja

Címlapfotó: dr. Munzlinger Attila/Székely Kalendárium