Szárított zöldfűszer

Ilyen sem volt még, mióta nekem zöldségeskertem van, hogy november 10-én friss metélőhagymával díszíthettem krumplisalátám halmait. A virágok virulnak és nyílnak, zöldell a fű, a farakás még mindig ugyanolyan katonás sorban álldogál, mint nyár végén, amikor elkészült.

Mindezeknek – én, aki a telet utálom – szívem mélyén örültem is, egészen addig, míg a pincehidegpolcról érkezett zakuszka majdhogynem magától kipezsgett a kenyérszeletre. Ezen pillanatban, leolvadt mosollyal az arcomon, gyors fejszámolásba kezdtem: hány órai munkám és mennyi pénzem esett áldozatul, ha netán a polc összes lakója azon melegében megbuggyant. A két hete elsózott káposzta is majdhogynem megérett, ami önmagában még nem baj, de, mint köztudott, egy idő után ezek a fejek is megzavarodhatnak.

Itt állok hát, egyik szemem sír, a másik nevet, de mit tehet az ember ilyen gyönyörű időben, mint hogy biciklire pattan, és teker egy kicsit, egészsége megőrzése érdekében?! Hazaérve pedig rendbe rakom a télre (hátha mégiscsak betoppan) eltett zöldfűszereim csomagocskáit. Egy részük (petrezselyem, lestyán, zeller) a fagyon pihen, ugyanis harsogó zöld színüket így tartják meg legjobban. Szárítottam még a mikróban is, ti. így sem sápad szürkészöldre. Tárolhatjuk őket üvegben, háncsdobozkában, maradék anyagokból varrt szatyrocskákban.

SzakÁ(rus) Cs(illa)