Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tabuk nélkül a demenciáról

Tabuk nélkül a demenciáról Életmód

A Diakónia Keresztyén Alapítvány sepsiszentgyörgyi idősgondozó-ágazata minden évben szakmai konferenciával jelöli meg éves naptárában az ápolók világnapját. Számukra folyamatosan szerveznek képzéseket, ez alkalommal egy mindenki számára kihívást jelentő helyzetre, a demens betegekkel való bánásmódra készítették fel őket. Az Alzheimer-kór témájára épült tehát a szerdai rendezvény, amelyre az idősgondozással foglalkozó intézmények, civil szervezetek képviselői voltak hivatalosak, de más érdeklődőket is szívesen láttak.

Az alapítvány közel két éve havi rendszerességgel működteti az ún. Alzheimer-cafét, amelyben az Alzheimer-kórosok hozzátartozóinak, gondozóinak nyújtanak támogatást, ismereteket, illetve közösséget, hogy a demenciában szenvedő betegek ellátásának terhéből bár egy kis részt levegyenek a vállukról, az ő lelki egészségüket is ápolják. Baróton minden hónap utolsó hétfőjén, Sepsiszentgyörgyön minden utolsó péntekén szervezik meg az Alzheimer-cafét, melyet Erdővidéken Dénes Kinga, a megyeszékhelyen Vetró Bodoni Enikő vezet. Olykor kezdeti stádiumban levő betegek is részt vesznek ezeken az alkalmakon, de olyanok is, akik félnek attól, hogy ők maguk is érintettek lesznek valamikor.

„A félelem irányt mutat, szembe kell fordulni vele, felkészülni” – vélekedik Vetró Bodoni Enikő. Az viszont jellemzőbb helyzet, hogy a családtagok maguk és a nyilvánosság előtt is tagadják, hogy hozzátartozójuk leépülőfélben van, még akkor is, ha a családorvos látja a tüneteket, így a beteg későn kapja meg a diagnózist.

Hirdetés
Hirdetés

Az Alzheimer-caféban más meghívott előadók (családorvos, neurológius, pszichiáter) mellett nem egyszer szerepelt vendégként dr. Kiss Gabriella mentálhigiénés szakember, a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősotthon szakmai koordinátora, akit a demencia kutatójaként, szakértőjeként tartanak számon, jelentős tapasztalattal a háta mögött. A konferencián ez alkalommal is előadott, ezúttal az Alzheimer-kóros beteggel való kommunikációról beszélt. Bár betegről beszélünk, a szakember legfőbb tanácsa, hogy az embert keressük, lássuk a személyében, mert tudattalanul ő is erre vágyik, megbecsülésre és kapcsolódásra áhítozik. „Tudatosítani kell magunkban, hogy ápolóként milyen helyzetben vagyunk, és dolgoznunk azon, hogy nyitottan, elfogadással tudjunk odafordulni a leépülő, kognitív képességekkel élő személyhez, hiszen az a szavainkat már kevésbé érti, de testbeszédünkre, érzelmeinkre érzékenyen reagál” – mondta. – „Bizonyított tény, hogy a jó kommunikáció a demencia minden stádiumában enyhíti a tüneteket, ellensúlyozza a betegek visszahúzódását és elszigetelődését.” Kiss Gabriella több konkrét kommunikációs tippet is megosztott a jelenlevőkkel, akik a helyszínen megvásárolhatták az előadó demenciáról megjelent könyvét is.

Képalá: Dr. Kiss Gabriella az Alzheimer-kóros beteggel való kommunikációról beszélt (fotók: Bodor Tünde)

A konferencia résztvevői megdöbbenve vették tudomásul, hogy az Alzheimer-cafékba bejelentkezők mintegy 10 százaléka 50-60 év közötti, és ugyan kis számban, de még ennél fiatalabbaknál is kimutatható szellemi leépülés. Több esetben ez összekapcsolható a koronavírus-fertőzés utótüneteként fennmaradó ún. agyi köddel, mely állandósulhat és demenciává alakulhat, illetve a depresszióval, mely szintén lehet a Covid következménye, de szellemi leromlásba is átvezethet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás