Több nemzedék egy fészekben

Mint a patak jege alól áttűnő kavicsok és a csobogó víz, úgy mutatták meg magukat a gyermekkor emlékei, amikor Kondor Ágotával, a Székely Mikó Kollégium igazgatónőjével ültünk le beszélgetni az ünnepeiről. De a szavakon túl a legbeszédesebb az volt, hogy interjúkészítés alatt nem tűnt el arcáról a mosoly…

– Nagyon szeretjük a decemberi ünnepeket. Az a jó, hogy a férjem is hozta az ő családjából a készülődés és a várakozás hangulatát, és én is. Így nem volt kérdés, hogy a mi gyerekeink is ebben nőnek fel. Megvolt az adventi koszorú, megvoltak a külsőségek, de ott volt a misztikum, a várakozás is – mondta bevezetésképpen. – Azóta is fontos nekem külsőleg és belsőleg is készülni az ünnepekre, a befelé figyelésre is szakítani időt a rohanásban. Ilyenkor jön el az ideje – a napi ige mellett – a rövid lelki olvasmányoknak, és templomba is eljárunk. Általában az éjféli misén is ott vagyunk a szentgyörgyi központban, idén sajnos nem jutottunk el.

– Kiket takar a mi szócska?

– Egy nagycsaládot. Felnőtt gyerekeim vannak, 27 éves a lányom, 20 a fiam, van egy aranyos, négy hónapos unokám is. De nekem fontos, hogy az iskolában is ráhangolódjunk az ünnepre. Adventben minden hétfőn meggyújtottunk egy gyertyát, kis áhítatot tartottunk szünetben, a tanáriban, de a diákokkal is összegyűltünk egy ökumenikus istentiszteletre a konferenciaterembe, és akkor adakoztak ők is, hogy a szegényebbeknek több jusson. Éveken keresztül a Böjte Csaba tusnádi gyermekotthonába vittük csomagot, de most az bőven el van látva, a kézdiszentléleki gyermekotthonban viszont, mint megtudtam, havi 300 lejből kellene főzni a ház vezetőjének mindennap 15 gyerekre. Idén nekik vittünk csomagot.

– A sok szabad- és pihenőnapon azonban a családé volt a főszerep, nemde?

– Ünnepkor az én szüleim, a gyerekeim, a férjem édesanyja (apósom egy éve hunyt el), a sógornőmék gyűlünk össze hagyományosan valamelyik mamánál, de mivel a lányomnál most ott a kisbaba, idén nála volt a nagy összejövetel. Az ajándéknak kötelező módon meglepetésnek kell lennie, ezt a gyerekeim már kiskorukban kikövetelték. Oda-vissza érvényes különben, az ajándék akkor igazán értékes, ha meglepetést tud okozni.

– Mivel lepték meg az idén?

– Nekem nagyon kedves volt az unokáról készült fotóalbum. Mivel elég sokat utazunk, annak a térképnek is örültünk – a férjemmel együtt –, amelyről lekaparhatók azok a helyek, országok, városok, ahol már jártunk.

– Egyik ünnep a másikba ér… Milyen tervei vannak szilveszterre?

– Nagyon érdekesnek találom, és nagyon értékelem ugyanakkor, hogy a gyerekeim szeretik velünk tölteni az ünnepeket, nem kívánkoznak másfelé. Egy udvaron lakunk három házban mi, a lányom kis családja és a fiam egy kis legénylakásban, így könnyű megszervezni az ünnepi készülődést. Az elmúlt években sokszor elmentünk szilveszterezni egy kis, bérelt vidéki házba, és ilyenkor nemcsak az evészet-ivászat ideje van, hanem sízünk, korcsolyázunk, ha lehet, még lovagolunk is. Az idén nem utazunk sehová, mert ez a gyász éve volt, apósom halála miatt. Most elmegyünk a Tamás Áron Színház szilveszteri előadására, éjfélkor koccintunk az udvaron, egy kicsi tűzijáték is hozzátartozik az estéhez, de csak csínján durrogtatunk, mert sajnáljuk a kutyákat, 1 órakor pedig kimegyünk a főtérre a barátokkal, velük is koccintunk.

– Keresztény ember az újévi babonákkal hogy áll?

– Én azt hozom az alcsíki szülői házból, hogy újév napján lencselevest eszünk, az első, aki az újévben átlépi a küszöböt, az férfi kell legyen, és nem szabad üres kézzel jönnie. Édesapám fahasábokat tett az ajtó mellé, ha egyéb nem, legalább ennyi legyen a belépő kezében. Ez a gyermekkorról szól, nem a babonáról.

– Mi a menü? Úgy sejtem, a hagyományos ízek körül forgolódnak.

– A franciasaláta obligát, a sültek, bécsi szelet szintén, ez főleg a férjemnek fontos. Én is szeretem a hagyományos fogásokat, de közben megpróbálok újítani, az erdélyi csorba, kolbász mellé kis krémlevest csempészek a menübe (brokkoli-, avokadó- vagy sütőtöklevest pl.). A vejem értékeli – és itt vége is a nagycsaládi becsüsök felsorolásának. Nagyon féltem a családom a műdolgoktól, mert a fiam kiskorában minden tartósítószeres ételtől, italtól gyomorgyulladást kapott, sokszor még a 100%-osan természetesnek titulált termékektől is. Így elmegyek falura a finom zöldségért, tojásért, a csirke-, disznó-, borjúhús szintén onnan származik. És megvan az ehhez való konyhatechnika is, hogy szaftos, ízes legyen minden. Sok kókusz- és olívaolajat használok, és a salátáktól szerencsére a család nem ódzkodik úgy, mint a krémlevesektől.

– Ön lovagol is, sokszor találkoztunk a Máltai Szeretetszolgálat mozgássérülteknek szervezett táborában, ahol körbekocsikáztatták őket. Ünnepekkor jut idő lovakra és jótékonykodásra?

– A család igénye a döntő. Idén kevesebbet lovagoltunk együtt, mert a lányom várandós volt, viszont többet foglalkoztam a mozgássérültek fejlesztésével. Most szánkózni készülünk a Down-kóros gyermekekkel, várjuk hozzá a havat.