Tojásos rizs

Második húsvétunk közeleg a maradj otthon, maradj távol, ne öleld meg, kezét ne fogd tanácsok-utasítások jegyében. Míg otthonaink magányában – hogy elménk táplálék nélkül ne maradjon – naponta élőben követhetjük a koronavírus nagy színpadán történteket, a színfalak mögött egyre nő az öngyilkosok (tizenévesek akár), idegi problémákkal küzdők, szenvedélybetegek, elváltak, éhezők, orvosi ellátáshoz nem jutók száma.

Róluk nem esik szó, őket nem védi a maszkunk, a távolságtartásunk pedig az utolsó szög a koporsójukba. Ők az elfeledettek, a szép új világ közös nyájába be nem illeszthetőek, be nem illeszkedőek (hipnopédiával nem kondicionálhatók, szómával – a tökéletes kábítószer, az idegcsillapító és az alkohol csodálatos pótléka Huxley majd egy évszázada megjelent regényében – nem boldogíthatók).

Hiszem, hogy a húsvéti üzenet e szomorú világban valamely enyhet hozhat mindnyájunk – kik még hiszünk – számára: „mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Arról szemlátomást nem esik szó, hogy ez az örök élet a földi létben adatik meg nékünk.

Szomorú, szürke a táj is, vagy gumicsizmában cuppogunk a municípium sarában, vagy portölcsérek kavargását kerülgetjük a hideg, tavaszi szélben, ne adj’ isten, házunk előtt, öntudatos polgárként, havat lapátolunk.

Nem csoda, ha szemünk színre, fülünk dalra és szép szavakra, orrunk illatokra, szánk feledhetetlen ízekre vágyik. Azért esett a választás egy egyszerű, pirított, tojásos rizsre, mert gyorsan elkészthető (maradék, főtt rizsből), színes (murok, spenót, zöldhagyma, borsó, tojás), illatos és ízes (bors, gyömbér, chili, szójaszósz). Eltöltekezvén, egy meleg kuckóba kuporodva, lágy, halk dallamok és egy pohár vörösbor kíséretében tán biztató szavakra is lelhetünk.