Továbbéltetni a múltat

A torjai Boros László a 9. Csernátoni BuRRogtatón nemcsak saját kezűleg felújított traktorjával hívta fel magára figyelmünket, hanem azzal is, hogy a gépészeknek ott segített, ahol tudott, és ezt láthatóan örömmel tette. Amint beszélgetésünkből kiderül, az asztalos végzettségű fiatalember szabadidejében a régi gépek restaurálása mellett maketteket készít és régi tárgyakat is gyűjt, amelyeket mielőbb közszemlére bocsátana.

– Mivel vett részt a Csernátoni Burrogtatón?

– Első alkalommal vagyok része a találkozónak. Óriási öröm ez számomra, hiszen nagy munka áll a mögött, hogy itt lehetek. Egy 1954-es, általam felújított Zetor 25K-traktorral vonultam fel. Ócskavas-számba ment, mielőtt megvásároltam, ám sikerült visszaállítnom eredeti állapotába az elkövetkező 30 évre.

– Hogyan talált rá a gépre?

– Hirdetésben akadtam rá, egy idős személy árulta, akinek 1954-től 2019-ig volt a tulajdonában. Már nem volt, amit kezdenie vele, én megvásároltam, és elhatároztam, teljesen felújítom. Fél évig naponta dolgoztam rajta, körülbelül hatszáz óra munkámba került, úgy hogy magam végeztem mindent. Az utolsó csavarig lebontottam, kijavítottam. A felújítás óriási lecke volt számomra, amiből rengeteget tanultam.

– Ha jól tudom, nem hivatásos autószerelő.

– Valóban, asztalos a szakmám. Ám 8 és 18 éves korom között gokartoztam, ahol megtanultam a benzinmotorok működését. Az említett időszakban nap mint nap motorközelben voltam, majd a középiskola elvégzése után a nagybetűs élet beleszólt a dolgaimba, és teljes mértékben elfordított a motrok világától. Ám a szenvedély megmaradt, és 2019-ben a kép ismét összeállt, arra értem meg annyira, hogy eldöntsem, hová tartozom. Az ihletet az évi Burrogtató jelentette számomra. Addig is tudtam, mit szeretnék, ám a pontot az i-re az tette fel.

– Elmesélné a traktor történetét?

– 1954-ben Magyarországon, Kiskunfélegyházán került magántulajdonba. Aztán gazdájával együtt az akkori termelőszövetkezetet szolgálta, mígnem 1979-ben leselejtezték, így tulajdonosa visszavásárolhatta. Egészen 2014-ig Kiskunfélegyházán volt, majd az egykori tulajdonos fia Székelyudvarhelyre hozta a gépet. 2019-ben Magyarországra telepedtek vissza, ám a traktort nem vitték volna magukkal. Öt évig a mezőn állt a gép, a kereke félig a földbe volt süllyedve. Szinte családtagnak számított náluk, hiszen sok éven át azzal keresték a mindennapi betevőt, így nem szerette volna ócskavasként értékesíteni, ekkor kerültem én a képbe. Megnyugtattam, hogy felújítom a traktort, és saját gyűjteményem részeként megőrzöm.

– A gépek felújítása mellett jut idő egyéb hobbira is?

– Igen, sőt, a makettkészítés korábban kezdődött. Édesapám első makettjét 1978-ban készítette el. Ő toronydarus volt, innen eredt az emelők iránti szeretete. Amilyen típusú emelőn dolgozott, annak elkészítette az 1:100-as léptékű kicsinyített mását, hat toronydarut készítve 1989-ig. Gyerekként állandóan mellette sertepertéltem, és nagyon megtetszett a dolog. Ezt látva, 1993-ban, tizenegy éves koromban egy megkezdett emelő makettjét rám bízta, hogy fejezzem be. 2000-ig készítettem toronyemelőket, ám az élet újabb fintora következtében ez is abbamaradt. Most azonban ismét felvettem a fonalat, így a gépekkel párhuzamosan maketteket is készítek.

– Ez rendkívül aprólékos, időigényes foglalkozás, igaz?

– Rengeteg tanulásra van szükség, hiszen nem véletlenül állítják, hogy ami kicsiben megvan, az előbb-utóbb nagyban is elkészül. A szakemberek ugyanis egy-egy nagyobb gép, szerkezet működését maketteken próbálják ki. Ez nyilván nem egyik napról a másikra születik, sok időt és energiát igényel. Úgy vélem, szeretet és hozzáállás kérdése az egész. Huszonhárom makettet készítettem, ezek az eredetiek hű másolatai. Köztük sok olyan található, amelyekkel belföldön dolgoztak, ám külföldi, nagytonnás daruk makettjei is megtalálhatók gyűjteményemben. Azért ragaszkodom a klasszikus toronydarukhoz, mert az építkezésben ezek a régi szerkezetek eltűnő-, ha úgy tetszik, kihalófélben vannak. Sajnos, a kötél-emeléses módszerektől lassan búcsút kell vennünk, hiszen azt felváltotta a hidraulika. Ezeket a szerkezeteket próbálom megörökíteni, hogy a jövő nemzedéknek tudjuk szemléltetni, honnan indult a korszerű építkezés.

– Miből készülnek ezek a makettek?

– Fémből dolgozom, és ahogy említettem, minden az eredetihez hűen, arányos kicsinyítésben készül el. Saját műhelyemben állítom elő az egyes alkatrészeket. Gyerekkorom óta mindig volt műhelyem. A kisszobában kezdtem, aztán megörököltem az édesapámét, majd adódott a lehetőség, hogy Torján, a bennvalóban megépítsem azt a műhelyt, amire mindig vágytam. Ezt felszereltem minden makettkészítéshez szükséges szerkezettel.

– Úgy látom, nem csak darukat készít.

– Nyitott vagyok a műszaki dolgokra, ezért szeretettel járok a csernátoni múzeumba, ahol önkéntesként segítek. Egyrészt a meglévő tudásomat kamatoztathatom hasznosan ekképpen, másrészt meg remek tanulási lehetőség számomra. Itt nagyon megtetszettek a lovas szekerek, így rövid idő alatt elkészítettem az összes kicsinyített mását. Ezek nem a toronydaru-makettekhez hasonló nagy projektek, ahol egy példánynak az elkészítése több évbe telik. A helyiek mellett Magyarországon fellelhető, ökrök vontatta szekerek makettjeit is kifaragtam.

– És még ez sem minden.

– Van még ez-az a tarsolyban. A komolyabb makettezéssel felhagytam, hiszen a nap számomra is 24 órából áll. Gyönyörű családomat sem hanyagolhatom, emellett meg munkahelyemen is helyt kell állnom. Így fordultam a gépek felé. A traktort egy román gyártású, lendkerekes favágógép követte, amelyet ugyancsak teljesen felújítottam. Ez is hét hónapba telt. Ezek nagy, nehéz, egy idő után monotonná váló munkák, amelyeken a szabadidőmben dolgozom. A változatosság kedvéért olykor hulladékvasból szobrászkodom, illetve varrógépekből készítek traktorokat. Ezeket szemléltetés céljából készítem, hogy a régi tárgyaktól nem csak ócskavasként lehet megválni, és talán az emberek látva a fogaskerekeket a varrógépen, elgondolkozzanak, azok vajon minek a részei voltak egykor?

– Az említetteken kívül gazdag régi használatitárgy-gyűjteménye van, amely nagyon jól mutatna egy múzeumban.

– Mindig ragaszkodtam a régi dolgokhoz, és ezeket gyűjtöm is. Vasalókkal és mozsarakkal kezdtem. Utóbbi készletem már 110 darabot számlál, de bútorok és mindenféle régi tárgyak megtalálhatók kollekciómban, amelyeket archiválok, majd restaurálok. Nem titok, hogy Torján falumúzeumot szeretnék létesíteni. Az említett felújított gépek mellett további nagy gépekben, lovas-ekékben is gondolkodom. Természetesen a darukat, egyáltalán eddigi életem munkáját bemutatnám ott, hogy lássák, honnan, hová tartok. Ez sok időt és energiát igényel, ám remélem, sikerül megvalósítanom, hiszen ez jelenleg egyik legfőbb célom.