Újjászületés villámcsapás által

Orbán Balázs nyomdokain végigjárta Székelyföld összes települését, majd kényelmes sepsiszentgyörgyi lakását feladva családjával együtt kiköltözött egy Isten háta mögötti tanyára, Csinódra, ahol megtanult kecskét fejni és együtt élni a természettel. Villámcsapás következtében hajszál híján életét vesztette, és az agyi „merevlemeze” teljesen törlődött, ám csodás módon sikerült teljesen felépülnie. Hálából kápolnát épített, a nemzetmentéshez a maga módján hozzájáruló programokat indított el, és mindezt most feleségével közösen könyvbe foglalta. Interjú Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutatóval.

– Ha meg kellene határoznia élete eddigi három legfontosabb fordulópontját, melyek lennének azok?

– Az első nagy fordulópont az életemben 10 éves koromban következett be, ugyanis ekkor veszítettem el két hét alatt az anyai nagyszüleimet, akik elsőszülött unokaként addig neveltek. Rácz Lajos nyelvtanár tanár nagyapám és Incze Olga fényképész nagymamám alapozták meg azt az erkölcsiséget, amit ma is megélek, ugyanakkor a szülőföldem és a népem iránti szeretet is ők plántálták belém. Feledhetetlen az a gyermekkor, amit Sepsiszentgyörgyön a Csíki utca 28. szám alatti dédszülői-nagyszülői házban életem meg.

A második nagy fordulópont az volt, amikor 1989 júniusában Brassóban felültem a Balt Orient Expresszre, és elzötykölődtem Bécsig, majd pár nap után visszautaztam Budapestre, ahonnan „elfelejtettem” hazajönni. A magyar fővárosban éltem hat esztendőt, és ott végeztem el az Eötvös Lóránd Tudományegyetem néprajz szakját. Kint létem alatt a mai Magyarország területén több mint 10 ezer km-t kerékpároztam, és sikerült megismernem a kis haza szinte valamennyi tájegységét.

A harmadik és máig meghatározó nagy fordulópontot az jelentette, amikor 2011-ben a feleségemmel, Erikával és az akkor már meglévő két gyermekemmel, Gergővel és Ilka-Uzonkával közösen eldöntöttük, hogy eladjuk a városi lakásunkat, és felköltözünk az Úz völgye felső folyása mentén fekvő Csinódba, egy havasi tanyára.

– Egy adott ponton 77 növényevő jószágot tartottak. Most hány van?

– Jelenleg 3 kancalovat, 5 szarvasmarhát, 4 kecskét, 25 nyulat és mintegy 50 baromfit tartunk. Van 2 éber kutyánk is, meg egy kiváló egerésző macskánk.

– Az önfenntartó életmódra való berendezkedés nem mehetett zökkenőmentesen. Hogyan tanult meg például kecskét fejni? Hát a felesége?

– Városon nőttem fel, fejős jószágot nem tartottunk. Itt fent a hegyen viszont szükség volt a tejre, ezért a felköltözésünk után először kecskéket tartottunk. A kecskét viszonylag könnyű fejni, főként, ha abrakot kap a fejés alatt. Az első fejés egy kicsit murisra sikeredett, mert a kecske emelgette a lábait, és még „cukorkákat” is potyogtatott a csuporba, de aztán belejöttünk, és a jószágok is megszokták a mi fejési stílusunkat. A feleségem és a lányom is hamar megtanulta, Gergő fiam viszont csak a tehénvásárlást követően tanult meg – Béla nagyapja kérésére – fejni.

– Emlékszem, az elején a méhészkedésbe is belevágott. Aztán mi történt?

– Negyedik generációs méhész vagyok, hiszen a dédszülőktől kezdődően apai ágon minden felmenőm méhészkedett, mert sem a papi, sem a tanítói fizetés nem volt elegendő a megélhetéshez. Miután felköltözünk a hegyre, én is családokat telepítettem a kertünkbe, sőt egy különleges méhészeti programot is elindítottam, de aztán jött a villámcsapásos balesetem, majd egy 400 kilós bakmedve, és a méhészetem tönkrement. A balesetem után nem volt, aki betelelje a méheket, és az a pár család, amelyik túlélte a 2014–2015-ös telet, az medvetámadás áldozatává vált. Most nincsenek méheim, de mézről mindig gondoskodnak a barátok.

– A Székely Kalendáriumban éveken át volt egy gyógynövényes rovata. Azokkal miként, mikor ismerkedett meg? Milyen mértékben él velük a mindennapokban?

– A gyógynövényekkel való szoros kapcsolatom a gyermekkorban gyökerezik. Mind anyai, mind az apai nagyszüleim rendszeresen gyűjtöttek gyógynövényeket és használtak gyógyteákat. Egyetemista koromban dr. Babulka Péter előadásait hallgattam a magyar népi gyógynövényismeretről, majd a lányommal Maczalik Ernő bácsihoz jártunk Csíkkarcfalvára átvenni a tudását. Két alkalommal vendégünk volt a bükki füvesember, Szabó Gyuri bácsi is, aki nemcsak a könyveit hozta el nekünk, hanem tanított is. Családommal együtt nemcsak begyűjtjük, hanem használjuk és termesztjük is a gyógynövényeket. Különleges teakeverékeket állítok elő babaváró házaspároknak, cukorbetegeknek, légúti betegségekben szenvedőknek. Kenőcseimet fekélyes lábúak használják, a gyógyborokat májbetegségben szenvedők, az olajos kivonatokat daganatos betegek.

– Miként telik most egy átlagos hétköznapja? Például van televíziókészülék a lakásukban?

– Sepsiszentgyörgyön volt egy kis sporttévénk, amit Csáky-Pallavachini Márta őrgrófnőtől kaptam ajándékba Budapesten. Ezt 17 esztendeje eladtuk, és azóta nem nézünk híreket meg egyéb negatív dolgokat. Telefonjelünk is alig van, internetezni pedig sokáig egy nagy bükkfához jártunk ki a Fenyő fejébe. Mivel célunk volt az önellátás megvalósítása legalább az élelmiszerelőállítás terén, ezért a hétköznapjaink is ehhez igazodnak. Reggel fejés és tejfeldolgozás. Napközben az évszaktól függően a favágástól, a kerítésjavításig és a trágyahordástól a kaszálásig minden belefér. Itt az élet iskoláját járjuk mindannyian. Megtanultunk lovat befogni, kenyeret sütni, kertészkedni, sajtot készíteni, hegeszteni és építeni egyaránt.

– Egyszer azt írta, a legnagyobb ajándék, amit odafentről kapott, maga a hit. A villámcsapásos balesete előtt miként viszonyult Istenhez?

– Az ember az életen kívül két nagy ajándékot kap Istentől. Aki ép elmével születik erre a bolygóra, az megkapja a szabad akarat ajándékát. A második nagy ajándék, amit Istentől kaphatunk, az a hit. Ezt van, aki megkapja gyermekkorban, van, aki felnőttként, van, aki a halálos ágyán, és van, aki sohasem. Én már fiatal koromban megkaptam ezt a kegyelmet, és egy mély kapcsolatot ápoltam az Úrral már a felnőtté válásom óta. A balesetem ezt csak erősítette, elmélyítette, és behozta az életembe, életünkbe Boldogasszonyt is.

– Unitárius vallásúként nem szokatlan kápolnát emelni?

– Ez egy különleges dolog, ugyanis amikor a gyógyulásom idején a feleségemmel együtt, ugyanazon az éjszakán mindketten megkaptuk az égi üzenetet, hogy a kertünkbe építsünk kápolnát, nem volt „megmondva”, hogy ez milyen legyen. De mi úgy döntöttünk, hogy annak ellenére, hogy nem vagyunk katolikusok, ennek a kápolnának ökumenikusnak kell lennie. Ezért lett a védője Gyümölcsoltó Boldogasszony, és nemcsak római katolikus püspök szentelte fel, hanem megáldotta egy református lelkész, és azóta járt itt két alkalommal unitárius püspök is.

– A kápolna felszentelése óta hányan fordultak meg az udvarán? Ők mivel távoztak?

– Megépítése és felszentelése óta a csinódi ökumenikus kápolna magyar zarándokhellyé vált. Őszintén szólva már nem tudom és nem is akarom számon tartani az ide érkező zarándokok számát, de annyit tudok, hogy felszentelése 7. évfordulóján az addig nyilvántartott látogatók száma meghaladta a tízezret. Papp Lajos szívsebész professzor szerint a kertünkben lévő kápolna magyar lelkek találkozóhelye.

– Az ön által meghirdetett, Gyarapodó Magyarságért Mozgalom elnevezésű programnak milyen hozadéka van eddig?

– Ezt a mozgalmat a kápolna szentelésekor hirdettem meg. Jelképe a Simon András grafikus által megrajzolt különleges tulipán, ahol az egymást szerető édesapa és édesanya átöleli a virág három bibéjét, azaz a három gyermeket, arra gondolva, hogy egy az édesanyának, egy az édesapának és egy a nemzetnek, a hazának „jár”. Mert nemzeti szempontból a gyarapodás a harmadik gyermek bevállalásával kezdődik. A program keretében eleinte olyan harmadik vagy sokadik gyermekeknek kerestünk tehetősebb tiszteletbeli keresztszülőket, akik vállalták, hogy az újszülöttet havonta legalább 100 euróval támogatják. Szép példa a segítségnyújtásra az a németországi nyugdíjas orvos, aki jelenleg 3 székelyföldi nagycsaládot is rendszeresen támogat.

Eme program keretében, a harmadik gyermekünk várásakor indítottunk el a Székelyföldi Vándorbölcső Programot. Jelenleg több mint 150 vándorbölcső kering Székelyföldön, Erdélyben és a Partiumban, amelyek mind népünk gyarapodását szolgálják. A két programban eddig több százan vállaltak valamilyen formában szerepet. A sok jószándékú és adakozó erdélyi meg magyarországi magánszemélyek mellett az ausztráliai magyar közösség bizonyult az egyik legaktívabb partnernek, 2018 ősze óta pedig a Szász Jenő által létrehozott Nemzetstratégiai Kutatóintézet is a programjai közé emelte, és legyártatott 150 új bölcsőt, amelyek szétosztása folyamatban van.

– Vezet-e nyilvántartást arról, hogy eddig hányan használták a „Ketten jösztök, hárman mentek” jeligével aposztrofált vendégházukat? Kaptak-e olyan visszajelzést, hogy „eredményes” volt az ott eltöltött éjszaka?

– Nem vagyok könyvelő, és a papírmunkát sem szeretem, a Ketten jösztök, hárman mentek elnevezésű program, majd az ugyanilyen című kisfilm hatása viszont mérhető. Több olyan házaspár megfordult Csinódon a kápolnánál, vagy akár a vendégházunkban is aludt, amelyekről az orvosok azt mondták, hogy soha nem lehet közös gyermekük, és egy éven belül kisbabával tértek vissza hálát adni. A mi életükben az egyik legnagyobb élmény, amikor a közös imák után kisbabákkal térnek vissza a gyermekre vágyó házaspárok. Nem véletlen, hogy a kápolnában a Szűzanya áldott állapotban van ábrázolva!

– Most megjelent, Újjászületés villámcsapás által című, tanító végzettségű feleségével, Erikával közösen írt könyvük ötlete mikor, miként merült fel? Mennyit dolgoztak rajta?

– Ennek a könyvecskének az első változata a kápolnaépítést követően született. A feleségemmel külön számítógépen írtuk meg a visszaemlékezésünket arra az időszakra vonatkozóan, mikor a balesetem után felébredtem a csíkszeredai kórházban. Mindketten felidéztük, hogy miként éltük meg ezt, és mindketten 17-17 oldalt írtunk. Ebből állt össze egy kis könyvecske Böjte Csaba testvér előszavával. 2021 karácsonyára Gyökössy Endre-könyveket vásároltam magamnak, és a feleségem felfedezte ezekben, hogy a Szent Gellért Kiadó kéziratokat vár, és 72 órán belül válaszol a beküldött anyagokra. Így küldtük el mi is a közös könyvünket, ami a kiadónak megtetszett, és három fejezettel kibővítve most Újjászületés villámcsapás által – Ébredés az Úz völgyében címen meg is jelentetetett.

– Korábban a gyerekeinek is jelentek meg kiadványai… Most dolgoznak valamin?

– Nagyon büszke vagyok arra, hogy Gergő fiam volt 11 évesen a Kárpát-medence legfiatalabb magyar írója! Ekkor írta meg a Kecsketánc című, a havasi életről szóló könyvecskéjét, amivel sok sikeres bemutatót tartottunk Székelyföldön és Magyarországon egyaránt. Ezt a Sepsiszentgyörgyön kiadott könyvet Ilka-Uzonka lányom illusztrálta, aki azóta több könyvhöz készített rajzokat. Gergő egyetemistaként is nyert irodalmi pályázatot, de most inkább fényképez és filmeket készít. Ilka-Uzonka továbbra is szívesen rajzol.

– Tudomásom szerint Székelyföld minden egyes településén megfordult, tehát jól ismeri szűkebb pátriánkat. Ha a sors úgy hozta volna, hogy nem költözhet Csinódra, melyik másik falut választotta volna, választaná lakhelyedül?

– Amerikai magyarok támogatásának köszönhetően 1995 és 2004 között valóban mind az 500 székely falut sikerült bejárnom, aminek eredményeként megszületett a Székelyföld falvai a huszadik század végén című négykötetes könyvsorozat. E kutatás során jutottam el az akkor még villanyáram nélküli Csinódra is. Ha akkor nem jutok el ide, ma talán a háromszéki Esztelneken élnék a családommal. Ezt elmondtam nemrég az esztelneki művelődési házban is, a falu monográfiájának bemutatóján.  A Háromszék Vármegye Kiadó által megjelentetett, Székelyföld települései monográfiasorozat is a szívem csücske, amit Tamás Sándor megyei tanácselnök kérésére Tóth Szabolcs történész kollégámmal együtt indítottuk útjára, és már a 12. kötetnél jár.

– Könyvük előszavában Böjte Csaba testvér azt írja, „Balázsék… átvitt értelemben is hatalmas távolságokat bebarangoltak, de a cél még messze van.” Mi lenne ez a cél, és milyen messze van?

– A cél a krisztusi minőség felé való törekvés. Bukdácsolunk, megbotlunk, gyakran elesünk, de felkelünk, és folytatjuk a keskeny utat. És ezt próbáljuk megmutatni mindazoknak, akik eljönnek Csinódra, és végigjárják velünk a kápolnához vezető Élő hit útját.

Nyitóképünkön a néprajzkutató éppen szénaboglyát vontat lóval.

Fotó: Sepsiszéki Nagy Balázs személyes archívuma