Vadas

Igazi vadnyúl érkezvén a konyhámba (természetesen, nem én voltam a Párka, aki az élete fonalát elkeccintette!), mi más is készülhetett volna belőle, mint vadas?!

Nagy lelkesedéssel láttam neki a feladatnak, ami ugyebár az egyed széttrancsírozásával kezdődött. Ezen folyamat során kissé le is lombozódtam, lévén az illető egy jól fejlett példány, nyúlsebészeti szakértelmem ugyanakkor babacipőben járván (anatómiai ismeretek hiányában), az arra tévedőket igencsak tévedésbe ejtette volna a tetthely végső állapota. Ezennel is megerősödtem hitemben, jó sebész és mészáros semmiképp nem válhatott volna belőlem.

A nem túl elegáns, szalonnával spékelt darabok ezután főni indultak, só, borsszemek és babérlevél társaságában. Valószínűnek tartom, hogy zsenge nyúlkorát már maga mögött hagyhatta (vagy csak szem előtt tartva a jó erőnlét fontosságát, sok testgyakorlatot végzett), mert rotyogva töltött egy jó adag időt, míg rágható állapotba került. Főtt vele hagyma, zeller és murok is, melyek utólag a vadasmártásunk alapját képezték. Került bele mustár, tejföl, karamellizált cukor, liszt és egy botturmix, az így elkészült aranyló szósz pedig visszakerült a dideregve várakozó, meztelen húsdarabokra, melyeknek fogyasztása végül is felejthetetlen élménnyel gazdagította emlékeink tárházát.