„Végül ketten maradnak: Isten és a bor” – Beköszöntő

Lapunk főszerkesztője, Kocsis Károly azzal az ötlettel keresett meg, hogy indíthatnánk egy heti rendszerességű új rovatot, mely a borok világába kalauzolná az olvasót. Válaszom pillanatig sem volt kétséges.

A rovat mottóját Hamvas Bélától kölcsönöztem, akinek A bor filozófiája című munkája örökbecsű, egyedi alkotás, megannyi frappáns meglátással és megfogalmazással. E rovatban gyakran találkozhatnak majd gondolataival, akárcsak Márai Sándor és Alkonyi László eszmefuttatásaival. Mert a bor nem elsősorban alkoholos ital, a bor szakrális entitás, a Fennvaló és a borász együttműködéséből született üzenet a kortársaknak és a jövőnek, életfilozófia, költészet és folyékony szerelem.

Egy kiemelkedő borkóstoló alkalmával, a Millenniumi Pannon Borklub egyik összejövetelén, Árvay János, a 2003-as Év Bortermelője, aki Gere Attilával, a talán legnevesebb vörösborkészítő borásszal közösen mutatta be csodás nedűit, elmesélte, hogy egy jóbarátja kibontott (véletlenül) egy 1848-as évjáratú tokaji aszút, amit összekóstoltak az ő legfrissebb aszújával, s a két bornak azonos volt az üzenete. Igen, így fogalmazott akkor Árvay János.

Gondoljunk bele: egy kortársunk gyönyörködhetett egy olyan bor illatában és ízében, melyhez szüretelt szőlő akkor termett, amikor még nem dőlt el a magyar forradalom és szabadságharc sorsa.

Merüljünk hát el a magyar borok adta gyönyörűségben, ha csak tehetjük, vásároljunk és igyunk magyar bort, legyen az tokaji, egri, balatoni, alföldi, délpannon, felvidéki, délvidéki, partiumi, vagy erdélyi.
Hiszen mi fejezheti ki jobban és egyértelműbben a Kárpát medencei magyar összetartozást, mint a magyar bor?