Zöld, hagymás

A zord időjárásnak fittyet hányva zöld hagymaszáracskák bukkannak elő a kopogó keményre száradt talajból. Soha el nem múló csodálattal tölt el a természet ereje, tavasszal főként, amikor a sötétzöld, puha kis levélkék felküzdik magukat a föld felszínére.

A legserényebb mindig a hagyma és a rebarbara, sarkukra taposva érkeznek aztán a fűszernövények. Hagymából az idén elég sok van, ugyanis a tavaly, hagymaásáskor, a nagyját visszadugdostam a földbe, miután minimálist nőttek átmérőben a nyár folyamán. Nemsokára dughagymák kerülnek a helyükre, ezért elérkezettnek láttam az időt egy sokhagymás leves megalkotására.

A sok jelen esetben nem csak a felhasznált zöldhagyma mennyiségére utal, hanem arra is, hogy sokféle hagymából készül: póré-, medve-, zöld- és metélőhagyma alkotja levesünk alapját, egy kis murok és krumpli társaságában. A zöldségeket, vajon átforgatva, sóval, fehér borssal, szerecsendióval és löttyintésnyi borral ízesítjük, húslevessel felöntve megfőzzük, majd turmixoljuk. Jár bele tejszín is, ez azonban mostanság gyakran kimarad, szoktatván magunkat a nehezebb időkhöz.

Levesünket szín szempontjából egy jó marék spenót terelheti a nem túl szemkápráztató drappból a halványzöld felé. Vegyes magokkal, reszelt sajttal (füstölt), pirított kenyérkockákkal fogyaszthatjuk ezt a tányérnyi tavaszt, a teraszon váratlanul felbukkanó melengető napsugarakba burkolózva.