Össze adjàk a fizetéssel hogy a minimálist tudjàk adni nem helyes inkàbb àtverés
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A javaslat az élelmiszer-utalvány értékét megszabó 2018/165-ös törvényt módosítaná. A kezdeményezők szerint az utalvány jelenlegi maximális értéke, a 15,18 lej, nem elég egy ebéd megvásárlására a vendéglátóipari egységekben. „Egy ebéd átlagára 21,40 lej” – mutatnak rá a kezdeményezők, Valeriu Steriu, Liviu-Ioan Balint, Dumitru Gherman, Violeta Răduş és Ioan Terea.
Az állam és a munkáltató közös felelőssége, hogy a dolgozók egy decens ebédhez jussanak a munkanapokon, állítják a PSD-s képviselők.
Nyomatékosítják ugyanakkor, hogy Romániában az élelmiszer-utalvány értéke az egyik legalacsonyabb európai szinten, megközelítőleg 3,21 euró, messze lemaradva például Spanyolországtól és Franciaországtól, ahol ez az érték 11 euró körül van, de még Görögországtól is, ahol 6 eurót ér az utalvány.
A vendéglátóipari egységek is nyernének ezzel, nőne a forgalmuk, vendégkörük, fejlesztésre lehetne lehetőségük.
Jelenleg több mint 2.100.000 alkalmazott részesül élelmiszer-utalványokban, azaz a dolgozók csaknem fele, mondják még a kezdeményezők.
Az ügyben a szenátus az első megkeresett ház, a képviselőház lesz a döntő fórum. Amennyiben a parlament elfogadja a módosító javaslatot, az a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követő hónap első napján lépne érvénybe.
(Agerpres)
Össze adjàk a fizetéssel hogy a minimálist tudjàk adni nem helyes inkàbb àtverés
Rá teszik a fizetésre azzal együtt a minimàlisnak a minimális ki jön nem helyes nagyon nem 😔
15 èv régiség után egy hónapra 1200 at keresek szörnyű fizetéskor a sìrás folytogat
Hiába 20 lej a felső értéke, ha nem olyant adnak a melós kezébe. Évek óta 15 a felső érték, de nagyon sok helyen még mindig 10 lejest adnak. A felső értékűt majd kiosztják a felső polcon üldögélőknek!
Es akiknek meg mindig 9.57 lejes az utalvanyuk.Miert nem egyforma mindenkinek,?Vagy minden munkas nem egyforman kell egyek????
Az also erteket kellene anyira emeljek
Van olyan magáncég is amelyik egyáltalán nem ad a munkásoknak ételjegyet,ez is helytelen, kéne kötelezze a törvény ,hogy egyformán kapjon minden munkás egységes értékü ételjegyet.
Egyforma fizetést, egyforma lakást, minden legyen egyforma. Valamire emlékeztet és nem lett jó vége.
Adjak kezbe ne tegyek be a fizetesbe ,tobb mint felet vissza veszik..azt nem szabadna egy kezel adja masikal vissza veszi..