Tavaly novemberéhez viszonyítva minden megdrágult, ami 12 hónap alatt több, mint tízszeres terhet jelent a pénztárcánknak.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
2018 novemberéhez képest idén novemberben 3,8%-kal nőttek a fogyasztói árak. A harmonizált fogyasztói árindex alapján kiszámolt éves ráta novemberben 3,7% volt – mutat rá az INS közleménye.
A Román Nemzeti Bank (BNR) legutóbbi jelentésében 3,8 százalékra csökkentette 2019 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2020 decemberére pedig 3,1 százalékos pénzhígulást valószínűsít.
(Agerpres)
Tavaly novemberéhez viszonyítva minden megdrágult, ami 12 hónap alatt több, mint tízszeres terhet jelent a pénztárcánknak.
Tízszeres ? Azért ne essünk túlzásokba .
Több, mint tízszeres teher? Szegény matektanárok, azoknak lehetett teher egy ilyen diák…
Aki szidja a számtantanáraimat: Az anyukád a hibás, nem nevelt rá, hogy tanulj meg gondolkozni. A statisztika elismer 3,7 – 3,8% -ot veszteséget, esztendei összállásban. Ebből te tíz hónapi fizetéssel és a rendszeresen fizetett áruforgalmi adóval mintegy harmadát a juttatásoknak nem veheted meg. Marad a spekuláció, gyűjtsél rá. Magyarán a harmados veszteségre, a kisebbé lett bérből kell takarékoskodnod. Okostojás, a te matek tanárod le fog tagadni. Lehet, hogy a fenti 3,7 x10 nem harminc, ami több a harmad részénél jövedelmednek. Erre csak minuszolni lehet. Mert te tévedhetetlen vagy, amikor másokat alázni kívánsz. Jó nevetést, s görcsöt kívánok!
Van valaki aki megértette ezt az okfejtést?
Sajátos logikája van a fenti matekzseninek.
Látszik, hogy a Véleményfal is leépül, ennyi okosjancsi eszemunkája révén.
Naponta száz gramm kenyérrel kevesebbet kapunk, amit tulajdonképp kifizetünk. Ezt elvették tőlünk.
Közgazdaságtan óra, infláció?
Ez a drágulás nem 5 százalék olyan a hús termékeknél elerte az 50 % is. Nyugalma legyen csendes emleke aldott .oszinte reszvetem.