Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A medvék már nem félnek az embertől

A medvék már nem félnek az embertől Gazdaság

Alig alszanak idén téli álmot a medvék, sok nagyvad az erdőkben kószál, és talál is táplálékot. Benke József erdőmérnök, vadgazdálkodási szakember, a Zetelaka és Társai Vadász- és Horgásztársulat elnöke szerint a romániai medvekérdésben továbbra is súlyos gondok vannak.

A szokatlanul meleg tél miatt nem alszik téli álmot a medvék zöme, jól elvannak, szép kövérek, fényes a szőrük, amikor futnak, reng rajtuk a háj – fogalmazott lapunk megkeresésére Benke József erdőmérnök, vadgazdálkodási szakember (képünkön). A Zetelaka és Társai Vadász- és Horgásztársulat elnökét arról kérdeztük, hogy a rendkívül enyhe tél miként hat a medvék hibernálására, továbbá miként látja jelenleg a romániai medveprobléma és vadgazdálkodás összefüggéseit.

Benke József elmondta, az anyamedvék jelenleg eltűntek, ebben az időszakban már bocsokat hoztak a világra. A nagytestű példányok félálomban nyújtózkodnak, nem jönnek elő. „Közben viszont az összes közepes termetű medve kint táplálkozik a szabadban, eszi a bükkmakkot. Bükkmakktermés szempontjából különleges év volt, bő termés” – mondta el Benke József. Rámutatott, a vadak egész nap a bükkösben tartózkodnak, táplálkoznak, sarjút is találnak és valószínűleg ezen a télen már nem fognak visszahúzódni. „Biológiailag lelassultak, de annyira felhizlalták magukat, hogy most már akármilyen tél következzen ezután, nekik nem számít” – fejtette ki az udvarhelyszéki szakember.

 

Apasztani kellene az állományt

Benke József úgy fogalmazott, a medvekérdésben súlyos gondok várhatóak ezután is. „Katasztrofális helyzetben vagyunk: két olyan rendeletet is kiadott a környezetvédelmi minisztérium, ami egyáltalán nem használt a medveprobléma okának megszüntetése tekintetében” – mutatott rá a szakember. Kifejtette, a túlságosan megnövekedett állományt egyértelműen apasztani kellene, és ezt csak vadászattal lehet, de ezt egyelőre nem oldotta meg a bukaresti szaktárca. „Sajnos megint az következik, hogy a medvék támadni fogják a háziállatokat, egyelőre csak az elhagyatottabb helyen lévő pajtákban, csűrökben, majd pedig amikor kihajtják a háziállatokat a legelőre, akkor ott. Az idén megtörtént már az első eset, hogy emberre támadt a medve Hargita megyében” – hívta fel a figyelmet Benke József.

Ismertetése szerint tavaly 26 alkalommal támadt emberre a nagyvad Hargita megyében – és ezek csak a jelentett esetek –, de más megyékben is sok a probléma a medvék miatt. „Ahol nem ölik tűzzel-vassal a medveállományt, ott van a probléma – vagyis a Székelyföldön. A székely, magyar embernek önérzete van, máshol ölik a medvéket, csak erről nagy a csend” – fogalmazott Benke József. Hozzátette, a medvekérdés terén egyetlen jó hír sincsen, csak rosszak, a vadgazdálkodó pedig nem tud semmit tenni, hiszen a rendelkezések nem teszik lehetővé. „Kiment a kezünkből az erő, nincsen fogantyúnk, hogy kordában tartsuk az állományt” – véli a vadgazdálkodási mérnök. Arra is kitért, kétségbeesett emberek, akiknek biztonságát, háziállatait veszélyezteti a nagyvad, sok helyen nem látnak más megoldást, emiatt megmérgezik, hurkozzák a vadakat.

 

Ne a zöldek diktáljanak!

Kifejtette, vadgazdálkodás tekintetében nagyon rossz év elé nézünk, soha nem volt ilyen mélyponton az országban az ágazat. „Pedig a vadgazdálkodásnak köszönhetően nemzeti kincset őrzünk. A vadat törvénye által nemzeti értéknek nyilvánította a román állam, és oda akartak tenni bennünket a hatóságok, hogy ingyen őrizzük a vadat, közben pedig ne részesüljünk belőle. Például a medvét ingyen őrizzük, kilövési kvóta nincsen, de őriznünk kell – ez nagyon disszonáns, akár alkotmányellenes is” – véli Benke József.

Hozzátette, a román állam nem követelheti természetes személyektől olyan, publikusnak számító szolgáltatás elvégzését, amit nem kompenzál. „Úgy fogunk járni, mint a makákókkal Indiában” Arra vonatkozó kérdésünkre, mi lenne az első lépés, hogy végre elmozduljanak a dolgok a medveprobléma megoldása irányába, a szakember azt mondta: a döntéshozóknak konzultálniuk kellene a hazai szakértőkkel, és ne a zöld szervezetek „diktáljanak” a politikának és a hatóságoknak. „Ha én oldhatnám meg ezt a problémát, elvégezném azt a számítást, hogy 4-500 egyedet kivenni ott, ahol károkat okoztak, ahol sok medvét számláltak. Azt kellene elérni, hogy a medvék tanuljanak meg újra félni az embertől, mert hatalmas probléma, hogy teljes mértékben elvesztette a félelmet a nagyvad” – mondta a vadgazdálkodási mérnök.

Kifejtette, hat év alatt egy nőstény medve ivaréretté válik, a 2016 óta eltelt 6-7 évben olyan bocsok nevelkedtek, nevelkednek, amelyek egyáltalán nem félnek az embertől. „Ha ez így megy, odajutunk, mint a makákókkal Indiában, hogy bármikor bemennek a kunyhóba, támadnak, ellopják az ételt. A környezetvédelmi miniszterrel tartjuk a kapcsolatot, és a szaktárcának meg kellene értenie, hogy ki kellene adni tavaszra a 400-500 egyedre vonatkozó kilövési kvótát Romániában, és bízzák a szakemberekre, hogy miként oldják meg” – mondta Benke József. Aki nem tartja hatékonynak, hogy a szabályozásban az szerepel: a vadásztársulat lője ki a saját költségén a medvét, de ne tudja értékesíteni. „Akkor nem lőjük ki. Hagyják ránk, hogy mi dolgozzunk, a szakemberek, és ne holmi politikai erők és méregzöld szervezetek döntsék el, hogy miként legyen” – nyomatékosította Benke.

 

Három táblázat

A medvék azt követően jelentek meg egyre gyakrabban a lakott területeken is az országban, hogy 2016-ban a Cioloș-kormány betiltotta a populációszabályozás céljából végzett medvevadászatot. Korábban évente 400-450 medve kilövését engedélyezte a szaktárca. A Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium honlapján októberben közzétett táblázatokból kiderül, miszerint Romániában 2019 júliusa óta 243, veszélyesnek ítélt medvét lőttek ki, és 25-öt fogtak be és helyeztek át hatósági engedéllyel.

A minisztérium három táblázatban foglalta össze, hogy az erre vonatkozó egyes rendeletek értelmében milyen esetekben, milyen településekről kérvényezték, hogy mentesüljenek a barnamedve vadászatának tilalma alól, és lőhessenek ki vagy helyezhessenek át egy-egy veszélyesnek ítélt egyedet. A táblázatokba azt is rögzítették, hogy a kéréseket jóváhagyta-e a hatóság, és a jóváhagyás után megtörtént-e az állat kilövése vagy áthelyezése . A kimutatásokból kiderül, hogy a 2019 és 2022 tavasza között érvényben lévő minisztériumi rendeletek szerint a beadott kérvények mintegy felét hagyta jóvá a tárca, de a jóváhagyott kéréseket sem sikerült minden esetben érvényesíteni.

A 2022-es jogszabály immár a preventív beavatkozást is lehetővé tette, itt az elutasított kérésekről már nem ad számot a táblázat. Az azonban kiderül az adatokból, hogy az engedélyezett kilövések vagy áthelyezések nem mind valósultak meg. Tavaly április közepe óta a jóváhagyott kilövéseknek csak a 42 százaléka történt meg októberig, a korábbi jogszabályok szerint jóváhagyott kérések alapján a veszélyes medvék mintegy 80 százalékát lőtték ki. Székelyföldön jelentik a legnagyobb gondot a medvék A táblázatokból kiderül, hogy a legnagyobb gondot Székelyföldön jelentik a nagyvadak. Innen érkezik ugyanis a legtöbb kérés a problémás állatok kilövésére. Az elmúlt bő három évben az engedéllyel kilőtt medvék csaknem kétharmada a három székelyföldi megyében került puskavégre.

Az októberi adatok szerint Hargita megyében 81 jóváhagyott kérés nyomán 68 medvét lőttek le, Kovászna megyében a 48 kérés nyomán 47-et, Maros megyében pedig 67 nyomán 44-et. A nagyobb medvepopulációval rendelkező megyék rangsorában Brassó, Argeș és Szeben következik, jóval kevesebb kilőtt nagyvaddal. A tárca honlapján korábban közzétett statisztikából kiderült: 2020 és 2022 között 47 esetben támadt emberre medve Romániában. Emellett 2974 esetben jelentettek be a nagyvad által okozott kárt, a medvekár kétéves összértéke pedig 6,8 millió lej. Hargita megyében 14, ember elleni támadást jegyeztek fel, és a kár több mint 40 százalékát Hargita és Maros megyében jelentették. Jelentős azonban a kár Kovászna, Brassó és Szeben megyében is, az ember elleni támadások statisztikájában pedig Prahova megye állt a második helyen öt esettel.

Kiss Judit

FOTÓ: Beliczay László

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. január 25., 12:39
    ÉRTÉKELÉS: 11

    En nem mondom azt , hogy ne volna reszben igaza ennek az erdomernok urnak, de azt hianyolom az interjubol, hogy mint erdomernok (es itt a tobbi erdoszakerto sem kulomb ) egyszer sem merul fel benne a gond, hogy az irdatlan mennyisegu erdoirtas nagyban hozzajarul a medve problemahoz . En nem akarok a szakertokkel vitatkozni, igy sem a zoldeket ,sem a kekeket nem partolom, de ami ebben az orszagban vegbemegy erdougyben az mar tobb mint katasztrofa. Oda jutott ez az orszag, hogy mar a hivatalosan Nemzeti Park-nak nyilvanitott erdoket is elkezdtek kivagni ! Akkor kerdem en, es jogosan : Hol van a medve helye ,draga szakertoim ?! Sajnos ez az orszag azert tart ma itt, minden teren, mert az utobbi 32 evben ilyen „jo szakertok” vezettek ugy a politikaban, mint minden teren ! Az altalanos nevuk eme „szakertoknek” mindenki elott jol ismert . A nevuk PSD, PNL, PD (mar nincs, de jobb lett volna ha soha nem letezett volna !) UDMR (RMDSZ) es USR . Higgyetek el nekem, hogy eme szakertok nelkul sokkal jobban menne ez az orszag !

  • User
    Dátum: 2023. január 25., 17:35
    ÉRTÉKELÉS: -4

    ne a zöldek diktáljanak, hanem őfelsége, I. Viktor, utána meg sorrendben Brösszel, Soros, Szaros s a többiek.
    Mit beszélsz? a medve nem fél az embertől? há én se tőle az ecce héccencség

  • User
    Dátum: 2023. január 29., 12:23
    ÉRTÉKELÉS: 4

    En a „proglematol” nem allok messze, de ugy latszik, hogy te a helyes irastol is, es a „proglematol” is nagyon messzeallsz !

  • User
    Dátum: 2023. január 29., 12:43
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ja, es meg valami, AMIG ELFELEJTENEM. En remelem, hogy az ilyen gondolkodasu embereket, akik ugy embertarsaiknak mind a termeszetnek es az allatvilagnak „proglemat” jelentenek ,ezen problemakat hamarosan Klaus Schwab-ek megolgjak, es akkor majd megtudod milyen az amikor nem te vadaszol a medvekre, hanem rad vadasznak. Remelem az ilyeneket akik a termeszetet pusztitjak prioritasba fogjak helyezni, es 2030-ig mind le fogjak vadaszni oket. Valoban semmi szukseg nincs ratok !!!

  • User
    Dátum: 2023. január 30., 9:10
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Annyi már láccik, nem csak a megvékkel van progléma, hanem sokak fejében is, proglémák, amik baguktól dem fogdak megolgógni.