Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Versenytanács a ROBOR ügyében vizsgálódik a fontosabb hazai bankoknál

A Versenytanács a ROBOR ügyében vizsgálódik a fontosabb hazai bankoknál Gazdaság

Vizsgálódik a fontosabb hazai bankoknál a Versenytanács a bankközi hitelkamatláb (ROBOR) megállapításával kapcsolatban – erősítette meg szerdán az intézmény elnöke.

Bogdan Chiriţoiu elmondta, hogy a kedden elkezdett ellenőrzések elhúzódhatnak, és további részletekről csak több információ birtokában tud majd szolgálni. Az intézményvezető csodálkozását fejezte ki amiatt, hogy a Versenytanács vizsgálódásairól maguk az érintett bankok számoltak be a sajtónak. „Ez meglepett minket, nem ehhez vagyunk szokva” – jelentette ki.

Chiriţoiu újságírói kérdésre megerősítette azt is: a Versenytanács annak a gyanúnak a megalapozottságát vizsgálja, hogy a bankok megegyeztek egymással a ROBOR emeléséről.

Hangsúlyozta azonban, hogy az intézmény nem önmagában a hitelkamatláb növekedését ellenőrzi, mert szerinte normális jelenség, hogy a két számjegyű infláció piaci körülmények között maga után vonja a kamatok emelkedését. „Csak azt vizsgáljuk, (…) hogy nincsenek-e olyan megállapodások egyes piaci szereplők között, amelyek ezt az emelkedést az indokoltnál nagyobb mértékűvé teszik” – magyarázta.

Chiriţoiu megjegyezte, hogy a gyanút „a piacról kapott információk” is megerősítették, de alapvetően a Versenytanács hivatalból vizsgálódik ebben az ügyben. „A saját elemzéseinkből indultunk ki (…). Vizsgálataink nemcsak a ROBOR-ra korlátozódnak, más dolgokra is kiterjednek” – mondta a Versenytanács elnöke, aki szerint ez a folyamat két évig is eltarthat.

forrás: Agerpres

fotó: Gábos Albin

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás