Amennyi a szerződésben van.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A kis- és középvállalkozásoknak, közintézményeknek (iskolák, egyetemek, óvodák, kórházak, önkormányzatok), egyházi létesítményeknek és civil szervezeteknek kilowattóránként 1 lejt (73,63 forint) kell majd fizetniük a villanyáramért. Ez a támogatás a kormány számításai szerint 5,54 milliárd lejes többletterhet jelent idén a román költségvetés számára.
A havonta 100 kilowattóránál kevesebb villamos energiát használó háztartásoknak „szociális tarifát”, kilowattóránként 68 banit kell majd fizetniük az áramért. Ciuca szerint ez több mint négymillió háztartást érint. Másik négymillió háztartásnak, amely 100 és 300 kilowattóra közötti energiamennyiséget fogyaszt, kilowattóránként 80 banit kell fizetnie. Ez a támogatási csomag 3,63 milliárd lejes többletterhet ró a költségvetésre év végéig – mondta a miniszterelnök.
A nagy ipari fogyasztók számára olyan állami támogatást irányoznak elő, amely 20 százalékkal csökkenti az energia árát.
A földgáz esetében azoknak a háztartásoknak, amelyek évi 1200 köbméternél kevesebbet fogyasztanak, kilowattóránként 31 banit kell majd fizetniük az elfogyasztott energiáért. Ez idén mintegy 2,8 milliárd lejes többletterhet jelent a költségvetésnek.
A kkv-knak, közintézményeknek 37 banit kell majd kilowattóránként fizetniük az elhasznált fölgázért, míg az ipari fogyasztóknál a gáz esetében is külön állami támogatást ígért a román miniszterelnök.
Év végéig tehát a lakosság és a kisvállalkozók energiaszámláinak „féken tartására” 14,5 milliárd lejt terveznek fordítani a román költségvetésből – magyarázta a román miniszterelnök.
Az árak mérséklése érdekében Románia többletadóval sújtja majd az energiapiacon tevékenykedő viszonteladókat, hogy elriassza őket azoktól az ismételt tranzakcióktól, amelyek az árak mesterséges növelését idézhetik elő. Ciuca csütörtöki sajtónyilatkozata alkalmával nem közölte a tervezett többletadó mértékét.
Felfüggesztik a zöld bizonyítványokat év végéig és meghosszabbítják érvényességüket a felfüggesztés időtartamával. Ez az intézkedés a költségvetésre nehezedő terhet hivatott csökkenteni, amely így többletforrásokat szabadíthat fel a lakosság és a gazdaság védelmére.
Az energiaszolgáltatók számára legfeljebb ötszázalékos nyereség-kulcsot engedélyeznek. Az intézkedéseket április elsejével tervezik hatályba léptetni.
Romániában tavaly novembertől kezdődően korlátozták ideiglenesen az energiaárakat, az eddigi intézkedések március végéig hatályosak.
(MTI)
Amennyi a szerződésben van.
Aki 350 Kwh villanyáramot fogyasz annak mennyi fog lenni 1 Kwh?