Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fellendítené a térséget

Fellendítené a térséget Gazdaság

Ez év végéig egy minden szempontból működőképes repülőteret szeretnének, ehhez már az utolsó részleteket tervezik – tájékoztatott Adrian Veştea.

A Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőteret építtető Brassó Megyei Tanács elnöke szerint a kivitelező jelezte, hogy a már megtervezett létesítmények mellé újabbakra van szükség ahhoz, hogy a reptér betöltse az országos érdekeltségű stratégiai létesítmény szerepét. Többek között két garázst kell építeni a műszaki járműveknek, illetve raktár, vezérlési irodaház, üzemanyagtöltő állomás és hulladékválogató platformra van szükség. A Brassó megyei önkormányzat már le is bonyolította a közbeszerzést ezen melléképületek tanulmányának elkészítésére.

Hirdetés
Hirdetés

Egy másik tanulmány egy 30 ezer négyzetméteres terület rendezéséről szól, ami az utasterminál és gépkocsi-parkoló melletti zöldövezetet is tartalmazza. Bár tavaly óta sikerült kormánytámogatást is szerezni rá, az építkezés költségének jelentős részét Brassó megye tanácsa finanszírozza. Remények szerint év végéig befejeződik az építkezés, ám az első repülőgépek le- és felszállásához még egy sor engedélyt is be kell szerezni. Számítások szerint évi egymillió utast szolgál majd ki a reptér, ahol 1000 új munkahely jön létre, de a térségben mintegy hétezer munkahelyet generál.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások