2007 és 2014 között a háromszéki gazdák összesen 208 millió EURÓ támogatást vettek fel, 2015 és 2023 között 306 millió EURÓT. 2007 és 2023 között tehát összesen 514 millió EURÓT. Nem elég?
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Visszatért Sepsiszentgyörgyre Nagy István magyar agrárminiszter, aki a keddi látogatás első programpontjaként Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel, Tamás Sándor kovásznai megyeitanács-elnökkel, Könczei Csaba parlamenti képviselővel találkozott a sajtó jelenlétében.
Az újságírók kérdéseire felelve a tárcavezető több fontos témában is kifejtette véleményét – többek között a mezőgazdaság kihívásairól, a székely gazdák kitörési lehetőségeiről beszélt.
A háromszéki mezőgazdasági helyzetet illetően előbb Könczei Csaba parlamenti képviselő és agrárszakpolitikus emelte ki, hogy az európai uniós források lehívásában élvonalban van Kovászna megye. Szerinte ez annak köszönhető, hogy a térségben egy olyan gazdálkodói klíma alakult ki, ahol a gazda biztonságban érezheti magát.
Ezt bizonyítandó a megyei falugazdászokkal közösen készített statisztikát ismertette, amelyben a mezőgazdasági és egyéb fejlesztési vonatkozásban befolyt EU-s alapokat határozták meg, eszerint: 2007 óta Kovászna megyébe 515 millió euró folyt be (ez a lakosságra leosztva fejenként 3000 euró, mezőgazdasági területekre leosztva 2910 euró hektáronként).
„Van a magyar kormánynak egy kifejezetten identitásból eredő belső érzése: minden magyar felel minden magyarért” – fogalmazott az anyaországi és erdélyi kapcsolatot illetően Nagy István. Mint mondta, szemmel látható a mezőgazdaság biztos építkezése Háromszéken, a falugazdász-hálózat jó, és az, hogy ezzel plusz anyagi forrásokat lehet bevonzani, „fantasztikus lehetőség.”
Az erdélyi falugazdász-hálózat kiterjesztése nem mellesleg a magyar agrárminisztérium finanszírozásával valósult meg évekkel ezelőtt.
A mezőgazdaság kihívásait érintő újságírói kérdésre az agrárminiszter válasza: az elkövetkezendő évek legnagyobb próbatétele, hogy egy helyi termelő hogyan tud betörni a piacra, akármilyen nehézség árán is. Ezért hangsúlyozta ki a termelői együttműködés fontosságát, amivel hosszútávú biztonságot lehet garantálni termelőnek és vásárlónak egyaránt.
Ennek ékes példája a székelyföldi Diószegi és a magyarországi Lipóti Pékség együttműködése, amellyel a vállalkozások egyenkénti fejlődése is szemmel látható.
Nagy István szerint elengedhetetlen továbbá, hogy a lakosság becsülje meg a saját, hazai termékeket. „Mert ha nem hiszünk a saját termékünk minőségében, ha kiszolgáltatjuk magunkat az importnak, az súlyos veszteség” – vélekedett.
Amikor a sajtó a háromszéki gazdák feltörekvési lehetőségeiről kérdezett, az agrárminiszter a feldolgozóipar jelentőségét emlegette válaszként. Kiemelte, hogy Háromszéken nagy potenciál van akár az erdei vadgyümölcsökben, akár a krumpliban, ám a feldolgozás és az értékesítés gyakran külföldi cégeknek jut, akik aztán hasznot húznak belőle, ahelyett, hogy az a helyieknek maradna.
Mint mondta, ezt a problémát a magyar kormány is felismerte, a támogatás következő célterülete a feldolgozóipar és a konzervipar, ugyanakkor a falugazdászokat is erre kell orientálni, hiszen ebben lényeges uniós források is elérhetővé válnak.
A reggeli fogadás után Nagy István agrárminiszter a Maksán szervezett Háromszéki Gazdafórumon találkozott a helyi gazdákkal.
Fotó: Tuchiluș Alex
2007 és 2014 között a háromszéki gazdák összesen 208 millió EURÓ támogatást vettek fel, 2015 és 2023 között 306 millió EURÓT. 2007 és 2023 között tehát összesen 514 millió EURÓT. Nem elég?
Neki kell vagni gazdalkodni ha annyira Kanaan ez a mezogazdasag, nem csak kommentelgetni a fotelbol !!!
Viszont ha belekezdtél ne sírj folyamatosan. Nem tudományos felmérés, de látszólag a közepes és nagygazdák mind jól élnek. Nagyon jól.
Hivatalos rablás ami folyik!!!!
A bérletesek csak úgy „nyerik” a pályázatokat, a többi szenved!!!
Akik százezreket/ milliókat vettek fel és az utóbbi években legalább az összeg 5-10% át nem fizették vissza adók/ illetékek formájában, azoknak jó lenne elkobozni az összes földjét!
Nincs profit?
Csináljon egyebet!!!!!!
a miniszter úrtól szeretném kérdezni,igaz-e amit Magyar Péter állít,hogy
20 évvel ezelött 750000 családi vállalkozás volt Magyarországon a mezögazdaságba
és most 250000 van.Ha megfelel a valóságnak,mi az oka?
ps.nem tudom a hazai sajtó miért nem ír egyáltalán a magyarországi vállasztási
kampányról is? Hozzá vagyunk szokva,hogy mindig naprakészen informáltak a magyar közélettel,politikával.Szeretnénk tudni,ki ez a Magyar Péter aki ilyet mer mondani.
A nagy felfalta a kicsit!!!! Ez a válasz!!!
Aki a korrupt bandával összeállt, az annyit „pályázott”/ lopott amennyit tudott!!! Abból pár válságos évben a szegényebbtől felvásárolta a földeket!!!! Csendben ez történt hosszú idő alatt nyugaton is, itt dúrván 15 év alatt 1-1 ügyeskedő akár több ezer hektáron is gazdálkodik!!!!
A tegnap délután Kézdin 1 autopark kerítésénél gyomláltak a rendőrök! Ki mit ültetett, vetett?
Aki a mai világban azért siránkozik, mert nem juttatnak hozzá információt, az keresse fel kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Csalfa asszony a férjének, amikor rajtakapta:
,, Kinek hiszel, Géza? Nekem, vagy a szemednek?
Ir a sajto , ne izgulj, holnaptol a bekemenettel lesz tele.
Nem kell busulni azokat a gazdalkodokat , akik mar a 90-es evekben reszt vettek a fold vissza meresben , kiosztasban . Mert azok mar akkor amire lehetet mindenre rea tettek a kezuket , foleg az idos emberektol komeszaltak .Mind peldaul Uzon kozsegben es falvaiban ,olyan gazdalkodo is van akinek 2 cegje van es egy ev alatt egyszerre ket ( 2)hazat is fel tud epiteni !Akkor mirol beszelunk ????
Addig amig a gazda haromszor kell ujravesse pl a kukoricat a sok varju miatt addig nem latom hogy miben nyilvanul meg a gazdak segittese !