Nagy bajban a háromszéki méhészek

Méhészet szempontjából Románia európai nagyhatalomnak számít: méztermelése fedezi a belföldi szükségletet, és emellett bőven jut exportra is. A valóságban azonban távolról sem ilyen rózsás a helyzet, mert a hazai méhészek termékei ukrán és más országok mézeivel keverve kerülnek az üzletek polcaira. Az illojális konkurencia miatt egyre több méhész nem tudja értékesíteni termékeit. A hazai méz nagybani felvásárlási ára kilogrammonként rekordalacsony szinten, 8 lej körül mozog. Kézdiszéki méhésszel jártuk körül az erdélyi méhészek nehéz helyzetét.

Elegendő ránézni egy-egy nagyáruház polcaira, hogy rádöbbenjen az ember, milyen méz kerül azokba a háztartásokba, ahová innen vásárolnak méhészeti termékeket. A mézes üvegkannákon rendszerint az szerepel, hogy a forgalmazott termék az EU tagországaiban és az Európai Unión kívüli államok termelőitől származik. Románia esetében ez azért furcsa, mert az ország évi húszezer tonnás méztermelése bőségesen fedezhetné a hazai szükségletet, sőt jelentős mennyiség jutna külföldre is.

A korábbi években is érkező távol-keleti mézek helyét az utóbbi esztendőben átvette a vámmentesen importált ukrajnai áru, amely jóval olcsóbb a helyben megtermelt termékeknél. Élelmiszerbiztonsági szakemberek szerint azonban nagy rizikótényező, mert nem esik át alapos vizsgálaton, átfogó minőségellenőrzésen, amely kimutathatná a mézben található szennyező anyagokat, és főleg a méhekkel feletetett cukros szirupot.

A nagy mennyiségű ukrajnai méz jelenléte a román piacon tovább fokozza a méhészek nehéz helyzetét, ami már a korábbi években megmutatkozott a hiányos agrártámogatás, az éghajlatváltozás okozta termeléscsökkenés és a növekvő méhpusztulás miatt. A hazai méhészet ma ott tart, hogy az országban megtermelt jó minőségű mézet jobbára a kiskereskedelemmel foglalkozó méhészektől lehet megvásárolni. A tudatos vásárlóközönség azonban eltörpül a multinacionális üzletláncokban élelmiszert vásárlók nagy táborához képest, így viszonylag kevesen fogyasztanak helyben megtermelt mézet.

Nagy tételben csak aprópénzért lehet értékesíteni Az utóbbi években kialakult nehéz helyzetet jól illusztrálja a kézdiszéki Szentkatolnán élő Csákány Attila példája is, aki mintegy száz családos méhészetét kiköltöztette a Kézdivásárhely és Csíkszereda között fekvő Katrosa környékének erdős vidékére, egy bekerített tanyára. A méhész ma már csak helyben értékesít azok számára, akik a vidéken átutazva megállnak tanyája előtt. A kapuban kaptárra kihelyezett mézes üvegkannák jelzik, hogy méhészeti termékeket lehet vásárolni. Azt mondja, aki már megfordult nála, rendszerint visszatér, ezért sok a törzsvásárlója, akik egész évben felkeresik. Ennek ellenére sem könnyű talpon maradni egy olyan méhészettel, amely a környező erdők és kaszálók méhlegelőjére támaszkodik, vándorlás nélkül termel vegyesmézet. „A korábbi esztendőkben rendszeresen eljártam falunapokra, különböző rendezvényekre, vásárokba, ahol kipakoltam a méhészeti termékeimet. Tavaly már annyit sem árultam, hogy fedezze az ottartózkodás és a szállítás költségeit. Az emberek az olcsó és gyenge minőségű termékeket keresik, ezért vált sokak számára felkapott a keverékméz, amelynek jelentős része Ukrajnából származik” – tárja szét a kezét a székelyföldi méhész.

A piacokon történő árulásról már régebb lemondott, mert ott szinte semmilyen érdeklődés nincs a méztermékek iránt. Nagy tételben szintén nem éri kereskedőknek, viszonteladóknak értékesíteni a mézet, mert nyolc lej körüli összeget fizetnek kilójáért. Az első osztályú méz nagybani felvásárlási ára 11 lej, de a méhész szerint ezt az összeget nem szokták kifizetni a méhészeknek, mert mindig találnak a termékben hibát. Csákány szerint a jó minőségű erdélyi mézet nem szabad ilyen csekély összegért értékesíteni, ezért mindenki úgy boldogul, ahogyan tud. A legtöbb méhész igyekszik törzsvásárlói kört kialakítani, de ez csak hosszú évek küzdelmes munkájával érhető el. A dél-romániai vándorlásokról azért mondott le, mert a permetezések egyre nagyobb kockázatot jelentenek. Legutóbb az Olt megyei repcetáblák mellől a méhállomány felével tért haza, több tíz család ugyanis odaveszett a növényvédőszer-mérgezés miatt. ,,Kevesebbet tudok termelni, mintha akácra, hársra, repcére vagy napraforgóra vándorolnék, de az itteni erdei vegyesméz minősége kiváló. Aki megkóstolja, biztosan visszatér” – magyarázza a szentkatolnai méhész.

A belső piac védelmére van szükség Az Országos Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) a napokban hirdette meg méhészek számára az inputanyagok költségeinek visszatérítéséről szóló pályázatát. Csákány Attila szerint ez inkább szemfényvesztés, mint reális finanszírozás. Az elmúlt években háromszor pályázott és egyszer nyert. Elsősorban kezelésekre szánt gyógyszereket, műlépbeszerzést és kaptárvásárlást térítenek meg, de a méhész szerint olyan kevés a pénzügyi keret, hogy csak pár méhész jut hozzá. „Az a bosszantó, hogy soha nem lehet tudni, milyen szempontok szerint válogatják ki a vidékünkről beérkező 25-30 pályázó közül az öt-hat nyertest. Nagyjából a pályázatok húsz százalékára van pénz, ami nagy bosszúságot okoz a méhészek számára” – méltatlankodik Csákány Attila. A méhcsaládok után járó támogatás szintén aprópénz: tavaly 22 lejt fizetett ki a román állam a méhészeknek… A székelyföldi méhész szerint az volna a legjobb, ha a politikusok nem ígérgetnének a gazdáknak. Az elmúlt években a méhészek sok olyan ígérettel szembesültek, amiből nem lett semmi, ezért tartja méltatlannak az agrártámogatások körüli nagy politikai cécót, amiből egyedül a politikusok nyernek.

„Az volna az egyetlen értékelhető segítség, ha a román kormány védené a piacát, a belső termelést, és helyzetbe hozná az országban a termelő gazdákat. De ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk, ezért került ennyire nehéz helyzetbe a hazai méhészet is” – foglalja össze a romániai mezőgazdaság legégetőbb gondját Csákány Attila kézdiszéki méhész.

Szerző: Makkay József

Címlapfotó: Csákány Attila a méhei között