Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Befagyasztott bérek

A kormány jövő évben nem csökkenti a közalkalmazottak fizetéseit, ám befagyasztják azokat, vagyis a jelenlegi szinten maradnak, nyilatkozta Florin Cîțu. A miniszterelnök leszögezte: nem híve a fizetéscsökkentéseknek, azt viszont megvizsgálják, hogy a jelenlegi egységes bértörvény kellőképpen hatékony-e.

Kedvezmény a beoltottaknak

Néhány brassói vendéglő azzal támogatja a koronavírus elleni oltáskampányt, hogy tíz százalékos árkedvezményt kínálnak azoknak a vendégeiknek, akik beoltatják magukat. Az akciót a Brassó belvárosi Kereskedők Egyesülete és a Smart City Egyesület kezdeményezte, és 16 vendéglőben, kávézóban és étteremben biztosítanak 10 százalékos árkedvezményt a beoltottaknak. A Brassó belvárosi Kereskedők Egyesületének elnöke, Horia Huluban kifejtette: azért támogatják az oltási kampányt, mert meggyőződésük, hogy a vakcina beadása révén sikerül majd visszatérni a szokásos életmódhoz.

Nő a gyermekpénz

Raluca Turcan munkaügyi miniszter szerint januártól 20 százalékkal emelkedik a gyermeknevelési támogatás, és ugyanattól az időponttól emelik a szociális referenciamutató értékét is, amely 2015 óta nem változott. A szociális referenciamutató növekedése maga után vonja a munkanélküli segély, a fogyatékkal élőknek nyújtott segély, a garantált minimális jövedelem, a szülők mielőbbi munkába állását segítő fizetéskiegészítés emelkedését.

Szokatlan, drága import

Az év első 11 hónapjában több mint 150 drága gépjárművet foglaltak le a román határrendészek, mert azokat gazdáik eltűntnek jelentették, és adataik nemzetközi keresőlistákon szerepeltek. A 156-ból 122 személygépkocsi, de loptak még 19 furgont, 10 teherszállítót, 2 motorbiciklit és 3 utánfutót is. A járművel többségét a magyar határon foglalták le, de „hoztak” még a moldávoktól és Bulgáriából is. A listán vannak tetszetős járgányok, köztük egy 35 ezer eurós, 2017-es Alfa Romeo Stelvio, de van ott 2018-as gyártmányú, 50 ezret érő Mercedes is, amelyet Belgiumból kötöttek el.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás