Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Csökken a felszámolt háromszéki cégek száma

A koronavírus-járvány és az ehhez kapcsolódó gazdasági válság látszólag nem bátortalanította el a vállalkozókat. A cégbíróság (ONRC) adatai szerint az év első két hónapjában országos szinten 4.100 céget számoltak fel, ami 27,41%-al kevesebb mint tavaly ebben a periódusban volt, amikor még nem érződött a járvány hatása. A legtöbb céget éppen az ország nagy gazdasági központjaiban, így Bukarestben (785), Temesváron (201) és Kolozsváron (173) számolták fel idén januárban és februárban. Ezzel szemben a legkevesebb vállalkozás Ialomița (18), Kovászna és Călărași (24) megyékben szűnt meg. Háromszéken idén január és február időszakban felszámolt 24 cég közel 50 százalékkal kevesebb, mint tavaly ebben az időszakban volt. Ezzel szemben a szomszédos Hargita megyében az év első 2 hónapjában 23 százalékkal nőtt tavalyhoz képest a cégfelszámolások aránya.

Újabb teher a cégeknek

„Egy lépés előre, kettő hátra, így zajlik nálunk a bürokrácia elleni harc. Ismét kötelezővé vált a valós kedvezményezettre vonatkozó fölösleges nyilatkozat”‘ – írta Facebook-bejegyzésében Claudiu Năsui. A gazdasági miniszter szerint a „fölösleges” nyilatkozat letétele azt követően vált ismét kötelezővé a cégek számára, hogy a parlament elfogadott egy erre vonatkozó törvénymódosítást. A miniszter emlékeztetett: a tavaly eltörölték a valós kedvezményezettre vonatkozó nyilatkozatot, amelyben az állam olyan információkat kért, amelyeknek már korábban is a birtokában volt. Ez egy olyan többoldalas nyilatkozat, amely tartalmazza annak a személynek az összes azonosító adatát, akinek a tulajdonában vagy ellenőrzése alatt áll egy vállalat. Romániában több mint egymillió olyan cég van, amelyeknek magánszemélyek a tulajdonosai, így ez 6 millió ív papírt jelent, olyan körülmények között, hogy ezekből egyetlen olyan információ sem derül ki, amit az állam már korábban ne tudott volna, hívja fel a figyelmet a gazdasági miniszter.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás