Röviden

Hidd el nem mondanám, valami 35 véleményoldallal korábban írtam, vagy tízen szurkoltak nekem, s vagy négyszer annyian füttyögtek: – Mit képzelek, én?

Visszatérek egy korábbi jelzésre: – Írjál, csak írjál – nevetgél a szomszédom. Úgy-sem érsz el vele semmit. Meglátod, az lesz a válasz, hogy közlekedésrendészeti kérdés, vagy egyezik valamilyen szabályozó körlevél figyelmeztetésével. Íme, a helyzet. Úgy alakult, hogy már több, mint két hete, naponta kétszer, de néha többször is megteszem a Sepsiszentgyörgy – Nyújtód útszakaszt. Nincs az a nap, vagy napszak, hogy ez az út unalmas legyen. Az autós utazótársak gondoskodnak, hogy figyelmed egy pillanatra se lanyhuljon. Hihetetlen, hogy micsoda újításokkal találkozhatsz, csak a végrehajtó, minden áron előbbre, vagy eléd jusson, vagy befékezzen szorultságában. Az út menti jelzőtáblák és megosztó vonalak, sajnos „még hó alatt vannak”, senki nem tartja be azokat. Az ellenőrök is elpárologtak, pedig korábban errefelé híres mumusok voltak. Igazán kellemes meglepetés volt, hogy a rossz idő ellenére is befoldozták Albis és Csernáton között a fekete-lyuk csapdák nagy részét. Hanem maradt baj, ami egyre bosszantóbb. A maksai és az oroszfalvi vasúti átjáró, sínpár közén egyre jobban eltér az egyszerűen járható lehetőségtől. Az egy dolog, ha lelassíthatok, de már dudáltak rám, az igyekvést illetően. Olyan is volt, aki a fékezést, szinte lekéste, a korlátnak és nekem káromkodott érte. A kőlapok pedig egyre megbízhatatlanabbak, ingatagok is. Az oroszfalvi vízvezetésnél és az Olt hídról be az utcán araszoló dugóról nem akarok szót pazarolni. Annak lehet lassan műemlék jellege lesz, és majd koszorús kopjafát állítunk a feltalálójának. A maksai átkelőben magamnak szeretnék emléket állítani, mert még nem tört ki a nyakam, nem haraptam át a nyelvem, nincs alkalmam a fatolvajlás nagyüzeme felé sandítani. Pedig a szomszédom szerint valószínű ennek falaznak, mint Kézdin a nem sikerülő vízvezetésnek, vagy az Oltmező utcai dugó konzerválásának. Ehelyett az újságban modelleket pletykálnak, a brit tudósok mar-haságait és részegen vezető autósokat dicsérik. Ma maradjunk ennyiben. – Írjál, csak írjál – nevetgél a szomszédom. Meglátod, meg se jelenik, kivágják, mint… A tegnap előtt azt hittem, hogy a rendszeres öregszülők látogatását valakire át kell ruháznom, mert az autóm és én sem már nem bírjuk idegekkel. A tegnap nem mentem, egész nap fohászkodtam, s a felelősök rokonait szidtam. Lám sikerrel. Ma mikor mégis mennem kellett halálra szántan, semmi akadály, a maksai áteresz elég ütemesen működik, Istenem, láss csodát a felelősök intézkedtek, és a betonlapokat tisztességesen felemelték, szintezték és kicókolták. Isten áldja igyekezetüket. Egy nagy halom átoktól szabadultak, most már magam is csak dicsérni tudom őket, a hanyagságukat is elfelejtem. Köszönöm, az illedelem nevében.