Szarvasok és őzek

Még mindig gyakran hallani a falun élő emberektől és városon élőktől egyaránt, hogy nem tudnak különbséget tenni az őzek és a szarvasok között. Amelyiknek „szarva van”, ami valójában agancs, az a bika, az őzbakot kicsi bikának mondják, amelyiknek nincs semmi a fején, azok a nőstények.

A szarvasokban és őzekben az a közös, hogy a szarvasfélék családjában tartoznak, párosujjú patások, növényevők, de vannak különbségek, mégpedig méretbeli, ami nagyon is szembetűnő. A szarvasok hímjét bikának, nőstényét tehénnek, kicsinyüket pedig borjúnak nevezzük. Az őz hímjét baknak, nőstényét sutának, kicsinyüket gidának. A szarvasok marmagassága 100–150 cm, hossza 160–210 cm, 100 kg-tól akár 300 kg is lehet. Míg az őz marmagassága 60–80 cm, testhossza 100–130 cm, súlya 20–25 kg. Az agancsbéli különbség is jól látható, míg az őzbak agancsa füléig, vagy kevéssel az fölé ér, 10–25 cm, a szarvas agancsa akár egy méter, vagy annál hosszabb is lehet.

De mi is a különbség a szarv és az agancs között? A szarv szaruból van, egyágú, elhegyesedő, ha egyszer kinőtt, ott is marad, míg az agancs csontos képződmény, többágú, és viselője minden évben elhullajtja, majd újat növeszt.

Nyár delén járunk, nem kevés eső lett az elmúlt időszakban, ezért a mezei, erdei földutak térképként szolgálnak a vadgazdák számára. Itt van már az őzek üzekedési ideje, az őzek násza, mindenki figyeli az eső utáni friss nyomokat. Sűrűn látni erdőből a gyümölcsösök, mezőgazdasági területek felé tartó medve-, vaddisznó-, szarvasnyomokat, de most mindenki fantáziáját inkább az őzeket eláruló nyomok mozgatják meg, főként a bakok nyoma. Abban reménykedünk, hogy a már ismert bakunk, vagy egy új dalia érkezett arra a területrészre, hol épp nyomozunk. Itt-ott látni már az udvarlás jeleit, az „ördöggyűrűt”, amit a körbe-körbe szaladó őzek patái taposnak. Frissen „megvert” bokrok, felkapart fű, fekhelyek jelzik a jelenlétüket. Esős időben jobban mozognak a vadak, kevesebb a szúnyog, nincs az a nagy füllesztő meleg és kevesebb az emberi zavarás is a határban. De nem tart sokáig ez a csendes idill, mert a sok eső sok gombát jelent, a sok gomba meg sok kószáló embert az erdőkben. Ilyenkor minden vadmozgás a feje tetejére áll, az eddigi megfigyelések nagy része a semmibe vész…

Az őzek násza, az üzekedés július második felétől augusztus közepéig tart, lehetnek kisebb eltolódások, sok minden befolyásolja ezt, de legfőképp az időjárás. Ez idő alatt sokkal figyelmetlenebbek, egész nap mozognak, ezért is gyakoribban ebben az időszakban a közúti balesetek, a vadelütések. Ebben az időszakban érdemes fokozottan figyelni a közutakon, főleg azokon a helyeken, ahol az utak mellett növényzet található, itt nem látni az úttest felé szaladó őzet.

Az őz vadászatának talán legszebb módja az őzhívás, ami különböző sípok segítségével történik. Hívás alkalmával a vágyakozó suta, illetve a gida segélykiáltását próbáljuk meg utánozni, ezek főként olyan területen sikeresek, ahol nagyobb az állomány sűrűség, itt akár egy hívásra több bak is beugorhat. A gida segélyhívása szinte villámként csap bele a közelben levő sutába, aki ösztönösen rohan a gida segítségére, még ha nem is a sajátja, nem ritka látvány ilyenkor, hogy saját gidái követik a segítséget nyújtani akaró sutát. A sutákat ilyenkor kissé lemaradva követi a féltékeny bak is, lehetőséget nyújtva elbírálására, terítékre hozására.

Sokan úgy látják, hogy a vadász kimegy a mezőre, pikk-pakk meglövi az őzet, s jön is haza. Ritka, hogy első kimenetelre sikerül terítékre hozni a vadat, de legtöbbször nagy áldozatot kell hozni érte. Kora hajnalban indulni, hogy mire virradni kezd, kint legyen a területen, sokszor még őzet sem látva térni haza, munkába menni, este ismét kimenni, későn haza, és másnap ismétlődik megint minden elölről. Akár napokig is eltarthat ez, sőt az is lehet, hogy nem sikerül semmit terítékre hozni. De néha Diana, a vadászat istennője kegyeibe fogadja a vadászt, és szép emlékkel, gyönyörű trófeával ajándékozza meg.

Román Richárd