Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tánczos Barna: a dízel korszak végéhez közeledünk

Tánczos Barna: a dízel korszak végéhez közeledünk Gazdaság

Az elektromos és hibrid autók eladása először idén haladta meg a dízelmotoros autók eladását, ami a Roncsautó plusz-program által nyújtott ösztönzőknek köszönhető – tájékoztat a környezetvédelmi minisztérium.

Hirdetés
Hirdetés

„A dízel korszak végéhez közeledünk, ezt mutatják az autópiac legújabb eredményei, hazai és európai szinten is 30%-al csökkent idén az új dízel autók eladása. Romániában az újonnan forgalomba íratott elektromos és hibrid autók piaci részesedése már meghaladta a dízel autókét. Ez az első év, hogy több környezetbarát autót iratnak forgalomba, mint dízelmeghajtásút.  A leglátványosabb a növekedés a teljesen elektromos autóknál, ahol az év első hét hónapjában 300%-al nőtt a piaci részesedés a tavalyi hasonló időszakhoz képes. Azt látjuk tehát, hogy a lakosság elkezdett lemondani a szennyező autókról, és ez egyértelműen az ösztönző programok sikerének köszönhető. A roncsautó programoknál hosszú távú tervezést vezettünk be, és a következő években fokozatosan növeljük az elektromos autók vásárlására szánt támogatási keretet” – jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter, miután az Autógyártók és Forgalmazók Egyesületének (APIA) képviselőivel találkozott Bukarestben.

Az új forgalomba íratott autók motortípus szerinti elemzése az idei év első hét hónapjában azt mutatja, hogy a részben vagy teljesen elektromos meghajtású autók 106,4%-os növekedést értek el, ennek eredményeként elérték a 20,7%-os piaci részesedést. Ezzel párhuzamosan a dízelmotorral felszerelt autók regisztrációja 29,3%-kal csökkent 2021 első hét hónapjához képest, és piaci részesedésük 14,1%. A benzinmotorok 10,1%-os növekedést mutatnak 2021 azonos időszakához képest, így 65,3%-os piaci részesedést értek el. A teljesen elektromos autók eladása 2022 első 7 hónapjában a romániai piac 7,9%-át tette ki míg 2021 azonos időszakában ez a mutató csak 1,9% volt.

Tánczos Barna közölte, a környezetvédelmi tárca a Roncsautó Plusz program kiterjesztésén dolgozik. Jövő évtől az elektromos és plug-in hibrid meghajtású haszongépjárművek vásárlását is támogatnák.

„Egyértelmű, hogy nem csak a személygépkocsik felelősek a környezetszennyezésért, a haszongépjárművek, személyi- és áruszállításra használt járművek ugyanúgy hozzájárulnak a károsanyag-kibocsátáshoz.  Éppen ezért támogatnunk kell a romániai vállalkozásokat is a szennyező autóik lecserélésében. Elkezdtük a piacelemzést és a hatástanulmányok elkészítését, és 2023-ban olyan roncsautó plusz programot indítunk, amelyben elektromos és plug-in hibrid haszongépjármű-flották vásárlását támogatjuk” – emelte ki Tánczos Barna.

(közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. augusztus 18., 19:34
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Mivel nagyon kevés gyártónak van még dízel a kínálatában ez az arány nem opciós kérdés. Egy villanyautó pedig csak akkor zöld, ha az általa felhasznált áram is zöld. Egy több mint két tonnás plug-in hibrid terepjáró nem igazán egy zöld opció.

    • User
      Dátum: 2022. augusztus 19., 8:22
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Lengyelország kivételével az EU-ban az áram nagy része zöld. Volt. Remélhetőleg egy kis visszaesés után még zöldebb lesz.

      • User
        Dátum: 2022. augusztus 19., 20:32
        ÉRTÉKELÉS: 0

        A Tamásoknak, a pillanatnyi helyzet, estefele mikor már nem süt a nap (mely egyfolytában változik):
        – Románia: 54% alacsony CO2 (vagyis víz, szél, nap vagy atom), 28% teljesen megújuló. Szén 18%, gáz 18%.
        – Magyarország: 59% alacsony C02, 27% megújuló.
        – Németország: 49% alacsony C02, 41% megújuló, mivel nincs sok atomerőmű
        – Franciaország: 89% alacsony CO2, 33%megújuló
        – Spanyolország: 77% alacsony CO2, 57%megújuló
        – Svédország: 100% alacsony CO2, 69% megújuló
        – Finnország: 90% alacsony CO2, 57% megújuló
        – Lengyelország: 22% alacsony CO2, 20% megújuló
        – Csehország: 39% alacsony CO2, 12% megújuló

        Szóval tévedtem, a csehek se állnak jól. És a Lettek is hasonlóak. Még az olaszok és görögök is javíthatnának. Akit jobban érdekel:https://app.electricitymaps.com/map

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 19., 16:19
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Honnan lesz majd annyi lithium,majd amikor a mostaniakban le kell cserélni az akksikat?
    Ujrahasznosítás lesz-e?Most palládium problémák vannak(katalizátorok gýártásához szükséges) ,de az is az oroszoknál van.Ki fog
    tudni vásárolni 40-50 ezer eurós autókat?
    Majd jön a népautó új tipusa ,a lábbal hajtott kabrió.Az új Meseautó.Majd a ,mi Szűcsünk fogja vezetni.Meseautó.Film.Kabos Gyula stb.

    • User
      Dátum: 2022. augusztus 22., 18:22
      ÉRTÉKELÉS: -8

      Lithium van bőven, elég gyakori elem. Nem csak a kínaiaknál és az oroszoknál. Újrahasznosítas már most van. Az vesz 40ezer euróért, akinek lesz rá pénze. Más vesz olcsóbban vagy használtat. Eddig is ez volt. Más kérdés?

      • User
        Dátum: 2022. augusztus 22., 18:45
        ÉRTÉKELÉS: 2

        Hihetetlen mi? Pedig igaz. 13-14kWh/100km fogyasztás, plusz töltési veszteség. 0.79 lej/kwh az áram ára.

        • User
          Dátum: 2022. augusztus 22., 22:57
          ÉRTÉKELÉS: -2

          Hadd hergeljem még a mínuszolókat. 🙂 55 ezer kilométer (3 év) alatt elfogyott 9366 kWh áram, vagyis ugyanennyi lejbe került. Ha ugyanezt mondjuk egy 5.5l/100km fogyasztású dízel autóval teszed meg, 6.5 lejjel számolva az üzemanyagot, akkor ez 19800 lej. Egy 8.5l/100km fogyasztású benzines autóval 30000 lej. Ha meg városi ingázást vált ki, akkor még több, mert ott pl. mi 10 liter alatt nem jöttünk ki, inkább 11 volt. 10l/100km-el ez kb. 35000 lej. Legjobb esetben 3 év alatt 26000 lejjel (5200 euró) került kevesebbe az autókázás, legrosszabb esetben 10000 lejjel (2000 euró). Na legyen a kettő között félúton, 3600 euró.
          Ugyanez az autó, ugyanilyen felszereltséggel, csak belsőégésű motorral kb. ennyivel volt olcsóbb. Ha eddig nem is érte meg, most már kezdi megérni. Csak ne hasonlítsuk egy használtan vett pár éves autónak az árához, mert úgy persze, hogy nem éri meg.
          Ráköltöttem egy rend gumi árát 3 év után, a Cascot, a két kötelező szerviz árát. Ezekből max. a gumi az, ami kicsit fájt, hogy nem tartott többet. Köszönöm a Csíki utcai munkálatoknak is, hogy kétszer defektet kaptam ott. A többit más új autóra is elkölti az ember. Sőt…nincs olajcsere, nincs fékpofacsere (mert nem nagyon kopik). A benzines használt autóm fenntartására simán többet költök egy évben pedig alig járok vele.

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 23., 9:30
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Zárjuk rövidre a vitát: Gelencsér András vegyész-légkörkutató, a Pannon Egyetem rektora ezt mondja a villanyautókról: Riporter: Szinte félve kérdezem, hogy az elektromos autóval mi a helyzet…?
    Gelencsér András: „Erőforrások értelmetlen pazarlása a köbön. Ott pihennek a garázsokban a 800 kilós akkumulátorokkal az elektromos autók, bennük a rengeteg kritikus kémiai elem, lítium, kobalt, amelyek készletei kimerülőfélben vannak. Fenntartható meg zöld jövőnek tekinteni, hogy mindenki elektromos autót vegyen, hát erre nincsenek jelzők sem. Ugyanis az erőforrások közül az anyag oldaláról sokkal keményebb korlátaink vannak, mint az energia oldaláról. Ha lenne végtelen mennyiségű anyag, nem lenne gond az energiával sem. Tudniillik az energia áramlik folyamatosan, de az anyag mennyisége a bolygón véges, ebből a szempontból zárt a rendszer. És a kémiai elemeket nem lehet egymásból átalakítani, ezt már általános iskolában megtanulja mindenki. Nem úgy működik a világ, hogy ha nincs elég lítium, akkor gyártunk lítiumot. Több milliárd éve a Napunknál sokszorta nagyobb csillagok belsejében és szupernóvákban létrejöttek ezek az anyagok, ennyi van, és kész. Itt a Földön ezeket nem tudjuk előállítani, sem máshonnan beszerezni. Az autóipari lobbi a politika támogatásával kitalált egy divatos irányt, aminek mentén újra lehet gazdasági növekedést és extraprofitot produkálni. A szabályozást úgy módosítják, hogy még az is kénytelen legyen igazodni hozzá, aki nem ért vele egyet.”

    Nó komment…

    • User
      Dátum: 2022. augusztus 23., 15:11
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Nem tudom, de a litium5nem vesztodik el az akkuban, csak kicsit atalakul. Amit újra fel lehet majd használni. Amúgy elemekt is lehet egymás között alakítani, a kérdés, hogy megéri vagy sem. Ezt hívják maghasadásnak és magfuzionak. Szóval enyhén sIlva az idézet így, ahogy itt szerepel hülyeség

      • User
        Dátum: 2022. augusztus 25., 13:33
        ÉRTÉKELÉS: 5

        A szóban forgó idézet egy hosszabb interjúból volt kiragadva. Elképzelhető, hogy Gelencsér téved egyben-másban, de hogy hülyeségeket beszélne, az azért túlzás. Vegyészként biztosan jobban tudja, hogy mi a helyzet a lítiummal meg egyéb ritka fémekkel, emellett a gazdaságossági problémákra is rámutat. Nincs most időm részletesen elemezni, megtette már más és olyasvalaki is akadt, aki tételesen cáfolta az állításait. A teljes interjú a 24.hu-n olvasható: nem adok meg linket, mert nem biztos, hogy megjelenik. Még annyi hozzáfűzni valóm lenne: tudom, hogy a belsőégésű motoros járművekben sem hittek sokan annak idején és mégis, ugye… a gazdaságosan használható villanymozdony kifejlesztése és elterjedése is évtizedekig tartott és így tovább.

    • User
      Dátum: 2022. augusztus 23., 22:53
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Na, a még meg nem jelent kommentemet úgy írtam, hogy nem olvastam részletesen utána Gelencsér András kijelentésének. Fenntartom, hogy az, hogy nem lehet létrehozni elemet, így nem igaz, ő is írja, hogy most a Földön nem tudunk, de ez is csúsztatás, mert nap mint nap megtörténik ez az atomerőművekben. Amúgy egyetértek vele, csak nem szabad úgy értelmezni a kijelentéseit, hogy az elektromos autó zsákutca és a mostani a jó, mert nem ezt mondta. Lehet egyik jobb, mint a másik, de ez csak jobbat jelent. Ugyanúgy kizsákmányoljuk és hasonlóan szennyezzük a Földet, ez hosszú vagy akár rövid távon nem fenntartható. Szerintem mégis van előnye az elektromos autónak és ez a lokális nem szennyezés. Nem mindegy milyen levegőjű városban élünk. Persze ennél sokkal jobb, ha lemondunk a fölösleges autózásról és utazásokról. Sajnos az ember ezt nehezen lépi meg, ha csak nincs rákényszerítve. A kényelem nagy úr…

      Ha végre sikerül megoldani a fúziós erőmű problémáit, melyen sok-sok ember dolgozik és rengeteg pénzt fektetnek be, akkor az energia előállítása nem lesz probléma többet. Sajnos nem biztos, hogy ez 10-20éven belül megtörténik, még akkor is, ha már épülnek kísérleti erőművek, lásd ITER.

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 23., 9:15
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Palládium meg nem is kell ,mert nincs katalizátor.De ha van bőven más nyersanyag ,miért is olyan drága egy full e-autó?Az nem szennyezi a környezetét,de mi van az árammal,mert az sem a falból jön.

    • User
      Dátum: 2022. augusztus 23., 15:46
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Drága, mert van rá kereslet és mert vissza kell hozni a fejlesztési költségeket. Amúgy ha nem tűnt volna fel a nem elektromosak is nagyon megdrágultak.

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 23., 12:28
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Tehát az vesz akinek van pénze…de az akinek kevesebb pénze lesz mit veszajd ,ha nem lehet mást venni vagy kitiltják innen -onnan?Egyesek megoldották…maradnak a szekérnél meg a lónál…azokat elcsapják ,keressenek maguknak ‘üzemanyagot’ ahol akarnak a falu szélén.

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 23., 20:18
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Te nem szamolod, ha en most sulyos tezezer eurokert veszek eletromos kutyut, annak az ara nem fog visszajonni, lehet neked az aram 00,1 bani is

    • User
      Dátum: 2022. augusztus 25., 11:37
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Mihez képest nem jön vissza az ár? 5-10 éves használt autóhoz képest, nem. Hasonló típusú nem elektromoshoz képest, nagyon is. Ne hasonlíts egy új autót egy használthoz, mert már maga az amortizáció óriási ilyen esetben. Viszont ha már megvan az autó, akkor engem személy szerint nem érdekel mit költöttem rá megvételkor, a lényeg, hogy élvezzem és hát az elektromos nagyon is élvezhető. Az már csak egy jó bónusz, ha a jelenben keveset kell rá fizessek. Ha meg sokat tartod, mint a kollégám az első generációs Nissan Leafjével tette észak Svédországban, napelemmel töltve (igen, ott is lehet) akkor a teljes vételárat visszakeresheted az üzemanyag költségen.

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 23., 20:54
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Hallod-e, en hogy 500 kilo akkut cipeljek, inkabb felpakolok ket csaladot es elmegyunk nyaralni a tengerre, re csak cipelgessed az akkukat es toltogessed rendesen, nekohy kifigyjon.

    • User
      Dátum: 2022. augusztus 25., 11:28
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Hallod – e, te is 1000kgot cipelsz fölöslegesen. Inkább ülj vonatra, ha ez a bajod. Amúgy az elektromos autóm 100kg-al több, mint a nem elektromos. És bőven van benzines, dízel is majdnem 2 tonna körül. Ahhoz képest az enyém pehelysulyu. Inkább szidd a sok suvost. Nehéz, büdös, sokszor egy ember jár vele a városban. Na, ott van a gond. Amúgy egészségedre. Csak azt nem értem miért olyanok szidják az elektromost, akinek soha nem volt. Ja, mert mi mindent jobban tudunk.

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 24., 10:45
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Ez modt vicc vagy komoly?Mikor lesz 800-1000.€ egyhasznált e-autó?Egy benzines v.dízel 15000.€ autót momdjuk a myugati 3 évente lecserélte…de az elektromosban hosszabb távon gondolkozik.Akkor honnan
    lesz olyan sok-sok e-autó?Olcsóbb lesz a kínai mondjuk…mint a Dacia Spring…na de hoszabb távra 300 km után feltölteni…

    • User
      Dátum: 2022. augusztus 25., 11:10
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Nem vagyok orakulum, hogy megmondjam Mikor lesz, de az biztos, hogy lesz használt elektromos és olcsóbban mint újan. Ez a piac működése.

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 25., 10:47
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Hát persze.Mert minden fán lógni fog egy-egy olcsó elektromos autó ,főleg válságos időkben, amikor nincs annyi jövedelem vagy másra kell a pénz-élelem fűtés stb.

    • User
      Dátum: 2022. augusztus 25., 11:17
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Elektromos autót nem tudnak annyit gyártani, mint amennyire igény lenne. Akár egy évet is kell várni rájuk. Ennyit erről.

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 26., 8:43
    ÉRTÉKELÉS: 1

    De nem csak az autó lesz drága ,hanem az áram ára is!És amikor meg le kell cserélni az összes líthiumos akkut ?Na az sem lesz egy olcsó mulatság!A megoldás az,hogy tovább kell fejleszteni az e-autók teljesítményeit,máskülönben az autózás
    egyesek kiváltsága lesz.Most is nagyjábol
    az,legtöbben kinlódnak az ócskaságokkal
    Még mindig látni egy-egy Dacia 1301 tipust az utakon ,vagy ARO -t áruszállitára a piacokon.