Rekord értékű, további befektetőket is vonzó beruházás megvalósítása veszi kezdetét rövidesen a szépmezői ipari parkban. A termelő vállalatok számára épülő csarnokok ünnepélyes alapkőletételén Gulyás Gergely miniszter is tiszteletét tette.
Több ezer négyzetméteren elterülő, multifunkcionális csarnokok építésének fog a magyarországi Xanga Investment & Development Group a szépmezői ipari parkban. A park legnagyobb parcelláján, 4,3 hektáros területén két olyan csarnokot hoznak létre, amelyek az elsősorban ipari termelést végző vállalatok számára lesznek alkalmasak. A munkaterep jelképes átadása október 24-én, csütörtökön lesz.
Jövőt építenek
Az ünnepségen résztvevő vendégeket Miklós Zoltán, az RMDSZ parlamenti képviselője köszöntötte. Mint mondta, hat éve dolgoznak rajta, hogy benépesítsék a parkot, a munka gyümölcse most beért. Utána Sepsiszentgyörgy polgármestere mondott köszönetet a magyar állammal való szoros kapcsolatért, valamint a fejlesztésért, amivel a város lakóinak életminősége is javulhat, hiszen számos munkahely jön majd létre a jövőben.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter elsősorban gratulált mindenkinek a beruházáshoz, kiemelten azért, hogy anyaországi mintát honosítanak meg vele. Mint mondta: a szülőföldön maradáshoz kellenek a jó óvodák, iskolák, a munkahelyek is, most ebben az ügyben tesznek egy újabb lépést előre.
„A magyar kormány mindig fontos feladatának tekintette azt, hogy elősegítse a Kárpát-medencei magyarság szülőföldön való megmaradását. Ez jelenti azt hogy segítenünk kell a gazdaságfejlesztésen, az oktatás kultúrájának kiépítésében” – mondta a miniszter. Hozzátette: a Xanga cégcsoport eredményes múltjánál nem is kell jobb ajánlólevél, hiszen Debrecenben olyan fejlesztéseket vittek véghez, amelyek Magyarországon is egyedülálló eredménynek minősülnek.
Tavasszal indulna a beruházás
Herdon István, a Xanga Ivestment & Development Group alapító tulajdonosa visszaemlékezett, hogyan is indult a projekt évekkel ezelőtt. „Most a kivitelezőkkel megállapodva, reményeink szerint tavasszal tudjuk elkezdeni a beruházást” – szögezte le Herdon.
A Xanga cégcsoport fejlesztésével vélhetően felgyorsul majd a beruházók sepsiszentgyörgyi megtelepedése. Herdon István korábban előrebocsátotta: első lépésben 15 millió eurós költségvetéssel építik fel a két – 5 és 6 ezer négyzetméteres – csarnokot és amennyiben ezek megfelelően működnek és valóban bevonzzák a befektetőket, további két hasonló épületet is felhúznak.
Az ünnepi eseményen részt vett Láng Zsolt kormánybiztos, országgyűlési képviselő, Dolhai István főkonzul, Tamás Sándor megyetanács-elnök, az ipari park vállalkozói, Petroczki Géza, Sepsi Ipari Park megbízott vezetője, Szőcs Endre, a Xanga cégcsoport romániai képviselője.
A beszédek után közösen helyezték el az utókornak hagyott üzeneteket tartalmazó időkapszulát.
Fotó: Tuchiluș Alex
Az hogy felhuznak par ures csarnokot az meg nem jelent semmit , annyi hogy lesz ket nagy csarnok amely majd uressen tatong, uraim ha valaki egy valalkozast akar indittani akkor az szemelyre szabottan csinal maganak egy csarnokot amelyet gazdasagosan ki tud hasznalni !!!