Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Történelmi mélypontra csökkentette az alapkamatot a jegybank

Történelmi mélypontra csökkentette az alapkamatot a jegybank Gazdaság

A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa pénteki monetáris politikai ülésén újabb történelmi mélypontra, 1,25 százalékra mérsékelte az alapkamatot.

Hirdetés
Hirdetés

A 25 bázispontos csökkentés hétfőtől lesz hatályos – közölte a jegybank. A döntés meglepte az elemzőket, akik számítottak ugyan arra, hogy az idén mérsékelni fogják az irányadó kamatot, de arra nem, hogy ez már most bekövetkezik. Tavaly március óta, a koronavírus-járvány kezdete óta ez a negyedik alkalom, hogy a jegybank csökkentette az alapkamatot. Akkor 2,50 százalékról 2 százalékra mérsékelték, majd júniusban 1,75 százalékra, augusztusban pedig 1,50 százalékra.

A jegybank igazgatótanácsa arról is határozott, hogy az egynapos lejáratú betétek kamatlábát 1 százalékról 0,75 százalékra csökkenti, míg az egynapos lejáratú hitelek kamatlábát 2 százalékról 1,75 százalékra mérsékeli. Ugyanakkor a kereskedelmi bankok kötelező lej- és valutatartalékrátája változatlan szinten maradt.     

A csökkentést azzal indokolták, hogy ez hozzájárulhat a gazdaság ösztönzéséhez. Emlékeztetettek, hogy az infláció az év utolsó két hónapjában tovább csökkent, így a fogyasztói árindex az 1,5-3,5 százalékos célsáv közepének számító 2,5 százalék alá esett. Az országos statisztikai intézet csütörtökön közölte, hogy tavaly decemberben 2,1 százalék volt az éves inflációs ráta.     

Florin Cîțu miniszterelnök pénteken üdvözölte a jegybank döntését, amely szerinte megerősíti, hogy az infláció csökkenni fog közép- és hosszú távon.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás