November 19-étől szombatonként bútorfestést és nemezelést, januártól tojásírást lehet tanulni a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban a Csernátoni Népfőiskola szervezésében. A részletekbe Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus avatta be lapunkat.
– A Nemzeti Műveldési Intézet (NMI) által indított szakkör-program széles körben kiterjedt, és a lényege kezdettől a kis közösségek összefogása volt, ezért a tevékenységek ötfős csoportokkal indulnak – osztotta meg lapunkkal elöljáróban Dimény-Haszmann Orsolya. – Régiónkat a megyeszékhelyi Amőba Alapítvány fogja össze, rajtuk keresztül nyílt lehetőség pályázni. A Csernátoni Népfőiskola műhelyével három szakkörbe, a bútorfestésbe, tojásírásba és nemezelésbe kapcsolódtunk be, a tevékenységeket ettől a hónaptól tavaszig szombatonként folytatjuk 10 és 14 óra között – sorolta. Érdeklődőkben nincs hiány, tette hozzá az intézményvezető.
– Mondhatni, beteltek a helyek a bútorfestésre és nemezelésre, 1–2 személyt tudunk még fogadni ezekre a foglalkozásokra. A tojásírást majd januártól indítjuk – jegyezte meg.
Az alapanyagokat szakkörönként öt fő számára az NMI biztosítja. Túljelentkezés esetén a népfőiskola a múzeum melletti egyesülettel karöltve biztosítja a szükséges alapanyagot. Az említettek mellett Haszmann Gabriella a megyeszékhelyi Művészeti és Népiskola keretében bútorfestést oktat ősztől Sepsiszentgyörgyön és Csernátonban, a tanfolyamot elvégező személyek oklevelet kapnak. Érdeklődni, jelentkezni a 0267.351.560-as telefonszámon lehet.
– Karácsony környékén a Csodaváróval szoktuk zárni a múzeumi évet, most a szakkör-programot kapcsoljuk ezzel össze, így idén 1–2 adventi szombaton nagyobb közönségnek tartunk foglalkozásokat – hangsúlyozta. Végszóként megjegyezte, a múzeum jövőre 50. évfordulóját ünnepli, és terveik szerint májustól őszig több rendezvényt szerveznek az évforduló jegyében.