Bányák és bányászok nyomdokain

Az Erdővidéki Bányásznapok egyik legérdekesebb és legtanulságosabb rendezvénye volt az az autóbuszos kirándulás, melyen a résztvevők bejárták az egykori, Barót környéki bányák még fellelhető színhelyeit, adóztak a Géza bányában 1951. február 12-én elhunyt és Köpecen közös sírban eltemetett hat bányász emlékének, és meglátogatták a köpeci Tókos vendégház udvarán a fiatal Nacsinák Dávid által létrehozott bányászmúzeumot is.

Fehér Zoltán nyugalmazott bányaigazgató (aki Nacsinák Dávid mellett a túra egyik vezetője is volt) a baróti bányászszobor mellett a bányászidőkből fennmaradt Jó szerencsét! köszönéssel üdvözölte a megjelenteket, majd a kirándulók elsétáltak a bányairodához és a baróti ravatalozó melletti emlékműhöz is, mely 66, bányabalesetben elhunyt bányász emlékét őrzi.

Lesz még bánya vagy nem lesz? Mert szén még van bőven

Mint kiderült, sok minden nem maradt a baróti bányákból, ám Fehér igazgató azt mondta bevezetőképp, hogy „ a bányászatnak még ezentúl jön fel az ázsiója” hiszen szerinte a jelenleg a szomszédunkban dúló háború is a nyersanyagok birtoklásáról szól, és a jövő is aszerint fog szólni, hogy ki mit ural majd az altalajkincsekből. Azt is elmondta, hogy a baróti medencében jelenleg még több szén van, mint amennyit eddig összesen a több mint száz év bányászat alatt kitermeltek.

Szőcs Mihály volt részlegvezető azonban a bánya esetleges újranyitásáról, már a túra végén, a jelenleg, mondhatni szemétlerakóként működő egykori baróti bánya romjainál másképp vélekedett.

„Mindenkinek el szoktam mondani egy dolgot. Itt dolgozott 3500 ember. Ploiești más vállalatainál még 4000 ember. Adtuk a szenet a brassói hőerőműnek, ahol dolgozott még 1500 ember. És működtetett ez az egész, szinte tízezer ember munkája egy  50 megawattos erőművet, amiből 20 megawatt került a rendszerbe, a többi pedig Brassó fűtésére ment. Ezt, ha most XXI. századi mértékkel mérjük, akkor számoljunk: egy szélerőmű 8 megawattot termel, vagyis ezt az energiát három szélerőmű megtermeli (valójában átlagosan 2-3 megawattosak, de a példa jó – szerk.). Most kérdem én, újra lesz nyitva vagy nem lesz újranyitva a baróti bánya? Nem lesz újranyitva! Ez a valóság, el kell fogadni. Én bányász voltam, bányászként érzek, de bánya többet nem lesz, ez biztos” – hangoztatta. Hasonló vélemény hangzott el a bezárt felsőrákosi aknánál is az úgynevezett Technikán, ahol a bányabejáratot kaviccsal feltöltötték majd lebetonozták.

A felsőrákosi akna

Szőcs Mihály itt a következőket mesélte: „Ez egy nagyon veszélyes bánya volt a széndioxid miatt. Volt itt kollektív munkabaleset és voltak más munkabalesetek is. Itt tapasztaltam meg, hogy az ember bőrön keresztül is lélegzik. Már a bánya bezárása után egy évvel, lévén, hogy a bányamentősök főnöke voltam, kaptunk egy feladatot: nézzük meg a bánya két járatának találkozásánál, hogy feltelt-e vízzel, ki tudjuk-e levegőztetni. De egy év alatt olyan tömény széndioxid rakódott le, hogy amikor bementünk a széndioxid szint alá, olyan volt, mintha víz alatt lettünk volna. Két perc alatt a vénáink kidagadtak, csak annyi erőnk maradt, hogy intettünk egymásnak: kifele innen!” – mesélte.

Fehér mérnök pedig hozzáfűzte, hogy ebben a bányában a palaréteg lezárta a gázt s a vizet „kulkusba”(fekvő helyzetbe), ők mentek, végezték a munkálatokat „kulkusban”a szénréteg alatt, aztán mikor közeledtek egy vetőhöz, a nyomás alatt levő víz szembejött velünk, s a bányát elárasztotta. Utána dolgoztak egy-két évet míg kihúzták a vizet onnan. „Úgy gondoltuk, elindítunk egy siklót, hogy menjünk be a födémbe, egyenesen a szénhez, de mire ezt elvégeztük, jött a demokrácia és a bányabezárás, és az egészet otthagytuk. Otthagytunk egy olyan szektort, ami elő volt készítve szenelésre, meg is volt indítva a két elővágat, úgyhogy mire működőképessé tettük volna, itt kellett hagyjuk. Úgyhogy, mikor nézem ezt a bezárt aknát, és hallom a nagy tudósokat, hogy „ne búsuljatok, mert újranyitjuk a bányákat és annyi szén lesz, hogy nem lesz, ahova tenni,”akkor elég csak ránézni erre az aknára, mely 200 méter mélységig kaviccsal van feltöltve, és elgondolkodni azon, hogy ezt mikor fogja még valaki kiásni” – mondta, ezúttal már pesszimistábban vélekedve az esetleges bánya-újranyitásról.

Az egyetlen megmaradt bányabejárat

Innen már visszafele indult a társaság, majd Köpecbánya fele a Géza bánya bejáratánál álltak meg ismét, ahol 1951-ben, mondhatni egy topográfiai pontatlanság miatt a legnagyobb bányaszerencsétlenség történt. „Ezt a bányát azért nevezték Géza bányának, mert a bejárata Kolumbán Géza birtokán nyílott” – hallottuk a helyszínen. Ez az egyetlen, megmaradt köpecbányai bányabejárat – mondta Nacsinák Dávid, amit a baróti önkormányzat, csakúgy, mint a hat, itt elhunyt bányász köpeci közös sírját, felújított. A sírnál volt egyébként a következő megálló, ahol már Benedek Huszár János polgármester is jelen volt, Fehér mérnök emlékezett, a kirándulókkal tartó Andorkó Ferenc, nyugalmazott vargyasi unitárius lelkész pedig imát mondott.

Átadni a lángot

„Szívünkben az emlékekkel állunk meg ismételten, a köpeci temetőben. Bár megszűnt a 150 évet tartott bányászat, de az olyan nyomokat hagyott Erdővidék népének lelkében, amelyet nem tudunk elfelejteni. Áldja meg hát emlékezésünket a Mindenható, és adjon az emlékezőknek, szeretteiknek erőt, egészséget, hogy ezt a lángot tudják ápolni, tudják óvni, vigyázni, és átadni, mindenképpen átadni az utánuk jövőknek” – mondta a tiszteletes.

Az utolsó munkanap

Az autóbuszos kirándulás a köpeci bányamúzeum, majd a felsőrákosi akna meglátogatásával folytatódott és végül azon az udvaron fejeződött be, ahol a két baróti bánya, a Barót I. és Barót II. üzemelt valamikor. Az itteni szektorfőnök, Szőcs Mihály az utolsó munkanapra is emlékezett: „a bányászok bementek dolgozni, minket értesítettek telefonon, hogy elérkezett az utolsó munkanap. Beszóltunk, a bányászok letették a lapátot, megállították a futószalagot, de mikor kijöttek, egy bibarcfalvi bányásznak eszébe jutott, hogy nem vitt haza télire szenet. Úgyhogy pálinkát vett elő és kérte kollégáit, menjenek vissza és termeljenek ki még két kocsi szenet. Mikor ez megtörtént, a bányászok ismét kijöttek, a sisakokat felakasztották a kapusasokra és hazamentek. Ez volt az utolsó munkanap” – mesélte a volt szektorfőnök.

A Barót környéki bányák még fellelhető színhelyeire még egy további cikkben visszatérünk.