Több fronton zajlik munkálat Kézdivásárhelyen, hőenergetikai szempontból megújul több oktatási intézmény, ugyanakkor a város egyik ikonikus ingatlanja, az egykori Székely Katonanevelde főjavításához is hozzálátnak. Bokor Tibor polgármesterrel beszélgettünk.
Annyi a munkafront, hogy a város önrésze nem elegendő, így hitelvonalat nyit Kézdivásárhely, hogy a munkálatok önrészét finanszírozni tudja. Ez egy szükséges lépés – magyarázta beszélgetésünk során Bokor Tibor, aki szerint két bank jelentkezett, s bár nincs a bizottságban, de kíváncsi volt, hogy mekkora a különbség. Jókora: az egyik pénzügyi intézet 1.2, a másik 2.5 százalék körüli kamatokkal jelentkezett, a józan ész az diktálja, hogy az olcsóbbik verziót fogadja el a kiértékelő bizottság, persze az ajánlatok elemzését követően, mert köztudott, hogy az „ördög” az apró betűs részben rejlik.
A pénz kell, hiszen rengeteg munkálat van megkezdve, és annál is több beütemezve a városban. Kezdve az egykori kaszárnyával, ahová, ha minden jól megy, akkor az Incze László nevét viselő céhtörténeti múzeum is költözne. Jelenleg az épület kiürítése zajlik, hiszen a városgazdálkodási osztály raktárként használta az épületet, így a benne tárolt holmikat ideiglenesen az egykori hőközpontokban helyezik el.
A helyi büdzsét alaposan megterhelő másik munkálat a sebészet épületének felújítása. „Itt voltak és vannak most is gondok, mert az épület teljes gépészeti felújításra szorul, és a villanyhálózat rehabilitálása nem szerepelt az elképzelésben” – magyarázta az elöljáró, aki szerint a Turóczi Mózes-iskola felújításánál is ezzel szembesültek, de ez nem jelenti azt, hogy nem kezdődhet meg az új tanév két teljesen felújított óvodában, bölcsődében, illetve az említett iskolában. A kórháznál picit csúszik a járóbeteg-rendelő bővítése, a Vasút utcai bejárat megnyitása. Nem rajtuk múlik, hanem a bürokrácián – nyomatékosított az elöljáró, kérdésre hozzátéve: a volt belgyógyászat épületét a legnagyobb jóindulattal sem tudják megmenteni, az ingatlan valószínűleg lebontásra kerül. „Számításokat végeztünk, egy új épület kevesebb pénzt fog felemészteni” – támasztotta alá a bontás szükségességét Bokor.
A tervek ezen túl is nagyra vannak kihegyezve, hiszen a városvezetés folytatja a tömbháznegyedek rehabilitációját, folyamatban van a Hóvirág utca teljes rendezése, következik a Fecske utca felújítása és a Margaréta utcában megkezdett térrendezés befejezése is. Ugyanakkor látványos előrelépés várható a Kantában is, ahol a minorita rendház előtt eltűnnek az oszlopok, illetve a rajtuk levő kábelkötegek.