„Célom, hogy ne okozzak csalódást”

Barót frissen beiktatott tanácsosával, Lázár Zoltánnal beszélgettünk az általa betöltött pozícióról, főbb terveiről, és arról, hogyan látja Erdővidék jelenét és jövőjét.

– Önnel bővült a város tanácsosainak sora. Mi késztette arra, hogy még a választások előtt jelentkezzen erre a feladatra?

– Ezelőtt pár évvel, az előző munkám során több olyan – mára már barátomnak mondható – személlyel ismerkedtem meg rövid idő alatt, akik láttak bennem valamit, bár magam sem tudom még, hogy mit, és arra ösztönöztek, hogyha már hazajöttem, és itt szeretném elképzelni az életemet, akkor vállaljak aktívan is részt az itthon fogalmában. Mivel politikai marketing szakon végeztem, vonzanak a politikai kampányok, a stratégiai és hatalmi mozgások, de az egy más világ, ott inkább a háttérben dolgozol, és tervezel, tanácsosként pedig ki kell állj, felelősséget kell vállalj döntéseidért, és a város érdekei kell a szemed előtt lebegjenek.

– Melyek azok a célok, amelyeket meg szeretne valósítani ebben a tisztségben?

– Mivel én később érkeztem, mint a többiek, folyamatosan megvan bennem az iskolás-érzet, amikor a diák a matekóra első tíz percéről lekésett, a fél tábla már tele van függvényekkel, és a tanár is már a kotangensnél jár. Bele kell rázódnom a feladatba, meg kell ismernem a bizottság többi tagját. Legfőbb célom, hogy a tisztséget tisztességesen magamra vegyem, és ne okozzak csalódást a családomnak, támogatóimnak.

– Fiatal vállalkozóként hogy látja, mi lenne a legfontosabb intézkedés, amely elősegítené a hasonló helyzetű ifjak előrehaladását?

– Fiatal vállalkozó vagyok, mert, sajnos, ezt a szerepet kaptam az élettől. Nem referálok magamra így gyakran, csak ha muszáj. Mindezektől függetlenül, ha van olyan fiatal, aki egy jó ötletet, álmot dédelget a keblén, és mindezt itthon akarja megvalósítani, akkor neki csak egyet mondhatok: soha ne érje be kevesebbel, csak amikor már sikerült elérnie a célját. Az út rögös, nehéz, nagyon sokszor lehetetlen, de nincs annál a tudatnál jobb érzés, hogy valamit elért, és még közel is van azokhoz, akiket szeret. Ha bármiben tudok segíteni, keressen meg, kitalálunk valamit.

– Buzdítaná-e a fiatalokat, hogy helyben maradjanak, és itthon próbáljanak megélni, gazdálkodni, dolgozni vagy vállalkozni?

– Képmutató lennék, ha nem buzdítanám őket, mert nekem minden álmom ez volt. De nem vagyunk egyformák, ezt az elhivatottságot mindenki magában kell meglelje. Valaki azzal teljesedik ki, ha világot lát, és ott boldogul, van olyan is, aki már a hazajövetelt tervezi, és van olyan is, aki első perctől itthon akar tenni. Mindenkit ugyanúgy kell támogatni, mert végső soron saját maga kell megtalálja az önmagához vezető utat.

– Lát-e bármiféle fejlődést az elmúlt években Erdővidéken? Véleménye szerint mi az, ami jó úton halad, és mi az, amin sürgősen változtatni kellene?

– Szerintem Erdővidék olyan úton halad, amire bizakodóan kell nézzünk. Nincs az a község vagy falu a vidéken, ahová járhatatlan úton tudnánk elmenni, sőt. Nincs az a település, ahol ne lenne pezsgő ifjúság és civil élet. Baróton a civil és kulturális szervezetek hetente kitalálnak valamit, hogy kiragadjanak a szürkeségből. Erre büszkén kell tekinteni. Amin legelőször változtatni kellene, az a mentalitás.

– Véleménye szerint változott-e a város lakóinak mentalitása az elmúlt években, ha igen, pozitív vagy negatív irányt képvisel ez a változás?

– Ez nehéz kérdés, nem is hiszem, hogy én lennék a szakavatott, de azért megpróbálom véleményezni: az utóbbi évtizedben ránk ragadt egy olyasfajta befordulós búskomorság, amit a legtöbben konkrétan a város, Barót számlájára írnak. „Meg kell részegedjek, mert Baróton nincs mást, amit csinálni” – ilyen és ehhez hasonló mondatok a trendik, és nem csak fiatalok szájából. Mintha bármi módon erről a város tehetne. Ha valaki unatkozik, pontosan nyolc darab hivatalos sportszakosztály várja, hogy beiratkozzon. Van egy igen komoly könyvtárunk, minden héten programot ajánló múzeumunk, lehet korcsolyázni, kultúrkocsmázni. Mindent meg lehet találni, csak meg kell keresni. Ha valami meg nincs, akkor itt a piaci rés, fel kell vállalni, hogy elindítjuk.

– Miben látja a vidék fejlődéséhez szükséges legnagyobb potenciált? Mi az, amiben erősebbek lehetünk és kellene legyünk ahhoz, hogy kimagasló eredményeket és jobb életszínvonalat érhessünk el?

– Alapvetően a vidékünk eldugott helyen van. Erről nem tehet, ez a mi keresztünk. Nem fekszünk nemzetközi útvonal közelében, hogy vendéglátásból mindenki jó nyugodtan éldegéljen, nincsenek kimagasló hegyeink, hogy turistaparadicsom legyünk. Nincs kiépülve semmilyen élményturizmusunk, ami probléma, és ami ellen tudnánk tenni. Ezt mindenképp lehetne erősíteni. A vidéken igazi ipari hálózat sincs, „hála” az eldugottságnak és a gyengébb infrastruktúrának. Előbbiről nem tehetünk, az utóbbi évről évre fejlődik. Én bízom benne, hogy idővel ez csak a javunkra válik.