Tíz éve keresik a kincset
Többek között táncház, koncert és látványos gálaműsor várja az érdeklődőket december 22-én, vasárnap a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban. Így ünneplik a tíz éve alakult Kincskeresők Néptáncegyüttest.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ha eddig nagy sikerélményt jelentett egy-egy pályázat megnyerésének híre, most némi mellékíze támadt. Az eddig megnyert 29 pályázat közül a legfontosabb, legnagyobb a földgázellátás kiépítését célozta meg Uzon község számára, ehhez idén többszázezres lakosú városokkal (Konstanca, Brassó, Nagyvárad) szállt ringbe a Nagy Infrastruktúra Operatív Program keretében, és megnyerte a 7,68 millió euró értékű pályázatot, amelyhez 1,8 millió lejes önrész kellene. De a többi pályázathoz szükséges, ennél kisebb arányú, 2-3%-os hozzájárulás is kitesz 4,3 millió lejt, összesen tehát 6 milliónál is többet kellene előszedni a község bugyellárisából – ez Uzon szabadon felhasználható éves költségvetésének a több mint hatszorosát jelenti.
Aszfaltozás, híd- és óvodaéptés
Ráduly István eddigi mandátumainak idejéből (négy volt) még hátramaradt néhány olyan projekt, amelyek most zajlanak, vagy hamarosan hozzá kellene látni az azokban foglalt nagy volumenű munkálatok kivitelezési terveinek elkészítéséhez, illetve a tulajdonképpeni munkának. Ilyen a 16-os községi út teljes felújítása, aszfaltozása, a 16A út modernizálása a Szentivánban építendő híddal együtt, a leendő új uzoni óvoda. Múlt pénteken írta alá a polgármester az uzoni közvilágítás korszerűsítésére a Környezetvédelmi Alapnál megnyert pályázatot, ez is 200 ezer lejes önrészt kér az egymilliós befektetéshez, amelyből több mint ezer villanyoszlopra kerülnek nagy fényerejű, de kis fogyasztású égők a főút mentén.
Hogy mi lehet ebben a nagy szükségben, szűkösségben a megoldás? A polgármester fűhöz-fához beadványokat intézett, pontosabban a megyei tanácshoz, a prefektúrához, a pénzügyminisztériumhoz, a kormányhoz, az európai alapokat kezelő minisztériumhoz, hogy segítsék megtartani a pályázattal megnyert finanszírozást oly módon, hogy az önrészt megtámogatják, hiszen nyilván az ő érdekük, azaz államérdek is a fejlesztés, a minél több pénz lehívása. Más kiút igazából nem mutatkozik, mert ha eddig a hasonló nehézségeket hitellel hidalták át, ezúttal ez nem működik, a bankok nem kölcsönözhetnek önkormányzatoknak, állítólag felsőbb utasításra.
– Van 11 megnyert projektünk, és nincs elegendő önrészünk hozzá – mondja Ráduly, aki kész mindent megmozdítani, hogy megoldja a helyzetet. – Ha végképp nem működik semmi, akkor nem marad más megoldás, mint szelektálni, hogy mit valósítunk meg a tervezett munkálatokból.
Egyelőre nem biztató az állás, a pénzügyminisztérium udvariasan elutasította a megkeresést, és a megyei önkormányzat felé mutatott.
Száraz vörös forgatókönyv
Csend van a Tatrangi Sándor Általános Iskolában, de izzanak az internethálózatok, folyik az online munka. A pedagógusok otthonról tanítanak, az intézményben csak Szabó Margit igazgatónő tartja a frontot.
Gyors helyzetképet rajzol: az uzoni önkormányzat által biztosított 40 ezer lejből 19 laptopot vásároltak a tanároknak, hogy meg tudják tartani az óráikat. Ebből a keretből futotta még arra, hogy az oktatáshoz szükséges programokhoz hozzáférést biztosítsanak.
Uzonban jelenleg 360 gyermek alkotja a diákságot, illetve ez a szám az óvodásokat is tartalmazza. Ami az ő digitális felszereltségüket illeti, sokaknak van még problémája, 148 gyermeknek még elkelne valamilyen eszköz. A kicsiknél nem igazán hatékony az online oktatás, de az elemisek, az V-VIII. osztályosok teljes létszámban jelen vannak az órákon. Ennek ellenére az igazgatónő úgy véli, a jelenléti oktatás fölöttébb szükséges volna, különösen az előkészítő és első osztály esetében, az együttes munkát, a tanító irányítását nem tudja pótolni a szülő.
Öt évre való munka és terv az asztalon
A sepsimagyarósi tájház, melynek berendezését szülei házából Gál Erika tanítónő adományozta a településnek, jól sikerült vonzáspontja a kicsi falunak. Ha majd a nagy infrastrukturális munkálatokat befejezik a községben, azaz lejárnak a folyamatban levő pályázatok, az udvaron levő csűrben konferenciatermet és vendégszobákat alakítana ki az önkormányzat, remélvén, hogy ez a befektetés majd hozzájárul Sepsimagyarós és Mezőhegyes testvértelepülési kapcsolatának megerősítéséhez is a személyes látogatásokon keresztül.
Hasonló, a helyi értékeket, hagyományokat felmutató turisztikai objektumokat szeretne az önkormányzat Szentivánlaborfalván is, ahol a volt malom épületében létesítene egy ipartörténeti múzeumot. A malomhoz sokan kötődnek a helybeliek közül, miután sok évet ledolgoztak ott. Hogy ezt kivitelezni lehessen, meg kell szerezni az ingatlan birtokjogát, erre egyelőre nincs pénz, de ahogy mi ismerjük a polgármestert, idővel megtalálja a módot erre is – hacsak egy befektető meg nem előzi a községvezetést.
Már sínen van azonban az uzoni holtárok ügye, a Râmnicu Vâlcea-i Vízgazdálkodási Vállalat, amely az Olt folyó gyűjtőmedencéjének vizeit felügyeli, a Kovászna megyei alegységének hatáskörébe utalta a döntést, hogy szerződést köt-e az uzoni önkormányzattal. Hamarosan tanácsülésen kell dönteni arról, hogy Uzon átveszi a szabadidő-park melletti holtárok vízfelületének használati jogát, és nyilván megteszi, hiszen ezzel a céllal keresték meg a vízügyi hivatalt.
Megkapta a felülépítési jogot az uzoni önkormányzat a lisznyói református egyháztól, hogy beltelkesíthesse azt a területet, amelyre a ravatalozót szándékszik építeni a faluban. Erről nem mond le, és saját költségvetésből valósítja majd meg, így épültek a szentivánlaborfalvi meg az uzoni halottasházak is – mondta Ráduly István polgármester.
Kipipált tételek 2020-ban
Friss aszfalt terül el Uzonban a Beke György és a Mező utcákon, egy utca maradt még el tavaszra, a Kossuth Lajos, illetve a PNDL program keretében Szentivánban, Lisznyóban, Bikfalván, Uzonfüzesen és Sepsimagyaróson további utcák korszerűsítése, utóbbi helységben nagyon várják, hogy a település központján átvezető utcaszakaszt modernizálják.
Ahol még nincs aszfalt az utcákon, törtkővel borították az utat, jelenleg az Uzon községet alkotó hét helység minden utcája vagy kiváló vagy jó állapotban van, summázott Ráduly István községvezető. Idén Uzonfüzesen is sikerült a volt iskola épületét közösségi házzá alakítani, eleget téve ezáltal a helyi lakosok igényének.