Gyászjelentő
„Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a légzés túl nehéz lett, átölelt és mondta : Gyere haza!”
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A helybéliek számos gond orvoslását várnák: panasz volt például a falun áthajtó autósokra, akik a helyiek szerint gyakran balesetveszélyes helyzeteket teremtenek. Emiatt a bibarcfalviak intézkedést sürgettek. Szereljenek táblákat, bármit, csak a féktelenül száguldókat tegyék pontra – hangoztatták. Olyan jelenlevő is volt, aki megszámolta: a településen 24 óra leforgása alatt 8800 autó hajtott át. Még egy terelőút létesítésének gondolatát is felvetették.
Felmerült ugyanakkor a bibarcfalvi fürdő régóta húzódó, megoldatlan problémája is. Itt világos volt a városvezetés álláspontja. „Barótnak pénze arra, hogy a helyi, valamikor nagyhírű fürdőt felújítsa, nincs.” Ellenben elmondták, hogy a város pályázatot nyert a falu közművesítésére, annak előnyeit pedig mindennap használni fogják az itteni emberek, „nem úgy, mint használnák esetleg a fürdőt, néhanapján”. Az is elhangzott: bár Barót sok pályázatot nyert az utóbbi időben, arra a pénz mégsem elég, hogy az elmúlt 20 év mulasztásait bepótolják, utalva arra, hogy bizony Barót volt vezetői sem strapálták magukat sokat Bibarcfalva érdekében.
A helybéliek hiányolták a gyűlésről a megyei tanácsosokat, akik, mint mondták, eljöhettek volna, azért, hogy a falun áthaladó megyei út javításával kapcsolatban legalább felvilágosítást adjanak.
Még a szintén nem működő és a lassan már-már a bibarcfalvi strandnál is elhanyagoltabb állapotban leledző, a Borvizek útja programból újjáépített baróti strand léte felől is érdeklődtek a bibarcfalviak. „A baróti strand állapotának az oka szintén a pénzhiány” – hangzott a replika, de volt, aki arra is emlékeztette a helyieket, hogy ilyen időkben, amilyeneket élünk, messze nem az a legfontosabb, hogy legyen strand egy városban.
„A közművesítés, a projektjeink fontosabbak” – húzta alá a polgármester is.
Megemlítették viszont a jelenlevő elöljárók, hogy Barót utóbbi évekbeli pályázati sikere nem a véletlen műve, hanem összefüggésben van azzal, hogy az RMDSZ kormányon van. „Ezekből a pályázatokból pedig a bibarcfalviaknak is hasznuk fog származni” – mondták, ezáltal némileg optimista felhanggal vetve véget a találkozónak.