Tíz éve keresik a kincset
Többek között táncház, koncert és látványos gálaműsor várja az érdeklődőket december 22-én, vasárnap a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban. Így ünneplik a tíz éve alakult Kincskeresők Néptáncegyüttest.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
„Sikerült egy megfelelő jelöltlistát összeállítanunk, amelyet az állandó tanács megszavazott, és úgy vélem, igazi csapatként nézünk a helyhatósági választások elébe – szögezte le elöljáróban Marti István, az RMDSZ dálnoki polgármesterjelöltje. Hozzátette, a jelenlegi RMDSZ-képviselők közül is erősítik néhányan soraikat, ám „zömében friss csapattal, többnyire fiatalokkal, illetve a nőszövetség két tagjával megerősödve várjuk a választásokat”.
Tudni vélte, lesz kihívója a polgármesteri címért folytatott küzdelemben. „Ez azonban semmit nem változtat a dolgokon. Tisztességgel végzem a munkám, maradok az általam választott egyenes úton, senkit nem fogok rágalmazni, illetve hátba támadni, szemtől szembe mérettessünk meg, és győzzön az, aki megérdemli”, hangsúlyozta.
Témát váltva, Bartók Ede Ottó volt polgármester megjegyezte, az idei költségvetéssel, „amely tizenegyszerese a két évvel ezelőtti, lesújtó büdzsének, ami az önkormányzat alkalmazottai fizetésére is csak néhány hónapig volt elegendő”, rendkívül elégedettek. „Ennek megfelelően idén komoly fejlesztések elébe nézünk, amelyeket önerőből valósítanánk meg”, tette hozzá Marti István.
Így önerőből kibetonoznák a 11-es községi út menti sáncokat, a ravatalozó mellett parkolót alakítanának ki, felújítanák és kibővítenék az óvoda épületét. „Bár egy új óvoda építéséhez 1.370.000 lejes szerződésünk van aláírva a kormánnyal, három év alatt úgy elszaladtak az árak, hogy majdnem még egyszer annyi pénzre lenne szükség a megvalósításhoz, amit az önkormányzat nem engedhet meg magának, ezért a régi épületet teljes rehabilitálása, illetve bővítése mellett döntöttünk. Ez egyebek mellett a nyílászárókat és a tetőzetet teljes cseréjét is magába foglalja”, avatott be a részletekbe Bartók Ede Ottó.
A folytatásban elhangzott, a Magyarország kormánya által elindított, és többek között az RMPSZ által lebonyolított óvodafejlesztési programon keresztül építendő játszótér projektje az építkezési engedély beszerzésének szakaszához érkezett, emellett önerőből bekerítenék az iskola két és fél hektáros udvarát, külső javításokat végeznének a kultúrotthon épületén, és megvásárolnának egy, a községház közelében található ingatlant, amelyen a jövőben kisebb, tekepályát is magába foglaló sportbázist létesítenének, továbbá az utcákat is folyamatosan javítják.
„A felsoroltak mellett a református, illetve katolikus egyházak részére is pályázati lehetőséget biztosítottunk, egyenként 30–30 ezer lejjel támogatva az említett templomok felújítását, illetve építését”, részletezte a megbízott elöljáró az egymillió lejes költségvetés nyújtotta lehetőségeket. Hozzátette, amennyiben külső tényezők nem hiúsítják meg terveiket, nyáron ismét rendeznének falunapot, továbbá a termésnapot és az idősek napját is megtartanák idén, hiszen ezek célja a közösség összerázása, eggyé kovácsolása. „A labdarúgó- és a tűzoltócsapat, továbbá a Harmónia Kórus működését a továbbiakban is támogatjuk”, hangsúlyozta Marti István.
Ugyanakkor az évek óta futó, a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését célzó, Csernátonnal közösen benyújtott tender, bár apró léptekkel, ám halad előre. „A munkavégzésre jelentkező öt cég tavaly júniusban plusz információkat kért, a tervező a válasszal akkor készült el, amikor engem »kirúgtak«, ám az utódom (a Bartók Ede Ottónál összeférhetetlenség megállapítása miatt a falut 2019 júniusa és 2020 januárja között megbízott polgármesterként irányító Bangyán Sándor – szerk.) »elejtette ezt a szálat«. Szerencsére azonban nem kellett mindent elölről kezdeni, hanem miután a két falu kinevezi a projekt folytatásával újonnan megbízandó személyeket, folytatódhat a közbeszerzési eljárás”, summázott Bartók Ede Ottó.