Tíz éve keresik a kincset
Többek között táncház, koncert és látványos gálaműsor várja az érdeklődőket december 22-én, vasárnap a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban. Így ünneplik a tíz éve alakult Kincskeresők Néptáncegyüttest.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Minden építkezési vállalkozó tisztában van azzal, hogy a kormány a patthelyzetben levő önkormányzatoknak akar segíteni, de ez a mentőöv nem anyagiakban, hanem papírformaságokban merül ki, így a helyi tanácsok nagyon kellemetlen helyzetben vannak, ott faragnak le a költségekből, ahol tudnak – vázolta az építkezésben beállt anyagi káosz okozta kilátástalan helyzetet Bokor Tibor polgármester, amikor a folyamatban lévő munkálatok helyzetéről faggattuk.
A városvezető pesszimizmusa nem ok nélküli: a kormány előállt egy „képlettel”, ami az országos költségvetésből származó finanszírozásokat indexálja az építőiparban bekövetkezett drágulásokkal, de ez nem azt jelenti, hogy Bukarest bárkit is anyagilag támogatna, mindössze annyi eredménye lesz, hogy a számvevőszék előtt tudják majd megindokolni a fölös kiadásokat, hogy az ellenőrző szerv illetékesei ne tudjanak belekötni abba, miért emelkedtek a költségek adott esetekben az eredetileg számolt összeg duplájába.
– Rengeteg pluszpénzről van szó, a cégek meg azt várják, hogy ez a képlet megjelenjen. Vagyis nem számláznak, hogy az indexált árakkal pluszköltségeket tudjanak megindokolni. A régi kaszárnya felújítása és a Dac-tó szabadidőközponttá való átalakításának esete talán a legkirívóbb. Ez utóbbi esetében a tervezett költségek a duplájára emelkedtek, így a terveket visszaküldtük, hogy abból faragjanak le, mert a régi kaszárnyáról nem mondunk le, de ott is 1,4 millióval emelkedett az eredeti összeg. Minden esetben ez van, a cégek várakozó állásponton vannak, viszont nekünk ettől több pénzünk nem lesz – vélekedik a polgármester, aki szerint még a céhes város által kimondottan a pályázatok önrészének a finanszírozására nyitott hitelvonal sem biztos, hogy elegendő lesz a megnövekedett költségek fedezésére. „Az már biztos, hogy csak a vidékfejlesztési alapból nyert pályázatok esetében nyílik lehetőség a költségkeret megemelésére, azt a minisztériumokban sem tudják, hogy mi történik az európai uniós finanszírozásokkal, amiből szintén jó pár van a városban” – magyarázta az egyre inkább nehezedő anyagi nyomás okait az elöljáró.
Munka pedig lenne, hiszen folytatni kellene a Bem utca korszerűsítését (jelenleg a kivitelező telephelyén a sáncokat befogadó vaselemeket fonják), emellett folyamatban van a sebészet felújítása, a piac újraépítése, három oktatási intézmény energetikai korszerűsítése, és megkezdődött az Ady Endre utcai víz- és csatornahálózat rehabilitálása is. Továbbá félig elkészült a Margaréta utcai parkoló aszfaltozása, folyamatban van a Hóvirág utcai tömbházak közötti terület modernizálása és egy kisebb parkoló aszfaltozásra való előkészítése a Fecske utcában.