Tíz éve keresik a kincset
Többek között táncház, koncert és látványos gálaműsor várja az érdeklődőket december 22-én, vasárnap a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban. Így ünneplik a tíz éve alakult Kincskeresők Néptáncegyüttest.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A városnapok első része egy héttel ezelőtt zajlott, akkor Pro Urbe díjat osztottak ki, a Molnár Józsiás parkban megtartották a Pityókafesztivált. A nagyobb rendezvényre szeptember 10–12. között került sor, a városháza igyekezett a lehetőségek mellett minél színesebbé varázsolni a napokat, így több koncertre került sor, lehetett nézelődni és vásárolni is a kézművesek és termelők seregszemléjén. A Borudvarban minőségi borokat lehetett kóstolni a paksi Szedmák Pincészet jóvoltából, néptáncelőadást, gyermekfoglalkozásokat tartottak, és külön említést érdemel Teleki Aranka viseletkészítő-ruhatervező divatbemutatója is, melyet szombaton tekinthettek meg az érdeklődők a közkedvelt Koszika and The HotShots zenekar fellépése előtt. A divatbemutatót követően a Felsőháromszéki Kézműves Egyesület szervezésében ugyancsak a Borudvarban, a Pajtában megnyitottak egy gyimesi szobát bemutató vándorkiállítást.
A Gábor Áron téren felépített gyerekvárosban játékok sokaságában válogathattak a kisebbek, míg a serdülők és a fiatalok számára az Ifjúsági téren gondoskodtak előadásokról, bemutatókról, ugyanakkor sporttal kapcsolatos rendezvényekben sem volt hiány. Ménessy Kinga Kitty, a városháza sajtóreferense érdeklődésünkre elmondta: idén a helyi értékekre összpontosítottak, mind a vásári forgatag, mind a fellépők esetében. Így a régi kaszárnyánál felszerelt színpad öt fellépője közül csak a Republic volt vendégelőadó, az Old Bumeráng, a Sing Floyd, az Ego Sum és a The Crazy Plumbers a helyi zenekari felhozatal krémjeként került terítékre.
„A kaszárnyánál, sajnos, megszorítások voltak, ezt rajtunk kívülálló okok, a még mindig érvényben lépő egészségügyi előírások miatt kellett alkalmazni. Csak teszt vagy védőoltás felmutatásával lehetett belépni, a belépők karszalagot is kaptak. A számozott szalagok viszont segítséget nyújtottak, hogy számszerűsíteni tudjunk. A legtöbb fellépő a Republikon volt, mind a 2200 hely betelt, ennél több embert a korlátozás miatt nem is lehetett beengedni. Körülbelül ugyanennyien nézték végig a koncertet a védőkorláton kívülről” – mondotta a szóvivő.
Ami a vásári forgatagot illeti, szintén a helyi termelőket részesítették előnyben, összesen 75 árus kínálta a portékáját. Sört, miccset, más ennivalót két ponton lehetett vásárolni, a helyi Csíki Söröző két látványkocsival volt jelen a központban. „Ebben az esetben is kikötés volt, hogy helyi vagy a megyéből való vendéglátó egységek pakoljanak ki, meg volt hirdetve a kirakodási lehetőség” – részletezte Ménessy Kinga, hozzátéve, hogy ennél több árust nem is tudtak volna fogadni.